Gondoltam én, hogy ez lesz a végzetünk! Mármint, hogy tömegével jönnek majd az olcsó androidos táblák, amelyekről aztán nehéz lesz újat írni. Az Alcor e-Pad meglepő is, meg unalmas is, de kifejezetten olcsó...

Csak egy nap a világ. MielÅ‘tt az olvasó egy kimerítÅ‘ tesztet várna, ezt mindenképpen le kell szögezzem. Ugyanis az Alcor e-Pad-jét, vagy "-ját" mindössze ennyi idÅ‘re sikerült megkaparintani. Nyúzni tehát nem nagyon volt idÅ‘, de egy rövid tesztecskét megérdemel, mert meglepett pár dologgal.

Hirdetés


FÅ‘ként az ára vágott mellbe, mert amikor megkaptam, azonnal rákerestem a neten, mennyi is az annyi. Azt írja az olcsóbbat.hu, hogy már 45.900,- HUF-ért a miénk lehet, ha vágynánk rá. Nos, ez az az összeg, amiért már vennék magamnak androidos táblát, ugyanis én konkrétan azt határoztam el magamban, hogy akkor lesz ilyen kütyüm, ha egy 50-es alá megy az ára. Hogy ezt megvenném-e? A teszt végére kiderül.
Galéria Van benne perspektíva...

Van benne perspektíva...

[+] még több fotó

ElsÅ‘ benyomások
Még mindig tartom azt a nézetemet, hogy az elsÅ‘ benyomás a lényeg. Amikor elÅ‘ször meglátok valamit, azonnal el is dÅ‘l, hogy kell-e. Az Alcor e-Pad esetében az elsÅ‘ benyomással nincs gond. Vékony, könnyű, minimalista - ez persze másoknál lehet hátrány, de nálam kifejezetten elÅ‘ny a csicsa teljes hiánya -, nem recseg-ropog és a használt műanyaggal sincs nagy bajom. Persze elsÅ‘re ijesztÅ‘ a hardvergombok hiánya, hiszen az androidos cuccokban én magam az elÅ‘lapi gomboknak köszönhetÅ‘ dinamikus kezelhetÅ‘séget szeretem, de bekapcsolva látom, hogy a hiányzó gombokat a képernyÅ‘re, az állapotsorba felpakolták. Szóval elsÅ‘ blikkre kéne, az árát megnézve meg még inkább.
Galéria Bárhonnan is nézem, tetszik...

Bárhonnan is nézem, tetszik...

[+] még több fotó

Kicsit közelebbrÅ‘l
Az elsÅ‘ pillantás után kicsit forgassuk körbe! Ilyenkor mit keresek? Hát elsÅ‘sorban a szabványos csatlakozókat. Örömmel látom, hogy mind megvannak. Jobb oldalon összesen hat különbözÅ‘ méretű rés díszeleg a burkolaton, ide tudjuk bedugni a microSDHC kártyát, az USB-s eszközeinket, egy 3,5 milliméteres fülest. Ez az elsÅ‘ három. Aztán jönnek a furcsa dolgok, ugyanis van itt egy gyanúsan HDMI-re hasonlító aljzat, ami az is, aztán egy régifajta töltÅ‘csatlakozóra hasonlító lik, ami - sajnos - az is és végül egy miniUSB csatlakozó, ami a gép kommunikációját segíti.
Galéria Csupa lyuk...

Csupa lyuk...

[+] még több fotó

Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen a dobozból gyorsan elÅ‘kutatva a töltÅ‘jét látom, hogy bizony ez a gép sem a miniUSB-rÅ‘l tölt, hanem egy speciális csatlakozóról. Ennek az lehet az oka, hogy a szabványos USB nem képes akkora Ampert nyomni neki, ami a beépített 4000 mAh-s Li-polymer akkumulátor töltéséhez elég lenne, és így akarnak minket megkímélni a csalódástól, hogy a PC-nk USB-jérÅ‘l nem, vagy nagyon lassan töltÅ‘dne az eszköz. Így aztán az amúgy bazinagy teljesítményű és ezért maratoni idÅ‘ket ígérÅ‘ akkumulátor miatt kénytelenek vagyunk megbarátkozni a speciális töltÅ‘vel, amit így aztán mindig magunkkal kell cipeljünk. Ez kényelmetlen, egy mínusz jel a képzeletbeli listán.
Galéria Ez baj kicsit...

Ez baj kicsit...

[+] még több fotó

Képtelenségek
Nem tudom, ki-hogy van vele, de számomra az androidos gépek - még a táblák is - elképzelhetetlenek kamera, helyesebben kamerák nélkül. Már azt is nehezen viselem, ha nincs elÅ‘lapi kamera és így nem lehet a géppel mondjuk videohívásokat kezdeményezni, de a hátlapi kamerát egyenesen evidensnek gondolom, hiszen nélküle számos élménybÅ‘l kimaradunk. Nos, itt ez van, mert sehol egy kamera. Spóroltak 5 dolcsit? Na mindegy, nálam sajnos itt eldÅ‘lt, hogy nekem nem kell a gép. Összeszámolva ugyanis a telefonomon jelenleg telepített alkalmazásokat, most éppen 11 olyan van közöttük, amelyeknél elengedhetetlen a kamera megléte. EzektÅ‘l esnék el ezzel a géppel, köztük olyanoktól, mint a Layar, vagy a Googles, hogy a Barcode Scannert ne is említsem. Ezek nélkül nem tudom elképzelni az Android létemet, sajnos.
Galéria Itt sincs kamera...

Itt sincs kamera...

[+] még több fotó

Android 2.1 és rezisztív, 3D gyorsítás nélkül
Hát igen, ez a következÅ‘ gondom. Annyira sikerült már hozzászoknom a 2.2.1-hez, hogy a 2.1-es Android sajnos számomra már elviselhetetlen. Az internetböngészést pedig agyonvágja a több érintés (multitouch) hiánya, ugyanis a rezisztív képernyÅ‘ miatt a kép nagyítását - és nem csak böngészésnél, mindenhol - a nyögvenyelÅ‘s, képernyÅ‘n elhelyezett + és - szoftvergombokkal tudjuk megoldani. Gyűlölöm ezt a megoldást, rémálmaimban (se) jöjjön elÅ‘! A 2.1 miatt Flash támogatás ugyebár nincs, de gyanítom, hogy a gyenge vas miatt a késÅ‘bb megérkezÅ‘ 2.2-ben sem lesz.
Galéria Ennek itt maximumon kellene lennie...

Ennek itt maximumon kellene lennie...

[+] még több fotó

Sajnos a wifi is dobálgatja a jelet, panelban már a szomszédos szobában is elment néha a térerÅ‘, szétkapcsolt a routeremtÅ‘l. És végül az utolsó negatívum: nincs 3D gyorsítás és ez megint kizár egy jó csomó alkalmazást, amelyeket én magam napi rendszerességgel használok. Szóval nagyon sok hirtelen a negatívum, amelyeket igencsak sok extrával kellene ellensúlyozni. Ezt meg is próbálják....
Galéria Nem sok, elég...

Nem sok, elég...

[+] még több fotó

Ami odaver
ElÅ‘ször is a belsÅ‘ 4 GiB ragadja meg a fantáziámat, amelybÅ‘l bÅ‘ven 2 GiB felett marad szabadon a tárolásra. A programtelepítésre ezen felül van még szabad 400 MiB, ez bÅ‘ven elég egy átlagos felhasználónak, hiszen az Android szoftverek nagyjából 2 MiB átlagos telepítési mérete mellet ez 200 darab szoftver problémamentes telepítését teszi lehetÅ‘vé. A RAM mellett a programok futtatásához rendelkezésre álló ROM is elég a maga 256 MiB-jával, így a memóriákra nem panaszkodhatunk.

A következÅ‘ odavágós részlet a méretekben mutatkozik, ugyanis a gép a 7 colos képernyÅ‘je ellenére mindössze nagyjából 19 centi hosszú és 12 centi széles, a vastagsága pedig alig több egy centinél. Ezért aztán zsebre vágható, egy öltönyzakó belsÅ‘ zsebében, vagy egy kabátzsebben elfér. Persze a hozzá kapott - szerintem kifejezetten igényes - tok növeli a méretet, de még azzal együtt is viselhetÅ‘. Apropó tok: más gépeknél egy ilyen kiegészítÅ‘ért elkérnek egy tízest, ezt az Alcor e-Pad megspórolja nekünk ezzel a szép, bÅ‘rhatású kiegészítÅ‘vel, amely egyébként kinyitva még videónézÅ‘s támasztéknak is használható. Az e-Pad tömege sem fogja nagyon húzni a zsebünket, hiszen alig több, mint 30 deka.
Galéria Kis extra: szép tartó belülrÅ‘l...

Kis extra: szép tartó belülrÅ‘l...

[+] még több fotó

Imádtam a trackball-t, azaz az elÅ‘lapon elhelyezett gyöngyöcskét, mert például félregépelésnél egy rövid mozdulattal mozgatható a kurzor és egyébként a kis mérete ellenére nagyban javítja a kezelhetÅ‘séget több helyen is. Imádtam azt is, hogy a gyorsulásérzékelÅ‘ minden irányba képes átfordítani a gépet, ennek a balkezesek fognak kifejezetten örülni, hiszen fejre lehet állítani és ilyenkor a kezelÅ‘gombok átkerülnek bal oldalra. Ritkaság ám ez...
Galéria ... és a szép tok kívülrÅ‘l

... és a szép tok kívülrÅ‘l

[+] még több fotó

Örülök én a HDMI kimenetnek is még akkor is, ha csak 720p-re képes maximálisan. Az már más tészta, hogy mivel használjuk ki ezt a funkciót, hiszen a belsÅ‘ memóriába nem fér el egy egész estés, 720p-s film, és a memóriakártya fájlrendszere sem enged 4 GiB mínusz 2 KiB méretű fájlnál nagyobbat tárolni és a legkisebb MKV filmecske is nagyobb ennél. DivX lejátszásnál persze jól jöhet a nagy felbontású kimenet, de azokhoz meg szerintem barokkos túlzás HDMI-t használni. Jó tehát, hogy van, de nem fogjuk kihasználni.
Galéria Fektetve érdekes a weboldal...

Fektetve érdekes a weboldal...

[+] még több fotó

És végül a multimédia
Talán ez lehet a döntÅ‘ sokunknak, hiszen ezen a téren nincs panasz a gépre. Az általam használt fájltípusokat mind zenei, mind videó tekintetében viszi. ZenébÅ‘l az MP3-at, az OGG-ot, a FLAC-t és az APE-t próbáltam, viszi szépen. Videók közül elsÅ‘sorban DivX és sima AVI-val próbáltam, de vitte a 3GP és a MOV formátumokat is. Nagyon örülök, hogy az MKV-vel is elboldogul, de sajnos egy normális MKV filmet darabolni kell, hogy a kártya tárolni tudja. Mégis, a videólejátszó képességei miatt tökéletesen alkalmas arra, hogy például a gyerek mesét nézzen rajta, de minket is megmenthet némi unalomtól. Persze fÅ‘leg fülhallgatóval, mert a hátlapi hangszóró gyenge mind hangerÅ‘, mind minÅ‘ség szempontjából.
Galéria Állítva már oké...

Állítva már oké...

[+] még több fotó

Kiknek és minek?
Azoknak ajánlom, akiknek elsÅ‘sorban az alacsony ár a fontos és ehhez szeretnének viszonylag jó minÅ‘séget kapni. Azoknak, akik megbarátkoznak a hiányosságaival és pont azokra a képességekre vágynak, amikben meg erÅ‘s. Akiknek fontos a kényelmes méret, szintén szeretni fogják.

Kapcsolódó írásaink                      
BluePanther Thunder
Melyik a jobb? iPad vs Galaxy Tab
Toshiba Folio 100 tablet - hááát...
Tabletek, ha nem bírsz várni az iPad-re

Forrás:
technet.hu
hirdetés

FN.HU tech -tudomány rovat cikkei

Ha minket már kiolvastál

Profession állások

további állások