Négyhónapnyi igen intenzÃv használatot követÅ‘en most megosztjuk az N8-as tapasztalatainkat. A Nokia tavaly áprilisban rántotta le a leplet jelenlegi multimédiás nagyágyújáról, az N8-ról, melynek forgalmazása szeptember utolsó napján kezdÅ‘dött meg. Nekem van szerencsém október közepe óta egy ilyen készüléket nyúznom, jöjjenek hát a hétköznapi használat során felmerült elÅ‘nyök és hátrányok!
Kezdjük is rögtön a külsÅ‘ségekkel! Az elmúlt 4 hónapban napi szinten igen sokat használtam a Nokia N8-at, és szinte minden élethelyzetben ott volt a kezemben, vagy éppen a zsebemben. Magyarul a készülék nem egy trezor védelmét élvezve vészelte át az elmúlt heteket és hónapokat, de még egy tokot sem vettem hozzá, pedig akár megtehettem volna. Na, szóval egyáltalán nem hímes tojásként bántam az N8-cal, a készülékház azonban ennek ellenére sem rongálódott meg, és egyelÅ‘re még apró karcokat sem látok rajta. A Dark Grey verziójú N8 anodizált alumínium borítása tehát abszolút remekül képes helytállni a hétköznapokban. Ja, és az némi megszokást igényel, hogy zord idÅ‘ben bizony csípÅ‘sen hideg az alu kasztni.
Bírja a kiképzést
A kihajtható fedelek is teljesen sértetlenek, alájuk pedig relatíve kevés por jut be. Itt jegyzendÅ‘ meg, hogy a felsÅ‘ élen lévÅ‘
HDMI csatlakozó aljzat kihajtható fedele egyes felhasználóknál hajszálrepedést szenvedett, de szerencsére nekem nincs ilyen gondom. A telefon abszolút nem nyöszörög, az illesztések továbbra is pontosak, ezenkívül pedig a készülék néhány nyomógombja is mind a mai napig remekül funkcionál. A kijelzÅ‘ alatti gomb alaphelyzetben pulzál, nem fogadott hívások esetén pedig gyorsan villog. Itt jegyzendÅ‘ meg, hogy az
1.1-es szoftver feltelepítését követÅ‘en az alap pulzálás már inaktív, illetve csak akkor aktív, ha a kijelzÅ‘n éppen nincs képernyÅ‘védÅ‘. Most pedig egy rövidke videó az N8 igazi kínzásáról:
AkkumulátorAz már rögtön a teszt elején nyilvánvalóvá vált számomra, hogy amennyiben maximálisan kihasználom az N8-ban rejlÅ‘ lehetÅ‘ségeket, akkor 1 napnál hosszabb használati idÅ‘re nem igazán számíthatok. Valamit valamiért! A készüléken minden nap (hétvégéket leszámítva) sokat telefonálok és internetezek (web, e-mail, Facebook), rengeteget fotózok és videózok, és sokszor kihasználom a
GPS-ben rejlÅ‘ lehetÅ‘ségeket is. Ilyen használat mellett pedig bizony az esti órákban már töltÅ‘ után sír az onnan reggel lehúzott N8, így adott esetben ajánlott egy autós töltÅ‘ beszerzése. Az akksi egyébként 1200 mAh kapacitású - a BL-4D típusjelzésű egység az N97 minibÅ‘l már ismerÅ‘s lehet, és ugyebár házilagosan nem cserélhetÅ‘, illetve igen, de akkor bukjuk a garanciát.
Masszív készülékház
KijelzÅ‘Ahogy a készülékházat, úgy a kijelzÅ‘t sem rondítják kisebb-nagyobb karcok, vagyis elmondható, hogy a Gorilla Glass hozza a tÅ‘le elvárható szintet. Én az analóg órát nyomtam ki kijelzÅ‘védÅ‘nek, így elég egy pillantást vetni az N8-ra, hogy megtudjam a pontos idÅ‘t, illetve dátumot. Az AMOLED technológiájú és 3,5 colos képátlójú kijelzÅ‘ ugyan nem éppen egy felbontás-bajnok példány a maga 360x640 pixeles felbontásával, mindenesetre kevés olyan helyzetet tudnék említeni, amikor kevésnek bizonyult ez a mintegy 230 ezer pixel. Az AMOLED-nek köszönhetÅ‘en a feketék igen mélyek, és a kontrasztarány nagyon rendben van, bár e tekintetben a
Clear Black Display technológiás C6-01 és E7 némi elÅ‘nyt élvez, fÅ‘leg akkor, ha kültéri felhasználásról beszélünk.
Szó szerint kiemelkedÅ‘ teljesítmény
Kamera, memóriaHa valamiben igen erÅ‘s az N8, az egyértelműen a
12 megapixeles kamera, olyannyira, hogy sokan éppen ezen feature miatt döntenek az N8 vásárlása mellett. Az elmúlt négy hónapban mintegy kétezer fotót és száznál is több videót készítettem a telefonnal, és bizony maximálisan elégedett vagyok a képalkotási teljesítménnyel. A fotók és videók meglepÅ‘en részletgazdagok, az autofókusz villámgyors, a xenon vaku pedig kellÅ‘en nagy teljesítményű. Amin lehetne még gyúrni, az a kamera elavult felhasználói felülete - imáink remélhetÅ‘leg meghallgatásra találnak, és talán még panorámakép módot is kapunk majd (addig az Ovi Store-ból tudunk ilyet szerezni). A 720p videófelvevÅ‘ nagyon ott van a szeren és 12 Mbit/s-os bitrátája révén még a legújabb 1080p-s riválisokkal is tartja a lépést, és intelligens zoom funkciója remek szolgálatot tesz. A 16 GB-os belsÅ‘ memória számomra tökéletesen elegendÅ‘nek bizonyult, olyannyira, hogy nem is helyeztem microSD kártyát a baloldali bÅ‘vítÅ‘slotba. Íme néhány fotó (klikk a képekre!), amit síelés közben lÅ‘ttem, illetve egy korábban készített 720p HD videófelvétel:

BöngészÅ‘, OfficeAz alapértelmezett gyári böngészÅ‘t (7.2.7.2) szerény véleményem szerint a használatba vételt követÅ‘ elsÅ‘ percekben azonnal érdemes lecserélni, a lassúcska és elavult kezelÅ‘felületű browser ugyanis nem áll a helyzet magaslatán. Az
1.1-es firmware feltelepítését követÅ‘en a böngészÅ‘ verziószáma 7.2.8.10-re ugrott, azonban az igazi újdonságokat a március végén, április elején érkezÅ‘ 7.3-as frissítéstÅ‘l várhatjuk. Ebben az új kiadásban már teljesen új UI-val fog rendelkezni a szoftver, mely az ígéretek szerint jóval gyorsabb is lesz. Addig is azonban érdemes beizzítani egy Opera Mobile 10.1-es böngészÅ‘t, igaz ez sem tökéletes, hiszen egyelÅ‘re nincs benne multi-touch támogatás. Alaphelyzetben a 6.2-es QuickOffice volt a telefonon, amit aztán a
PR1.1 6.4-re frissített, ennek pedig az a legfontosabb elÅ‘nye, hogy immár mindenféle licensz megvásárlása nélkül lehetÅ‘ségünk nyílik új állományok létrehozására.
