Méret:	110 x54 x 16 mm
Frekvencia:	528 MHz
Akkumulátor:	1500 mAh. Li-polimer
Mobiltelefon funkció:	GSM 850/900/1800/1900, UMTS 900/1900/2100, HSDPA, HSUPA
Navigáció:	igen
Részletek:	teljes adatlap

Az előd nem hozta a várt sikert, az X2 pedig rögtön úgy indul, hogy mindenki a következőt várja. Mit tud valójában az új Xperia?

A Sony Ericsson Xperia sztori közel két évvel ezelőtt, 2008 februárjában kezdődött, amikor is a japán-svéd gyártó a barcelonai Mobil Világ Kongresszuson fellebbentette a fátylat az akkoriban elsőként Windows Mobile 6.1-et futtató Xperia X1-ről. Ezután jó néhány hónapnyi csend és síri hallgatás következett, majd pedig az év végén végre a kereskedelmi forgalomban is felbukkant a "kicsike". Enyhén túlzás lenne azt állítani, hogy az X1-ből az utóbbi időkben bestseller vált volna, ami elsősorban annak volt "köszönhető", hogy a kezdetekben iszonyatosan drága volt a telefon. Mára elérhető árú lett, de ma már 2010-et írunk, és nem 2008-at.

Tavaly ősz elején aztán bejelentették a sokak által Messiásként várt Xperia X2-t, jelen tesztünk alanyát. Kezdjük is rögtön egy igen komoly szarvashibával: a második Xperia modul bizony csúful lekéste a karácsonyi vásárlási lázas időszakot, hiszen csak az idei év elején debütált a piacon. Ez bizony komoly hátrány, és meg is látszik a gyártó eladási mutatóin: a Sony Ericsson a legutóbbi negyedévben jelentősen kevesebb mobilt tudott eladni, mint egy évvel korábban.

Most januárban már értelemszerűen sokkal visszafogottabb az érdeklődés az X2 iránt, ami egyébként annak is betudható, hogy a piac egyszerűen átnéz az X2-n, és már alig várja, hogy kezei közé kaparintsa az X10-et. Ez utóbbi, immár nem Windows-os, hanem Android-os masinát novemberben jelentették be és várhatóan heteken belül kapható lesz. Tárt karokkal várjuk!

Addig is azonban vessünk néhány pillantást az X2-re! Jól látható, hogy a Sony Ericsson a "járt utat a járatlanért el ne hagyd" elvet követve csak nagyon óvatosan nyúlt hozzá az X1 esetében megismert, alapvetően szögletes designhoz, de nincs is ezzel semmi baj. Mivel ezek a mobilok sokkal inkább a nyakkendős vásárlói rétegnek, semmint a tornacipős suhancoknak készülnek, abszolút érthető a visszafogottan elegáns külcsín.


Az asztalomon heverő tesztkészülék az Elegant Black (fekete) variáns, de létezik egy Modern Silver (ezüst) kiadás is - szabad a választás. Az alsó és felső szekciót vékony ezüst betét díszíti, mint ahogy a kijelző alatti központi kezelőszerv is lehelet vékony krómcsíkkal van körítve. Az általános minőségérzeten sokat dob, hogy az egyéb alkatrészektől eltérően a hátlap masszív fémből és nem olcsó műanyagból készült, ami egyébként tetten is érhető az X1-nél egész pontosan tíz grammal nagyobb tömeg kapcsán.

Kezelhetőség
Mivel hónapok óta egy N97 mini-t használok, leginkább ezzel a telefonnal tudom összehasonlítani az X2 csúszka mechanizmusát, illetve QWERTY billentyűzetét. Nos, az X2 fedlapja sokkal kisebb erőszükséglettel mozgatható, amivel egészen addig nem is lenne probléma, amíg a fedlap nem lötyögne annyira, mint amennyire. Azért nem olyan vészes a helyzet, de az N97 minihez képest mindenképpen izgágább a mechanika.

A teljes értékű QWERTY billentyűzet négy sorban (N97 mini: három sor) összesen negyvenhárom gombot vonultat fel. Az egyes billentyűk között nincs térköz, a nyomáspont jól eltalált, az ékezetes magyar karakterek viszont nincsenek feltüntetve. Ez utóbbiakat egyébként a középre belőtt Space-től balra lévő "áü" gomb segítségével lehet előcsalogatni a kijelzőn. A kijelző alatt négy hagyományos nyomógombot találunk, melyek egy úgynevezett "optical trackpad"-et fognak közre, ami leginkább a notebookok trackpadjéhez hasonlatos. Egyedinek mindenképpen egyedi megoldás, de nem állítanám, hogy jobb, mint egy mezei ötállású navigomb.

