Összegyűjtöttük a gyártó legsikeresebb GPS-eit, hogy kiderítsük, pontosan mit tudnak. Úgy gondolom, hogy a Wayteq név ma már egyre többek számára cseng ismerősen, ami nem is csoda, hiszen a cég az elmúlt időkben már alaposan letette a névjegyét a piacon. Lássuk, hogy milyen a legfrissebb felhozatal!

Tesztünknek egész pontosan három főszereplője van. Az egyik az aktuális csúcsmodell, a Wayteq X950, a másik a nála valamivel kisebb, de hasonló tudású Wayteq X850, a harmadik pedig a kicsit régebbi, de igen széles szolgáltatási körű Wayteq X920BT. No, akkor csapjunk is gyorsan a lecsóba, vagyis nézzük meg, hogy külcsín tekintetében milyen különbségek fedezhetők fel! Az alábbi felvételen jól látható, hogy szinte semmilyen különbség nincs a három delikvens között, leszámítva, hogy az X850-es (baloldalt) kicsit kisebb.

Hirdetés

Galéria Három a magyar igazság

Három a magyar igazság

[+] még több fotó

Wayteq X950
A gyártó jelenlegi csúcsmodellje, a 27990 forintos X950 gyakorlatilag az utolsó milliméterig és utolsó csavarig megegyezik a korábbi X920BT-vel, már ami a külcsínt illeti. Kívülről csupán annyi különbség fedezhető fel, hogy a hátfalon lévő kis matricán más típusjelzés van feltüntetve. A belbecs tekintetében persze már közel sincs ilyen komoly hasonlóság, de erről majd egy kicsit később. Baloldalra került a szabványos 3,5 milliméteres audió csatlakozó aljzat, a fedetlen microSD bővítőhely, illetve a miniUSB csati. A jobboldal teljesen csupasz, leszámítva, hogy innen húzható ki a 92 milliméter hosszú (nem teleszkópos) stylus. Az 5 colos kijelző jó szokás szerint 480x272 pixeles felbontású, és 65 ezer színárnyalatot képes a szemünk elé tárni.
Galéria 14,3 milliméter vastag az X950

14,3 milliméter vastag az X950

[+] még több fotó

A 135x85,9x14,3 milliméter méretű készülékház szinte teljes egészében finom tapintású, gumiszerű műanyag bevonatot kapott, így egyrészt jól esik kézbe venni a kicsikét, másrészt ez a felület szerencsére nem tükröződik. Az eleganciát fokozandó, oldalt körbe fut egy 2 milliméteres ezüst díszcsík, ami kétségtelenül szép, ellenben a szélvédőn sajnos visszatükröződik - jobb lenne, ha inkább nem lenne. A hátfalban keresendő a hangszóró, a rejtett Reset gomb, illetve a fényszenzor. Ez utóbbi érzékenysége ugyan kalibrálható, azonban én személy szerint nagyon gyorsan kikapcsoltam, mert például ha az autó hátulja felől süt a nap, a szenzor árnyékban van, a fényerő alacsony, a kép pedig szinte teljesen láthatatlan. Ajánlott kapásból max kakaóra venni a fényerőt, és így már nem lesz több gondunk vele.
Galéria Fényszenzor is van

Fényszenzor is van

[+] még több fotó

Az alapcsomagnak a szokásos USB kábelen kívül természetesen az autós tartó és a szivargyújtós töltő is a részét képezi. A tartó igen masszívnak tűnik, bár a készülék bekattintásakor és levételekor hallható hang nem túl szimpatikus, az embernek olyan érzése támad, hogy na, éppen most törik le a felső kis rögzítő fül. A tartó egyébként nem aktív kivitelű, a töltő nem a tartóba, hanem magába a készülékbe csatlakoztatható - a Bluepanther Azure-hoz képest ez például némi kellemetlenség. Az akksi 1800 mAh kapacitású, fixen integrált.
Galéria X850 vs. X950

X850 vs. X950

[+] még több fotó

Wayteq X850
A 22890 forintos kistesó designja szinte teljesen megegyezik a X950-esével, de következzen néhány különbség. Az X850-ben egy 4,3 colos display teljesít szolgálatot, így maga a masina is kisebb lehet, egész pontosan 119,6x76,3x13,5 milliméteres. A fényszenzor itt is adott, és ugyancsak érdemes kikapcsolni, de ami talán ennél fontosabb, hogy az X850-es kijelzője a teszt során valamivel kontrasztosabbnak bizonyult az X950 LCD-jénél. A cerka 1 centivel rövidebb, 82 milliméter hosszú. Nem elhanyagolható különbség továbbá, hogy a lítium-polimer akkumulátor ezúttal könnyűszerrel cserélhető, bár kapacitása mindössze 900 mAh.
Galéria KIvehető akksi az X850-ben

KIvehető akksi az X850-ben

[+] még több fotó

Közös vonások, újdonságok, szoftver
A belbecs tekintetében az X950 és az X850 teljesen megegyezik egymással, és mindketten jelentős változásokat hoznak a korábbi Wayteq modellekhez képest. A vadonatúj, dual core SiRF Atlas V processzor magja 500 MHz-es órajelen ketyeg (később lesz 664 MHz-es verzió is), ezenkívül pedig egy 250 MHz-es DSP chip is jelen van a fedélzeten, mely kifejezetten a GPS-jelek minél gyorsabb feldolgozásával foglalkozik. Az ARM11 proci egyébként mindössze 10x13 milliméter méretű, és akár 800x480 pixeles felbontást is képes kiszolgálni, bár ilyen felbontáshoz szerintem már kevés lesz benne a kraft. A GPS-vevő hatvannégy csatornás, és minden körülmények között nagyon gyorsan pozíciót fog. A gyors DDR2 memória kapacitása 128 MB, a beépített tárkapacitás pedig 2 GB.
Galéria Ötödik generáció

Ötödik generáció

[+] még több fotó

A Wayteq a menürendszer tekintetében is szakított a korábbi hagyományokkal. Az újgenerációs UI baloldalán függőlegesen sorakozik a három leggyakrabban használt feature, vagyis a GPS, a zenelejátszó és a beállítások. Ettől jobbra öt oszlopban és három sorban néhány felhasználói alkalmazás (videólejátszó, Flash player, Ekönyv, Fotónézegető, számológép, átváltó) és nem kevesebb, mint tíz gyári játék található.
Galéria Az új UI

Az új UI

[+] még több fotó

A beállítások menüjében szabadon állítgatható a fényerő, a hangerő, a nyelv (magyar is van), a dátum/idő, ezenkívül pedig némi információ gyűjthető be a készülék szoftveréről, illetve a GPS-vevő aktuális adatairól. Kalibrálható továbbá a kijelző, kiválasztható az adatátvitel módja (Mass Storage, Active Sync), illetve megadható az éppen használni kívánt navigációs alkalmazás elérési útvonala (Navi mappa). Itt jegyzendő meg, hogy a készülékeken alaphelyzetben semmilyen navigációs szoftver nincs, így annak beszerzéséről a felhasználónak kell gondoskodnia.
Galéria Jééé, itt a Windows!

Jééé, itt a Windows!

[+] még több fotó

Újdonság az Explorer ikon, melyre rábökve gyorsan betöltődik a Windows CE 6.0 operációs rendszer kezelőfelülete, melyet látva az embernek olyan érzése támad, mintha egy jó öreg kis Windows 95 költözött volna be a navijára. Innen úgy tudunk visszajutni a külső menübe, hogy a GPS ikonra bökünk, ami egyébként a rendszer újraindítását hozza magával. Ha esetleg valamelyik korábbi Wayteq modellen szeretnénk hasonló funkcióhoz jutni, akkor a következőt kell tenni: létre kell hozni egy YFGo2CE.bld nevű és kiterjesztésű, tetszőleges tartalmú fájlt, rámásolni egy memóriakártyára, és bekapcsolni a gépet.
Galéria Korrekt tartó

Korrekt tartó

[+] még több fotó

Wayteq X920BT
Kétségtelenül az X920BT a gyártó egyik bestsellere. Az 5 colos kijelzővel szerelt modell érdekessége, hogy Bluetooth kihangosító és még FM transzmitter is található benne, ára pedig igen baráti: 28890 forint. Ebben a korábbi cuccban azonban még egy régebbi, bár ugyancsak 500 MHz-es SiRF Atlas IV-es processzor dohog, 250 MHz-es DSP nélkül. Az X920BT sem nevezhető lassúnak, bár tény, hogy míg az X950 9 másodperc alatt üzemkész, addig az X920BT-nek ugyanehhez 15 másodpercre van szüksége. A GPS-vevő "csak" 40 csatornás, de ettől függetlenül remekül helytáll a hétköznapi gyakorlatban. A Windows CE 6.0 felület alaphelyzetben nem érhető el, de a már említett kis hackeléssel megoldható a dolog.
Galéria X920BT menü

X920BT menü

[+] még több fotó

TMC-vevő
Az összes ismertetett Wayteq navigátor TMC-ready, vagyis képes a TMC-adatok kezelésére, ehhez azonban egy TMC-vevőt is kell venni hozzájuk. A Wayteq tapadókorongos antennával ellátott TMC-vevőjének a lelke egy RTA-3000-es okosság - a vevő ára 6990 forint. A hazai TMC helyzet a közelmúltbéli fejlesztések ellenére sem valami rózsás, mindenesetre a városban, vagy autópályán sokat közlekedők számára érdemes lehet beszerezni egy ilyen kiegészítőt.
Galéria Téemcé

Téemcé

[+] még több fotó

Konklúzió
No, akkor most melyiket vegyem? - merülhet fel teljes joggal a kérdés. A válasz nem olyan egyszerű, de semmiképp sem kerülhető meg. Ha a maximális sebesség számít, akkor az X950 a befutó. Ha a tempóból nem kívánunk engedni, de elég a kisebb kijelző, akkor az X850 a favorit. Ha a Bluetooth és az FM transzmitter az alapvető elvárások közé tartozik, akkor az X920BT-t kell megvenni, de ugye ez még az eggyel ezelőtti platformra épül.
Galéria Dobozban

Dobozban

[+] még több fotó

Ha minden igaz, hamarosan érkezik az X920BT valódi utódja, mely sok ellentétes hírközléssel ellentétben nem a mostani X950, hanem a debütálás előtt álló X950BT, vagyis akár érdemes lehet most egy kicsit kivárni a vásárlással. Az igazi nagy újdonság azonban a mostani IFA-n bejelentett és Sygic Aura szoftverrel demózott Wayteq X990 lesz, mely elsősorban 800x480 pixeles (5 colos) kijelzőjéről, 600 MHz-es SiRF Prima processzoráról és 4 GB-os belső memóriájáról ismerszik meg. Kíváncsian várjuk, hogy az X990 milyen áron érkezik majd - karácsonyra talán ide is fog érni.
Galéria Wateq X990, az új nagyágyú

Wateq X990, az új nagyágyú

[+] még több fotó

A tesztkészüléket a Speedshop biztosította - köszönet érte!

További érdekes cikkek:
Garmin nüvi 3760T teszt: van ennél szebb?
TomTom XL2: második nekifutás
Teszt: mit tud az új iGO, a primo?
Becker Z217 navigáció: drágaságom
iconX A420 Flat: laposan olcsó GPS
Teszt: Nokia Ovi Maps - ingyenes navigáció örökre

Forrás:
Mobil Portál
hirdetés

FN.HU tech -tudomány rovat cikkei

Profession állások

további állások