Platformválasztó cikkünk első része nyomán többen jelezték, hogy szívesen olvasnának egy hasonló írást, amiben kitérünk a WP7-re is. Íme!

Szponzorált hirdetések

A pezsgő vitát és rengeteg hozzászólást eredményező cikk egyik legfontosabb tanulsága az, hogy a reakciók alapján a Windows Phone valódi alternatíva lett azok közt, akik most gondolkodnak okostelefon vásárláson. A piaci információkra, adatokra támaszkodva azt gondolhatná az ember, hogy egy kis vásárlói réteget leszámítva nem különösebben sokan érdeklődnek a Microsoft mobilos rendszere iránt.

Hirdetés


De a Nokia...

De ahogy arra számítani lehetett, a finnek döntése, majd termékei (eddig kettő) elegendő volt arra, hogy érzékelhető figyelmet irányítson erre az operációs rendszerre is. Az első hullám (Samsung, LG, HTC) nem sok vizet zavart és ezek a gyártók azóta sem törik magukat azon, hogy újabb és újabb WP7-es készüléket dobjanak a piacra, inkább az Androidra fókuszálnak. A Nokia rajongók viszont most érdekes dilemma előtt állnak, hiszen vagy követik kedvenc gyártójukat és bevállalják a még nem annyira ismert, kicsit idegen rendszert, vagy maradnak a régebbi modellek (Symbian) mellett, amíg lehet, vagy pedig másik gyártó után néznek. De mivel pont a Nokia rendelkezik az egyik legmarkánsabb rajongói, és legragaszkodóbb felhasználói körrel, így nekik vannak a legkomolyabb kétségeik, kérdéseik az új oprendszerrel kapcsolatban.

A Nokia Lumia 710 lehet az a mobil, ami nagyobb körben terjeszti majd a WP7-et

A Nokia Lumia 710 lehet az a mobil, ami nagyobb körben terjeszti majd a WP7-et

 Most is hangsúlyozzuk, hogy cikkünkben a kezdő, vásárlás előtt álló felhasználóknak igyekszünk segíteni abban, hogy mi vár rájuk, ha a Windows Phone mellett döntenek. Alapinformációk, piaci áttekintés, és a rendszer bemutatása következik.

Árkérdés

Ahogy a múltkori cikkünkben, itt is az árral érdemes kezdeni, hiszen általában ez az első tényező, amit a vásárló figyelembe vesz. A közvélekedés az, hogy a WP7-es mobilok drágák, ami csak részben igaz. A kezdő áruk ezeknek a készülékeknek szükségszerűen magasak voltak, mivel aránylag erős hardvert kaptak, és az újdonság ereje is hatott. Azóta a nyitómodellek ára jelentősen csökkent, ezért érdemes nézelődni a kereskedéseknél, hiszen egy-egy HTC 7 Trophy, Mozart, vagy LG Optimus 7 már 50-60 ezer forintért elcsíphető (kártyafüggetlenül), amiért igen jó minőségű és gyors telefont kaphatunk.

A szolgáltatók is most, a Nokia színre lépésével kezdtek nagyobb érdeklődést mutatni a platform iránt, ami nyilvánvalóan összefüggésben van azzal, hogy a Nokia ezt kifejezetten akarja is. Vagyis a finneknek ez stratégiai fontosságú termék, nem kevés pénzt, erőt és promóciót tolnak bele a Lumia család népszerűsítésébe, így a szolgáltatóknál is kiemelt figyelmet kapnak. A Telenornál három WP7-es készülék vásárolható meg: a Nokia Lumia 800 és annak kistestvére, a 710, illetve a HTC nagyágyúja a Titan.
Az eltérő, a gyártóra jellemző alkalmazásokkal lehet kitűnni a tömegből

Az eltérő, a gyártóra jellemző alkalmazásokkal lehet kitűnni a tömegből


A T-Mobile hasonló portfóliót biztosít, hiszen az előbb említett két Nokián kívül szintén a HTC egyik modelljét, a valamivel (a Titanhoz képest) olcsóbb árfekvésű Radart tartja készleten. A legnagyobb meglepetést egyértelműen a Vodafone okozta, hiszen megvehető tőlük a már messze nem friss, de annál barátibb árcédulával rendelkező HTC 7 Trophy-t, és a mai napig kapható náluk az hazánkban elsőként megjelenő WP7-es telefon, az LG Optimus 7. A Nokia Lumia 800 a Voda kínálatában csak a hamarosan érkezik szekcióban volt észrevehető.

