Méret:	116 x59,2 x 17,3 mm
Frekvencia:	GSM 850/900/1800/1900, UMTS 900/2100, HSDPA, HSUPA
Akkumulátor:	Li-Ion 1500 mAh
Mobiltelefon funkció:	nem
Navigáció:	nem
Részletek:	teljes adatlap

Nincs kétség, a HTC-nél most ez visz mindent. A Touch Pro2 a legendás Kaiser vérvonalát viszi tovább és nem is rosszul.

Egyik kedves kollegám Kaiser felhasználó. Volt. Amióta együtt dolgozunk a Sanománál, mindig volt valami kisebb-nagyobb apróság, amit megmutatott rajta. Imádta, ez nem is volt kétséges, ugyanakkor hangoztatta is, hogy ő bizony nem cseréli le, majd ha egyszer lesz olyan készülék, ami komolyan elcsábítja. Nos, ma már Touch Pro2-t használ.

Akárcsak a Diamond 2 esetében, most is úgy alakult, hogy két készülék került a szerkesztőségbe. Így ezúttal is úgy döntöttem, magamhoz veszem a kis (aha, nagyon kicsi) dögöt és megírom tapasztalataimat. Nos, ez a magamhoz vétel olyan jól sikerült, hogy némi megszakításokkal, de 1,5 hónapot nálam hevert. Ő is velem volt a nemrégen eltöltött egy hetes szabadságomnál, amolyan másodlagos „tartaléknak".

Kis doboz, nagy kütyü

Technetes kollegámmal ellentétben én egy tesztelési csomagot kaptam. Ez abban mutatkozott meg, hogy a doboz hófehér volt, a tartozékok közül meg hiányzott a bőrtok. A látszólag teljesen normális méretű dobozka egy láthatóan nem normális méretű készüléket rejt. A Touch Pro2 nagy, ám ez pont hogy jól áll neki. Igaz, hogy a Samsung Omnia HD hosszabb, szélességük egyforma, de a Pro2 szép vastag is. A súlyáról már nem is beszélek, hiszen közel 180 grammot nyom, tehát jelentősen megterheli a zsebünket. Ennek persze oka is van, úgy hívják, hogy kihúzható QWERTY billentyűzet. A Kaiser kialakításában különleges volt, hogy a kijelzőt nem csak el lehetett csúsztatni, de fel is tudtuk hajtani, így egyfajta mini laptop hatást keltve.

Ezt szigorúan tovább kellett vinni, így a Pro2 is tudja a mutatványt. Az N97-hez képest kicsit egyszerűbb megoldás előnye, hogy a kijelzőt a nekünk tetsző mértékig nyithatjuk fel. Vagy épp ellenkezőleg, ha csak simán kitoljuk, kézben tartva kényelmesebb a használata. Sajnos nem lehet minden tökéletes. A súlyának nagyjából a 2/3-a a fedlapban van. Emiatt kicsúsztatva már billeg, felnyitva pedig csak a végállásban áll meg a „lábán", egyébként feldől (nézzétek meg a Galériát, ott is látszik). A mechanika egyébként elég masszív, ezt nem lehet csak úgy lazán, két ujjal nyitni és csukni. Fura módon felnyitva elég szép lötyögése van, de ez elvileg ilyen.

Hol vannak az ékezetek?

Visszatérve a QWERTY-re látszik, hogy a tervezők élvezték a sok helyet. Öt sorban sorakoznak a nagy gombok, melyek még kellően távol is vannak egymástól. Mondhatni, ez egy igazi álombillentyűzet. Nagyon könnyű használni, a gombok kellően kemények, a világításuk teljesen jó. És ekkor jön a sajnálatos buktató. Nincsenek rajta a magyar ékezetes karakterek. Ám az igazi baj az, hogy nem csak a felfestése hiányzik, hanem egyáltalán nem is lehet ékezetet bevinni rajta. Hiába vannak másodfunkciók és Ctrl gomb, semmilyen kombinációval nem lehet előcsalogatni őket. Szerencsére ezt szoftveres úton orvosolni tudják majd, illetve mi magunk már most megtehetjük egy megfelelő billentyűzet programmal. A hiba miatt kénytelen voltam SMS-nél és MSN-nél szégyenszemre a virtuális billentyűzettel írni, amin viszont minden létező és nem létező karakter megtalálható.

Letisztult óriás

Gyorsan kiszúrhatjuk, hogy a burkolat műanyag, ám a minőséggel így sincs baj. Szépen össze van rakva és bele se merek gondolni, hogy milyen súlya lenne, ha fémet is alkalmaztak volna (ja, amúgy a csúszkamechanika fémből van). A nagy méret másik előnye, hogy nagy kijelző fér rá. Itt egy 3,6"-os képernyővel gazdálkodhatunk, melynek WVGA (480x800 pixel) bőségesen elegendő. Van azonban két dolog, ami beárnyékolja a látszólag ideális helyzetet. Az egyik, hogy napfényben erősen romlik az olvashatóság, a másik pedig, hogy nem kapacitív technológiájú. Tudom, az utóbbi egyéni ízlés kérdése, viszont az is igaz, hogy rezisztív létére nem is rossz. Nem kell átszúrni az ujjunkkal vagy a ceruzával, hogy reagáljon. A ceruza egyébként a jobb alsó sarokban rejtőzik és meglehetősen filigrán. Sokszor nem lesz rá szükségünk szerencsére.

A kijelző fölött a tipikus HTC-s stílusú hangszóró, melynek két végében találjuk a jelzőfényeket. Ezek a töltésre, beérkezett üzenetre, nem fogadott hívásra és merülő akkura figyelmeztetnek. Itt található továbbá elrejtve a fényszabályzó szenzor és meglepetésre van arcérzékelő is, ami híváskor lekapcsolja a képernyőt, nehogy megnyomjunk bármit is. Alul négy gomb lapul, ezekből kettő a híváskezelő, egy a Start menüt nyitja meg, a másik meg egy szimpla Vissza gomb. Baloldalon van a hangerőszabályzó, a másik oldalon semmi, alul ott az extUSB (miniUSB), felül pedig a bekapcsoló. Ez azért néha az őrületbe tudott kergetni, mert túlzottan érzékeny és például a fotózás alatt legalább háromszor sikerült feleslegesen bekapcsolnom.

Egy gombbal több

Általában a hátlap a legkevésbé érdekes, főleg egy ilyen PDA-nál. Itt is csak az tűnik fel elsőre, hogy más kinézete van, mint a Diamond2-nek. A kamera szolidan, süllyesztve csücsül a helyén, de a lényeg mellette van. Egy mikrofont ábrázoló gomb került ide, melynek több funkciója van. Normál beszélgetés közben ezzel azonnal némítani tudjuk a mikrofont. Aztán ha a készülék kijelzővel lefelé van és ekkor érkezik egy hívás, a gomb zölden villog, megnyomásával pedig rögtön kihangosítva beszélhetünk. A hátlap alatt két hangszóró bújik meg, nem is annyira a sztereó hatás miatt (ami nincs), inkább a nagyobb hangerőért. Ja, és van rajta nyakakasztó is, de aki ezt a nyakába veszi, azon már nem lehet segíteni.

Windows és mégis jó

Alapvetően nem ápolok túl szoros kapcsolatot a Windows Mobile operációs rendszerrel. Szerencsére ma már olyan jó megoldások léteznek a primitív, csúnya és ujjal használhatatlan felület elrejtésére, mint a TouchFLO 3D. A Diamond2-ben megismert legújabb verziót kapta meg a Pro2 is. Éppen ezért újra nem fogom részletesebben kitárgyalni, aki kíváncsi rá, kattanjon át a Diamond2 tesztjére. Ami újdonság, hogy kicsúsztatott kijelzőnél a kép is elfordul, tehát fekvő módban használhatjuk az egészet. A kisebb magasság miatt ilyenkor a menüválasztó sáv csak időlegesen látszik, de egyébként minden ugyanaz.

Noha az 528 MHz-es processzor nem tűnik valami nagyon durva erőműnek, ezzel együtt teszi a dolgát és elég jó sebességgel biztosít a rendszernek. Teszi mindezt úgy, hogy az indítás után a RAM legalább fele egyből lefoglalódik, és később se lesz több hely. Ugyan közel 300 MB a belső tárhelye, én azért elvártam volna valami memóriakártyát a csomagban. A GPS kipróbálására egyből telepítettem a Garmin XT-t és elégedett voltam a látottakkal. A vevő érzékenysége megfelelő volt (kicsit gyengébbnek tűnt, mint a Diamond2-nél), a program hibátlanul futott, szóval navigációra is alkalmas, főleg ilyen nagy kijelzővel. Még egy hardveres különbség van, ez pedig a kamera. Mind fotó, mind videó terén visszavettek belőle, így most 3,2 megapixeles képet és CIF (352x288 pixel) videót rögzít. Majdnem kihagytam, hogy nincs benne rádió, ám ezt másodpercek alatt pótolhatjuk, mivel letölthető hozzá az eredeti HTC program.

Enni is kér

Tényleg nem szeretném átmásolni a szoftverről szóló részt a Diamond2-ből, de belülről gyakorlatilag tökéletes ikertestvérek. A nagyobb kijelző és a komoly felszereltség persze jelentős energiát követel magának. Ehhez egy erős táp kell, úgyhogy az akku 1500 mAh-s. Komolyabb használattal még ezzel se igazán bír ki 1-1,5 napnál többet, de a vetélytársak se igazán bírnak többet. Akinek elnyerte a tetszését, annak már csak az árcédulán kell túltennie magát. Az ugyanis a készülék méreteihez illeszkedően jó nagy, kártyafüggetlenül jelenleg 170 ezer körüli összeget kell letenni érte.

További tesztek