Vizualitás
A kijelző tekintetében egyrészt némi fejlődésnek, másrészt pedig szomorú stagnálásnak lehetünk tanúi. Örvendetes, hogy a korábbi 3 colos panel egy 3,2 colos megjelenítőnek adta át a helyét, melynek 800x480 pixeles felbontására egyetlen rossz szavunk sem lehet (N97 mini: 640x360 pixel). Annak viszont már nem igazán tudok örülni, hogy a Sony Ericsson megmaradt a jó öreg rezisztív TFT kijelző technológiánál. 2010-ben szerintem enyhén gáz, hogy egy ilyen drága csúcsmodellt még mindig nem ujjal, hanem az egyébként a jobbfelső sarokból kihúzható cerkával lehet kezelni. Zárójelben megjegyzem, hogy az X10-ben már frankó kapacitív panel lesz, ráadásul 4 colos méretben!

Vas
A külsőről már leírtam, hogy csak minimális mértékben változott, és ugyanez igaz a belbecsre is, sajnos. GHz-es sebességű Snapdragonról álmodni se merjünk, helyette kapunk egy elavult, 528 MHz-es órajelen ketyegő Qualcomm MSM7200-as processzort, vagyis ugyanazt a chipet, mely a két évvel ezelőtti Xperiában is volt. Változatlan maradt továbbá a RAM (256 MB) és a ROM (512 MB) mennyisége is, belső memória bővítéséhez pedig le kell venni a hátlapot - a gyári alapcsomagban egy 4 GB-os microSD kártya lapul.

A Windows Mobile 6.1 immár a múlté, helyette itt a zsírúj Windows Mobile 6.5, melyre a korábbiakhoz hasonlóan néhány saját fejlesztésű panelt húzott rá a Sony Ericsson. Némelyik panel egyenesen remekül használható és roppant pofás is egyben, de például a Simcity verziónak nem sok értelmét látom egy ilyen business mobil esetében. A Word-öt, Excelt, PowerPointot és OneNote-ot felvonultató Office Mobile remek szolgálatot tesz, az internet böngészésében az Internet Explorer mobil verziója lesz segítségünkre, ami persze akár gyorsan le is cserélhető.

Fényleső
A legjelentősebb pozitív változás multimédiás fronton fedezhető fel, ugyanis a jó öreg 3,2 megapixeles kamera átadta a helyét egy minden hájjal megkent 8,1 megapixeles fénylesőnek, mely remekül helytáll mind fotózás, mind pedig videózás tekintetében.

Nem a Cyber-shot kategóriában járunk, így nem csoda, bár mindenképpen sajnálatos, hogy sem lencsevédő, sem pedig xenon vaku nincs a fedélzeten. Kapunk ugyan egy LED-es villanót, annak fényereje azonban elég gyengécske. Van itt továbbá minden, mint a búcsúban: geotagging, érintőfókusz, arcfelismerés, Smart Contrast és elektronikus képstabilizátor, de például manuális ISO fényérzékenység állítási lehetőséget keresve sem találunk. Az X1-féle VGA/30 fps videó felvevővel sem volt probléma, de az X2 már WVGA/30 fps-t képes kipréselni magából, ami egész konkrétan 800x480 pixelt jelent. Nem HD, de attól még bőven használható minőség.

Adatátvitel, egyebek
Wireless fronton nem éri szégyen a ház elejét, hiszen a HSDPA 7,2 Mbit/s-os tempóval szippantja magába, a HSUPA pedig 2 Mbit/s-os sebességgel lövi fel a biteket és bájtokat. Az X2 akkor sem jön zavarba, ha valamilyen hotspot közelében kívánjuk használni, hiszen 802.11b/g Wi-Fi is van benne, a DLNA támogatásról már nem is beszélve.

A Bluetooth 2.1 szinte már magától értetődik, mint ahogy a szabványos 3,5 milliméteres audio csatlakozó és a TV-kimenet is elvárható ezen a szinten. Külön jó pont jár azért, hogy a TV-kábelt sem spórolták ki a vezetékes sztereó füles mellől. Azt viszont abszolút nem értem, hogy az X1-ben még meglévő sztereó FM rádiót miért kellett kiirtani? Na, mindegy, a GPS azért jár a pénzünkért, így például semmi akadálya annak, hogy például beizzítsuk a telefonon a Nav N Go jól ismert és közkedvelt navigációs alkalmazását.

Konklúzió
A cikk végén sajnos azt kell mondanom, illetve ugyebár írnom, hogy az első Xperiához hasonlóan a második eresztés sincs sikerre ítélve. A legfontosabb hátráltató tényező a túlzottan magas ár, aztán pedig az elavult technológiájú, bár kétségkívül szép kijelző mellett sem mehetünk el szó nélkül. A Windows új, a processzor régi, a kamera remek, de nincs FM rádió. Igen vegyes tehát az összkép. Ha engem kérdeztek, én inkább csak annyit mondok: X10. Hamarosan.

További tesztek