A kínálat a Nokia részéről biztosan bővülni fog a következő fél évben, hiszen várható a felsőbb kategória felé mozduló Lumia 900, valamint az alsó árszegmenst megcélzó Lumia 610. A többi gyártó közül az eddig aktív HTC az MWC-n csak az Androidra figyelt, így legfeljebb a kínai gyártóktól (ZTE, Huawei) várhatjuk, hogy megfizethető kategóriájú WP7-es telefonokkal rukkoljanak elő.

Hardver ügy

A Microsoft egy érdekes, mixelt megfoldást választott az operációs rendszerének terjesztéséhez. Szigorúan megszabta azokat a fizikai paramétereket, amelyeknek a WP7-es mobiloknak meg kell felelniük, ami miatt garantált lesz a rendszer folyamatos működése, legyen bármelyik gyártóról szó. A mi tapasztalatunk is az eddig, hogy még egy olcsóbb készülék (Lumia 710) esetében sem nagyon találkozunk belassulásokkal, gyötrelmesen lassan induló alkalmazásokkal, vagyis a filozófia, mely szerint egy általános, elég magasra belőtt szintet kell tartani, működni látszik.
A híres (hírhedt) kézfogás: Elop (Nokia) és Ballmer (Microsoft)

A híres (hírhedt) kézfogás: Elop (Nokia) és Ballmer (Microsoft)


A hardveres követelmények szerint minden WP7-es készüléknek legalább 5 megapixeles kamerával, 800 × 480 felbontású, multitouch képes kijelzővel, 1 GHz-es processzorral, minimum 256 MB RAM-mal, és 8 GB háttértárral kell rendelkezniük. Ezekhez jönnek még olyan plusz és egyben kötelező szolgáltatások, mint a gyorsulás-, távolság- és fényérzékelő, GPS vevő, FM-rádió. Mostanra ezek a követelmények már elavultnak, meghaladottaknak tűnhetnek, de az azt is jelenti, hogy a másfél évvel ezelőtti modellek is versenyképesnek számítanak a kemény feltételek miatt, illetve aki ezeket egy új modellel épphogy eléri, az olcsó, de jól használható telefont tud gyártani. A másik, külső jegyeket meghatározó elvárás a rendszerrel függ össze, ami azt jelenti, hogy minden ilyen készülék rendelkezik három, a kijelző alatt elhelyezett gombbal, amelyek a visszalépés, a home és a keresés.
A ZTE és a többi kínai gyártó biztosan az olcsóbb készülékekkel jön majd

A ZTE és a többi kínai gyártó biztosan az olcsóbb készülékekkel jön majd


Mindez persze nem jelenti azt, hogy minden WP7-es telefon egyforma, sőt. Jó példa a Lumia 800 és 710 (tesztje hamarosan következik), amelyeket ha egyszerre kézbe vesszük, nagyon is érződik, hogy két eltérő ársávba tartoznak. A 710-es kopogós műanyagházzal rendelkezik, a kijelzője gyengébb minőségű, a színek fakóbbak, a gombok tapintása, reagálása nem a legjobb, a rendszer viszont ezen is tökéletes sebességgel fut. Pont úgy, mint az igényes, egy tömbből kialakított házú Lumia 800-nál, aminek érintőgombjai vannak alul, és kiváló színekkel operáló AMOLED kijelzővel rendelkezik.

Csináljunk belőle rendszert!

Végül itt van maga az operációs rendszer, ami a kezdetekhez képest igen sok javítást, frissítést kapott már, így a másolás, beillesztés, illetve a legfájóbb, multitasking kérdés mind megoldódott. Vagyis bárhonnan, bárhova másolhatunk, illetve beilleszthetünk szöveget, a visszalépés gomb hosszas megnyomásával pedig válogathatunk a párhuzamosan folyó alkalmazások, folyamatok közt. A Mango elnevezésű frissítés hozta el ezeket, amivel együtt járt még az is, hogy az egész rendszer ismeri a magyar nyelvet, így nem csak a menü szól anyanyelvünkön, hanem a virtuális billentyűzet is támogatja azt.

Mindennél talán fontosabb az oprendszer felépítése, ami az úgynevezett aktív csempékre épül. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy „főoldal, desktop" van, ahol minden programot, alkalmazást egy-egy csempe jelenít meg, ami animáltan, pörögve-forogva mutatja a fontos információkat. Ez a felület szerkeszthető, de annyit tehetünk csak, hogy a csempék elhelyezését, sorrendjét változtathatjuk meg. A második oldal a mindenes felület, itt sorakozik az összes dolog, amit telepítettünk a készülékre ABC-sorrendben.
A csempék, vagy tile-ok jellegzetes elemei a WP7-nek

A csempék, vagy tile-ok jellegzetes elemei a WP7-nek


És ennyi, nincs tovább. Widgetek, lapozható felületek, élő háttérképek, lehúzható értesítő felületek nélkül kell megbarátkozni a dologgal, ami pontosan ezért megy majd könnyen annak, aki először lát okostelefont. Viszont le lehet mondani minden csicsázási hajlamról, mivel a csempék előre meghatározott alapszínein kívül csak az módosítható, hogy világos, vagy sötét legyen a háttérszín, a háttérképek szintén nem játszanak.

Végül pedig a kulcsfontosságú alkalmazások kérdése. Igaz, hogy 60 ezernél jár már az appok száma, de ez még mindig elmarad a többiekétől. Kérdés persze, hogy gond-e ez? Ha alapvető, más platformokon is nélkülözhetetlen appokra van valakinek szüksége, akkor nem lesz gond, azok itt is megtalálhatók. De ha egy kicsit többre, jobbra, szebbre vágynánk, akkor jöhet némi csalódás, mert az igazán nagy nevek, címek, játékok még csak most kezdenek csordogálni a WP7 platformra. Fontos még megemlíteni az Xbox Live teljes integrációját, ami annak, aki rendelkezik a konzollal és Live profilja van, nagyjából el is dönti a kérdést. Fontos tényező lehet még a Microsoft alkalmazások szintén alapos beépítése a WP7-be, így aki mai napig Outlookkal kel, fekszik, az boldog lesz. De fordítva is igaz: a MS tökéletesen megoldotta a Gmail behúzását a rendszer alá, így aki eddig azt a levelezést használta, azt nem megtűrt fiókként, hanem teljes értékű funkcióként használhatja majd WP7 alatt.
Az Xbox Live szerves része a rendszernek

Az Xbox Live szerves része a rendszernek



Vagyis?

Vegyem vagy ne vegyem? Nem tudjuk sajnos eldönteni a kérdést a vásárlók helyett, de annyi biztos, hogy egyre jobban forrja ki magát a rendszer, és fél évvel ezelőtt még biztosan nem ajánlgattuk volna megvételre. A Nokia színrelépése (ingyenes, teljes értékű navigációval megtoldva) megváltoztatta a képet és a játékot, így a WP7 egy olyan platform lett, amivel érdemes számolni és az is biztos, hogy a finnek mindent ki akarnak belőle hozni, amit csak lehet. Egy biztos: az Android szinte minden készüléknél fellelhető laggolása, akadozása a WP7-nél ismeretlen, viszont jóval kevesebb játékteret, mozgást hagy használójának. Pontosan ezek miatt egy kezdő vásárlónak ideális lehet, hiszen a ma olyannyira fontos Facebook, Twitter integráció is kiválóan sikerült. Szabad a választás!

A Microsoft beszólt a Facebook Home-ra

Az egyik hivatalos Microsoft blogon csípős megjegyzésekkel alázta a földig a Facebook új androidos felületét a redmondi vállalat egyik alelnöke. Állítása szerint Zuckerbergék olyasmit...

A Microsoft beszólt a Facebook Home-ra
A Microsoft beszólt a Facebook Home-ra

Szponzorált hirdetések

hirdetés

Ezt ne hagyd ki!

Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

Spórolni tudni kell

Vásároljon Olcsóbban! - Olcsóbbat.hu

Ha már minket kiolvastál

HIRDETÉS

Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

HIRDETÉS

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

HIRDETÉS

Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize