Az Apple tabletpiaci uralmát a jelek szerint gyakorlatilag semmi sem veszélyezteti.

Szponzorált hirdetések

Az iSuppli piackutató cég legfrissebb jelentésébÅ‘l kiderül, hogy az Apple az idei év végére várhatóan mintegy 61 százalékos piacrésszel fog rendelkezni a tablet szektorban. Emlékezetes, hogy az almás gyártó a tavalyi év egészét tekintve mintegy 62 százalékos részesedést tudhatott magáénak, 2011 negyedik negyedévében pedig 100 eladott tábla masinából mintegy 57 darab volt iPad. Az Apple az említett negyedévben egyébként 15,4 millió tabletet dobott piacra.

Hirdetés


Természetesen nemcsak az Apple, hanem az egész tabletpiac további komoly növekedés elÅ‘tt áll. Míg a tavalyi évben globálisan mintegy 65 millió táblagépet adtak el, addig az idei évre vonatkozó elÅ‘rejelzésekben már 124 milliós darabszám olvasható. Ez pedig nem kevesebb mint 90 százalékos növekedést jelent.

Az Apple termékek ugyebár nem igazán kedvezÅ‘ árukról ismeretesek, és ennek köszönhetÅ‘, hogy míg eladási darabszám alapján a cég 2011 negyedik negyedévében "csak" 57 százalékos piacrésszel bírt, addig a tabletpiaci forgalom közel 75 százalékát simán bezsebelte. E közben a rivális androidos masinák egyre olcsóbbak lesznek: 2011-ben ezek a gépek átlagosan 41 százalékos árcsökkenésen mentek keresztül. A végére pedig még annyit, hogy az elemzÅ‘k a Windows 8 szoftveres és ARM processzoros elsÅ‘ tabletek megjelenését csak 2013-ra teszik.

Szárnyal az iPad és a Mac, stagnált az iPhone

A felhasználók már nagyon várták az új modellt, így az iPhone 4 eladásai kissé visszaestek, az iPad és a Mac viszont tovább szárnyalt az elmúlt negyedévben.

Szárnyal az iPad és a Mac, stagnált az iPhone
Szárnyal az iPad és a Mac, stagnált az iPhone

Szponzorált hirdetések

Forrás:
Mobil Portál

Cimkék:

hirdetés

Ezt ne hagyd ki!

Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

Spórolni tudni kell

Vásároljon Olcsóbban! - Olcsóbbat.hu

Ha már minket kiolvastál

HIRDETÉS

Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

HIRDETÉS

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

HIRDETÉS

Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize