Samsung Galaxy S III teszt: koronát neki!
Méret: 136,6 x70,6 x 8,6 mm
Súly: 133 gramm
Kijelző: 720 x 1280 pixel
Mobil szélessáv: GPRS, EDGE, 3G, HSDPA
Multimédia: Kamera, MP3 lejátszás, E-mail, Internet, Rádió, Diktafon
Részletek: teljes adatlap


Leteszteltük az androidos okostelefonok új királyát, a sokak által várva várt SGS III-at.

Szponzorált hirdetések

A Samsung 2010 márciusában jelentette be elsÅ‘ Galaxy S (I9000) készülékét, melyrÅ‘l akkor könnyen azt hihettük, hogy ezt az okostelefont már biztosan nem lehet überelni, hiszen lényegében minden benne van, villámgyors és még esztétikus is. Aztán 2011 februárjában bemutatkozott a Galaxy S II (I9100) és bebizonyította, hogy igen is van új a nap alatt - a második generációs Galaxy S-sel a Samsung minden korábbi eladási rekordot megdöntött. Idén május elején pedig végre lehullott a lepel a sokak által várva várt Galaxy S III-rÅ‘l (I9300), mely talán egy kicsit megkésett és talán egy kicsit nÅ‘iesebb formájú, mint vártuk, de mindenképp nagyot üt. Hogy pontosan mekkorát? Nos ez az alábbi sorokból egész biztosan ki fog derülni!

Hirdetés

Galéria Nagyképű

Nagyképű

[+] még több fotó

Galéria Marble white

Marble white

[+] még több fotó
Külcsín
A viszonylag kerekded elsÅ‘ Galaxy S után a második szinte teljesen négyszögletes lett, a harmadik viszont még az elsÅ‘nél is több ívet és lekerekítést vonultat fel. Gyors közvélemény kutatást folytatva arra jöttem rá, hogy a szögletes SGS II inkább a férfiak, az enyhén szappantartó SGS III pedig inkább a hölgyek tetszését nyeri el. Sietek azonban leszögezni, hogy az új jövevény élÅ‘ben sokkal szebb oldalát mutatja, mint a fotókon, vagyis mindenképpen érdemes élÅ‘ben is szemügyre venni a kicsikét. Na jó, kicsinek nem igazán nevezhetÅ‘ Å‘kelme, mely az egyébként sem parányi elÅ‘djénél mintegy 1 centiméterrel hosszabb és 0,5 centiméterrel szélesebb. De legalább jó vékony, és ezúttal a 8,6 milliméteres vastagság a készülék teljes hosszában érvényben van. SzerkesztÅ‘ségünkben a fehér (Marble White) verzió vendégeskedett, de ezenkívül létezik ugyebár egy kék (Pebble Blue) variáns is.

MinÅ‘ség, felszereltség
A nagy rivális HTC One X-szel gyakorlatilag megegyezÅ‘ méretű és tömegű Samsung Galaxy S III nem unibody kialakítású, melynek meg van az az elÅ‘nye, hogy a könnyen eltávolítható hátlap mögött rejtÅ‘zÅ‘ akkumulátor bármikor könnyen kicserélhetÅ‘. Fémre senki se számítson, hiszen az új Galaxy S teljes egészében műanyagból készült - a Hyperglaze fantázianevű bevonat arra hivatott, hogy az ujjlenyomatoktól és a kisebb karcolásoktól megvédje drága telefonunkat. Az illesztések mindenhol rendkívül pontosak, a hátlap egyáltalán nem nyeszeg-nyiszog, az viszont tény, hogy a One X esetében a minÅ‘ségérzet mintha egy kicsit jobb lenne. A hangerÅ‘t a bal oldalon lehet állítani, a bekapcsológomb a jobb oldalra került, ellenben exponálógombot sajnos keresve sem találunk. A felsÅ‘ élen ott figyel a jack dugalj, az ellentétes oldalt pedig a fedetlen microUSB port uralja, mely a megfelelÅ‘ adapter megvásárlását követÅ‘en HDMI funkcionalitással is felvértezhetÅ‘. Egy ilyen übermobil esetében egyébként szerintem komoly negatívum, hogy ezt az adaptert bizony nem tartalmazza az alapcsomag.
Galéria HangerÅ‘állítás baloldalt

HangerÅ‘állítás baloldalt

[+] még több fotó

Galéria Nincs exponálógomb

Nincs exponálógomb

[+] még több fotó
Kijelző
Az elÅ‘dben lévÅ‘ 4,3 colos és 480x800 pixeles Super AMOLED Plus (217 ppi) kijelzÅ‘höz képest komoly elÅ‘relépést jelent a 4,8 colos és 720x1280 képpontos Super AMOLED panel, mely még annak ellenére is nagyot üt, hogy elÅ‘djétÅ‘l eltérÅ‘en nem RGB, hanem PenTile mátrixos. Nagyon-nagyon közelrÅ‘l kell vizslatni az egyébként 306 ppi-s displayt, hogy észrevegyük a turpisságot, vagyis szerintem a képminÅ‘ség nagyon is rendben van. A HTC One X-féle 4,7 colos Super IPS LCD2 ugyebár nem PenTile-os, viszont nincs is olyan mély feketéje és hatalmas betekintési szöge, mint az SGS III-nak, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a Galaxy képét erÅ‘s napsütésben is jobban lehet látni. E tekintetben egyébként házon belül a One S is simán veri a One X-et. És még egy apróság: a Gorilla Glass 2 mögé bújtatott Super AMOLED panel kisebb fogyasztású, mint a riválisban ott figyelÅ‘ kijelzÅ‘. Aki szerint pedig az AMOLED már esetleg túlszaturált képet biztos, nos annak ott a lehetÅ‘ség választani a négyféle kijelzÅ‘ üzemmód közül: dinamikus, szokásos, természetes, film.
Galéria Szenzorokból nincs hiány

Szenzorokból nincs hiány

[+] még több fotó

Galéria ÉrintÅ‘- és nyomógombok vegyesen

ÉrintÅ‘- és nyomógombok vegyesen

[+] még több fotó
Használhatóság
A Galaxy S III hatalmas, így kisebb kézben el sem fér és bután is mutat. Aki viszont szereti a hatalmas mobilokat, annak álomszerű a készülék, melynek kijelzÅ‘ körüli káváját sikerült a lehetÅ‘ legkisebbre szabni. A kijelzÅ‘ felett ott figyel a remek minÅ‘ségű hangszóró, a proximity szenzor, a fényérzékelÅ‘ és az 1,9 megapixeles (720p videó) elÅ‘lapi kamera. Ez utóbbi adja a furcsa módon "intelligens állás"-ra magyarított Smart Stay funkció hardverét: a telefon folyamatosan figyeli a felhasználó arcát, melyet ha lát, akkor a beállított idÅ‘korlátot elérve sem kapcsolja ki a kijelzÅ‘t. Magyarul, ha elmélyülten olvasunk egy cikket a neten, akkor hosszabb idÅ‘ eltelte után sem fog belezavarni az élvezetbe a kikapcsoló kijelzÅ‘. Zárójelben megjegyzendÅ‘, hogy a Smart Stay természetesen csak akkor működik hatékonyan, ha elegendÅ‘ fényt kap az arcunk, tehát gyenge megvilágításban, vagy sötétben nem. A betűméret öt fokozatban állítható, ezenkívül pedig négyféle betűstílust is kapunk. Az adatbevitellel nincsenek gondok, hiszen a hatalmas kijelzÅ‘n méretes (5x6,5, illetve 9,5x5 mm-es) gombokat vonultat fel a virtuális QWERTY billentyűzet. A kijelzÅ‘ alatt egyébként két érintÅ‘gomb (idÅ‘zíthetÅ‘ világítással) és egy hagyományos nyomógomb kapott helyet, a kijelzÅ‘ feletti programozható notifikációs LED-rÅ‘l pedig majdnem meg is feledkeztem.
Galéria Remek kamera

Remek kamera

[+] még több fotó

Kamera
Jó hír, hogy a Samsung nem kívánt belemenni a megapixel háborúba, így az SGS III elÅ‘djéhez és a One X-hez hasonló módon 8 megapixeles kamerát tudhat magáénak. A választható maximális felbontás 3264x2448 pixel, a képminÅ‘ség három fokozatban állítható és nem elhanyagolható szempont, hogy a kamera UI ikonjai kényünk-kedvünk szerint átvariálhatók. Az autofókusz és az érintÅ‘fókusz kellemesen gyors, a képek elmentése gyakorlatilag 0 másodpercig tart, a sötétben történÅ‘ fotózást pedig LED-villanó segíti. A képminÅ‘ség nagyon rendben van, az új Galaxy napjaink egyik legjobb androidos kamerás mobilja, mely kellÅ‘ napsütés esetén a One X-nél is szebb képeket készít. Sötétben enyhén a One X oldalára billen a mérleg, hiszen annak f2-es a fényereje, szemben a Galaxy f2,6-os értékével. Íme néhány tesztfotó:


(nagyobb méret)

A HDR üzemmód lényegét talán nem szükséges hosszan ecsetelnem, ezenkívül pedig a kegyetlenül gyors, 3,3 fps sebességű sorozatfelvevÅ‘ is jó szolgálatot tud tenni. Említést érdemel továbbá az IS100 és ISO800 között állítható fényérzékenység, az automatikus kontrasztállítás, a képstabilizálás, a makró üzemmód, az arcészlelés, a mosolydetektálás, a geotagging feature, illetve az állítható fénymérés (középre súlyozott, pontszerű, mátrix). ErÅ‘s napsütésben történÅ‘ fotózáskor érdemes bekapcsolni a kijelzÅ‘ fényerejét alaposan felpumpáló opciót, no és persze a népszerű panorámakép és szépség üzemmód sem hiányozhat a fedélzetrÅ‘l.


(nagyobb méret)

A HTC One X sem készít rossz videókat, viszont az SGS III simán le tudja körözni tajvani riválisát. Ez többek közt annak köszönhetÅ‘, hogy a One X-tÅ‘l eltérÅ‘en a sztereó hangsávos Full HD videók ezúttal nem 12 Mbit/s-os, hanem 17 Mbit/s-os bitrátával rendelkeznek, sebességük pedig abszolút nem ingadozik, hanem fixen 29 fps. Az új Galaxy 720p-ben is verhetetlen, hiszen ebben a felbontásban a One X-féle 6 helyett 12 Mbit/s-os bitrátát virít. A legfrissebb divatirányzatnak megfelelÅ‘en egyébként a Galaxy-val is fotózhatunk videózás közben. 1080p, illetve 720p felbontású tesztvideóink:



Szoftver

OS? Természetesen Android 4.0, vagyis Ice Cream Sandwich. Egész pontosan a 4.0.4-es friss ropogós verzió. Felhasználói felület? TouchWiz Nature UX. És hogy mit tud ez az új UI? Nos, nagyon sok mindent, ráadául nemcsak nagy tudású, hanem egyben a kinézete is abszolút lájkolható. A Samsung eddigi TouchWiz felületeit is szerettük, de abban nagyjából mindenki egyet értett, hogy a HTC Sense mindig egy lépéssel a TouchWiz elÅ‘tt járt. Most azonban ki merem jelenteni, hogy az új TouchWiz feljött a Sense 4.0 szintjére. Kezdjük is rögtön a lock screennel, melyet összesen hétféle módon oldhatunk fel: húzással, mozgással, arccal, arccal és hanggal, mintával, PIN-kóddal és jelszóval. A zárolt képernyÅ‘ alján ott figyelhetnek a legfrissebb hírek, vagy tÅ‘zsdei információk, feljebb pedig ott az aktuális idÅ‘járás és a pontos idÅ‘, ha pedig roamingolunk akkor aktivizálja magát egy második óra, mely mindig a hazai idÅ‘t mutatja. Alulra négy ikont tudunk kitenni, melyeket felfelé húzva közvetlen módon elérhetjük az adott alkalmazást, vagy funkciót. Apróság: ha a lock-screenen nyomva tartjuk az ujjunkat és a telefont közben vízszintbe fordítjuk, akkor elindul a fényképezÅ‘gép.
Galéria Itt kezdődik minden

Itt kezdődik minden

[+] még több fotó

Galéria Videóablak bárhol és áttekintÅ‘ screen

Videóablak bárhol és áttekintÅ‘ screen

[+] még több fotó
Szolgáltatások
Az alap kijelzÅ‘n maximum hét slide-unk lehet, melyekre szabadon pakolgathatjuk ki a különbözÅ‘ widgeteket, melyek természetesen akár át is méretezhetÅ‘ek. Pinch-zoommal gyorsan áttekintÅ‘ módba kerülhetünk, a fentrÅ‘l lehúzható státuszsoron pedig egyszerre öt kis hasznos ikon (GPS, Bluetooth, stb) látható, viszont ezek között oldalirányban szkrollozhatunk is. A kijelzÅ‘ alsó sorában öt kis ikon sorakozik, melyek közül az utolsóra nyomva tudunk belépni a fÅ‘menübe. Itt egy 4x5 ikonos menürendszer látványa fogad, a szkrollozás itt is oldalirányban történik és jó hír, hogy van közvetlen átjárás a végpontok között. Nézet típusból a következÅ‘ket kapjuk: testreszabható rács, betűrendes rács és betűrendes lista. A névjegyzékben jó szokás szerint egy adott kontakton jobbra csúsztatva hívás, balra csúsztatva pedig üzenetváltás indítható. A masszív social támogatás természetesen adott, és újdonság, hogy az egyes emberkékhez akár saját rezgésmintát is definiálhatunk, így akár már a zsebünkben rezgÅ‘, lenémított mobilról is tudjuk, hogy pontosan ki keres rajta.
Galéria BöngészÅ‘, beállítások

BöngészÅ‘, beállítások

[+] még több fotó

Galéria Hangfelismerés, rezgésminta készítés

Hangfelismerés, rezgésminta készítés

[+] még több fotó
Funkciók
A természetesen Flash kompatibilis browser álomszerű böngészést tesz lehetÅ‘vé, melyben fontos szerepe van egyrészt a hatalmas és gyönyörű kijelzÅ‘nek, másrészt pedig a gyors processzornak. A fogyasztást csökkentendÅ‘, a böngészÅ‘ben külön be lehet állítani a fényerÅ‘t, ezenkívül pedig a több ablakos böngészés és persze az oldalmentés opció is adott. Az albumkép megjelenítÅ‘s zenelejátszó a 15 darab EQ beállítást tartalmazó Sound Alive révén remekül szól és nemcsak a telefonon, hanem a hálózaton megosztott tartalmakat is lazán eléri. Képes megjeleníteni a dalszöveget és adott idÅ‘ után ki tud kapcsolni, sÅ‘t még a lejátszás sebességének (0,5-2x) változtatására is képes. A sztereó FM rádió használatához be kell dugni a fülest: kapunk RDS-t, idÅ‘zített kikapcsolást és még műsorfelvevÅ‘t is. A videólejátszó gyakorlatilag mindent megeszik, legyen szó akár Full HD felbontású MKV-ról, sÅ‘t az is megoldható, hogy az éppen játszott videót egy kis ablakban bárhova odabiggyesszük a kijelzÅ‘n, és mi e közben bármi mást csinálhatunk a mobilon. Az se semmi, hogy a kiválasztott filmbÅ‘l chaptereket generál a készülék és a kis pre-view ablakokban pörög is az adott rész képe. Igazi erÅ‘demonstáció ez a javából!
Galéria Combos kis akksi

Combos kis akksi

[+] még több fotó

Galéria Hot-swap

Hot-swap

[+] még több fotó
Extrák
Újdonság az úgynevezett közvetlen hívás funkció, melynek lényege, hogy amennyiben a hívásnaplót, egy névjegyet, vagy egy üzenetet olvasunk éppen, akkor ha egyszerűen a fülünkhöz emeljük a telefont, máris hívjuk a hívásnaplóban, névjegyen, vagy üzenetváltásban szereplÅ‘ személyt. Hosszú listák böngészésekor jól jöhet, hogy amennyiben kétszer megkocogtatjuk a telefon tetejét, akkor villámgyorsan a lista elejére ugrunk. Ha a galériában két ujjunkkal rányomunk egy képre, és elÅ‘re-hátra mozgatjuk a telefont, akkor beindul a zoom, a bejövÅ‘ hívások elnémíthatók a telefon lefelé fordításával, de ennél sokkalta érdekesebb, hogy úgy készíthetünk screenshotot, hogy a kézfejünk alsó részével balról jobbra, vagy jobbról balra végig simítjuk a kijelzÅ‘t. Szólnunk kell továbbá a diktafonról, a tudományos számológéprÅ‘l, a Chat On szolgáltatásról, illetve a 50 GB-os Dropbox fiókról (HTC: 25 GB). Az S-jegyzet és S-tervezÅ‘ mellett kiemelendÅ‘ az S-Voice, ami ugyebár egyértelműen az Apple-féle Siri koppintása. Angol kiejtésem messze van a tökéletestÅ‘l, mindenesetre simán tudtam használni az S-Voice-t, mellyel nemcsak a telefon egyes funkciói érhetÅ‘k el, hanem például matematikai feladatokat is végre lehet vele hajtani és persze megkérdezhetjük a telefontól azt is, hogy milyen az idÅ‘járás, vagy, hogy éppen ki Magyarország miniszterelnöke. Néha kicsit belassul a szolgáltatás, mindenesetre szerintem igenis használható, no persze magyarul nem tud, csak hat egyéb nyelven.
Galéria Jack dugalj a felsÅ‘ élen

Jack dugalj a felsÅ‘ élen

[+] még több fotó

Galéria MicroUSB port alul

MicroUSB port alul

[+] még több fotó
Hardver
Míg az elÅ‘dben egy duplamagos 1,2 GHz-es, a One X-ben pedig egy négymagos 1,5 GHz-es processzor dohog, addig a Galaxy S III-ban egy négymagos 1,4 GHz-es okosság teljesít szolgálatot. A 32 nanométeres csíkszélességű (Tegra 3: 40 nm) Exynos 4212 chipset a négy darab Cortex A9 magon kívül egy Mali-400MP grafikus gyorsítót is felvonultat, a RAM mérete pedig 1 GB. RAM-ból a One X is ugyanennyivel rendelkezik és egyedül az LG egyik érkezÅ‘ben lévÅ‘ új okostelefonja van felvértezve 2 GB-tal. A flashmemória kiviteltÅ‘l függÅ‘en 16, 32, illetve 64 GB-os lehet, a microSD slotba pedig hot-swap módon bármikor becsúsztatható akár egy 64 GB-os kártya is. A One X ugyebár 32 GB-os és nincs microSD slotja. A teszt során a Galaxy S III végig kegyetlen tempót diktált: a Quadrant tesztben 5609 pontot zsebelt be, a Linpackban pedig 56/169 MFLOPS-os eredményt produkált. Összehasonlításképp a One X ugyanezen tesztekben 4281 pontot, illetve  50/150 MFLOPS-os értéket virított.
Galéria Karcsú okosság

Karcsú okosság

[+] még több fotó

Galéria 8,6 milliméteres vastagság

8,6 milliméteres vastagság

[+] még több fotó
Fogyasztás, adatátvitel
Az akkumulátor kapacitása 1650 mAh-ról 2100 mAh-ra növekedett, ami igen komoly fegyvertény. Ehhez még hozzájön az alacsony fogyasztású kijelzÅ‘, melynek köszönhetÅ‘en az SGS III jóval hosszabb ideig használható egy feltöltéssel, mint a 4 normál és 1 low-power magot és LCD kijelzÅ‘t kapott One X. Utóbbival számomra még az 1 napos használat is igen nehezen volt elérhetÅ‘, a nemsokára már vezeték nélküli töltÅ‘vel is táplálható új Galaxy-val viszont a 1,5 nap sem teljesen elképzelhetetlen. A HSDPA és a HSUPA az elÅ‘dhöz hasonlóan maximum 21, illetve 5,76 Mbit/s-os tempóra képes, de ezenkívül LTE kompatibilis verzió is készül majd az S III-ból. A Wi-Fi kontroller a/b/g/n szabványú (2,4 és 5 GHz), és persze DLNA-t, Wi-Fi Directet és Wi-Fi hotspot funkciót is kapunk a pénzünkért. Az S-Beam technológiának köszönhetÅ‘en elég összeérinteni két új Galaxyt egymással, és ezt követÅ‘en egy 1 GB-os videót akár 3 percen belül át lehet másolni egyik mobilról a másikra. A háttérben könnyen kikövetkeztethetÅ‘ módon az NFC áll (kapcsolat felépítés), mely ezúttal nem Bluetooth-szal, hanem Wi-Fi Directtel (adatátvitel) van kiegészítve. Végül, de nem utolsó sorban szólnunk kell még a Bluetooth 4.0-ról, illetve az elmaradhatatlan GPS-vevÅ‘rÅ‘l.
Galéria Lumia 800 vs. SGS3

Lumia 800 vs. SGS3

[+] még több fotó

Galéria Szappantartó forma?

Szappantartó forma?

[+] még több fotó
Konklúzió
A microSIM-mel etethetÅ‘, dupla mikrofonos Samsung Galaxy S III nemzetközi forgalmazása hivatalosan a mai napon, vagyis május 29-én kezdÅ‘dik meg. A Samsung közlése szerint hazánkban két héten belül mindhárom szolgáltatónál és kártyafüggetlen formában is kapható lesz a telefon, melynek kezdÅ‘ára jelenleg 200-220 ezer forint körül alakul. A HTC One X a tekintetben mindenképpen elÅ‘nyt élvez, hogy 2 hónappal az SGS III elÅ‘tt érkezett és 180 ezres nyitóára mára 150 ezer forint magasságára mérséklÅ‘dött. Ugyan a One X esetében pozitívum a minÅ‘ségi készülékház és a több subpixeles kijelzÅ‘, a Galaxy S III-nak olyan aduászai vannak, mint például a kontrasztosabb kijelzÅ‘, a rekordsebességű processzor, a bÅ‘víthetÅ‘ memória, a hosszabb üzemidÅ‘, illetve a szebb felvételeket készítÅ‘ kamera. A TouchWiz vs. Sense csata jelenleg körülbelül döntetlenre áll, e tekintetben mindenki a saját ízlése és elvárásai alapján válasszon a két gyártó közül (az idÅ‘járás azért még mindig a HTC-n szebb). Summa summarum: a Galaxy S III bejelentése kapcsán sokan fanyalogtak, hogy ez bizony kevés lesz a sikerhez, viszont a gyakorlat azt mutatja, hogy nagyon is elég lehet, sÅ‘t! Ha pedig a Galaxy S IV-nek még a külsejét is sikerül majd egy kicsit igényesebbre alakítani...

Pozitívum: hatalmas nyers erÅ‘, gyönyörű kijelzÅ‘, kiváló UI, combos akksi, bÅ‘víthetÅ‘ memória, remek kamera.
Negatívum: a design lehetne egyedibb, hiányzik az exponáló gomb, az alapcsomagban nincs HDMI-adapter, magas kezdÅ‘ár.
Galéria Nem kicsi, sőt!

Nem kicsi, sőt!

[+] még több fotó

Galaxy S III: lehet két maggal kevesebb?

A dél-koreai gyártó high-end készülékéből kétmagos processzorral szerelt változat is fog készülni.

Galaxy S III: lehet két maggal kevesebb?
Galaxy S III: lehet két maggal kevesebb?

Szponzorált hirdetések

Forrás:
Mobil Portál

Cimkék:

hirdetés
                 
Farmerama Dark Orbit War of Titans K.O. Champs
Deepolis The Pimps Gangs of Crime Seafight
HIRDETÉS

Profession állásajánlatok

további állások a Profession.hu portálon