Gyári böngészÅ‘ helyett Opera Mobile
E-mail, adatbevitelAhogy a böngészÅ‘, úgy az e-mail kliens is komoly kihívásokkal küszködik, fÅ‘leg
push e-mail fronton. Az alkalmazás egészen addig remekül működik, amíg 30, 15, vagy akár 5 perces szinkronizálási gyakoriságot állítunk be, ha viszont valódi pusht szeretnénk, akkor elég rapszodikusan viselkedik. A
Nokia Messaging accountom rendben van, és próbáltam a dolgot yahoo, gmail, ovi és t-online fiókokkal, de valahogy sohasem működött rendben a push. Ezzel egyébként korántsem vagyok egyedül, hiszen a Nokia hivatalos fórumain is egyre többen panaszkodnak erre a régóta megoldásra váró és egyéb Nokia mobilokon nem tapasztalt hibára. Mindenképp említést érdemlÅ‘ alternatíva egyébként a Mobile Documents nevezetű kis szoftver, mely mindenképpen megér egy próbát. Adatbevitel fronton a virtuális QWERTY egész jól teljesít: az N97 mini után némi megszokást igényelt a dolog, de most már gyorsan megy a kétujjas pötyögés. Alternatívát jelenthet a PR2.0-ba már integrálására kerülÅ‘ Swype, mely azonban egyelÅ‘re sajnos még nem tud magyarul.
E-mail kliens
Közösségi életAhogy az minden valamire való okostelefontól elvárható, az N8-on is van alapértelmezett közösségi alkalmazás, mely
Facebook és
Twitter támogatást élvez. A szoftver saját widgetet kapott, így akár az alapkijelzÅ‘rÅ‘l is leolvashatjuk ismerÅ‘seink legfrissebb posztjait. A közösségi alkalmazást az elmúlt hónapokban többször is frissítette a Nokia és a legutóbbi, 1.3-as frissítést követÅ‘en már egész használhatóvá vált. Érdekesség, hogy a PR1.1-es frissítésben az eggyel korábbi, 1.2-es közösségi szoftver van, és annak 1.3-ra történÅ‘ frissítését mind a mai napig nem ajánlotta fel az N8. Ha igazán komoly és ugyancsak ingyenes social alkalmazásra vágyunk, akkor érdemes begyűjteni a Socially 3.04-et, ha pedig a pénzt sem sajnáljuk, akkor próbáljuk ki a Gravity-t.
Akcióban a Socially 3.04
Ovi StoreA Nokia N8-on debütált a gyártó alkalmazás- és tartalomboltjának vadonatúj, 2.0-ás verziója, mely az elmúlt hónapokban kisebb ráncfelvarrásokon esett át. Az eredeti verziószám a 2.00.10024 volt, most pedig már a 2.04.00041-es kiadásnál tartunk, mindenesetre forradalmi újdonságokra senki se számítson. A 2009 májusában elindult és elsÅ‘ként az N97-tel elérhetÅ‘
Ovi Store-ban jelenleg mintegy 30 ezer tartalom érhetÅ‘ el, vagyis körülbelül tizedannyi, mint a két nagyobb konkurens Store-ban. A Nokia közlése szerint naponta mintegy 250 ezer új felhasználó regisztrál a rendszerbe, a napi letöltések száma pedig nemrégiben lépte át a 4 milliót.
Ovi Store 2.04.00041
AdatátvitelA maximum 10,2 Mbit/s-os tempóra képes HSDPA és a 2 Mbit/s-os HSUPA remek sebességet biztosít, és mindenképpen érdemes egy mondjuk 500 MB-os mobilnet csomagot vásárolni a készülék mellé. A Wi-Fi kontroller teljesítménye teljesen rendben van, az pedig már csak a hab a tortán, hogy a régebbi b és g mellett az n szabványt is támogatja az N8. A Bluetooth 3.0 vezérlÅ‘vel sem volt gondom, a gyárilag mellékelt CA-157-es kábel és az USB OTG 1.3 támogatás révén pedig akár pendrive-okat is könnyű szerrel tudtam csatlakoztatni a telefonhoz. Adott továbbá a HDMI csatlakozó aljzat, így a telefonon lévÅ‘ DivX filmeket, vagy éppen játékokat akár egy méretes plazma TV-n is élvezhetjük, a DLNA viszont hiányzik. A számítógéppel történÅ‘ kommunikációban fontos szerepet játszik az
Ovi Suite, melynek nemrégiben jelent meg a harmadik generációs kiadása.
Kábelbarát
FrissítésekA készülék ugyebár a PR1.0-ás firmware-rel került forgalomba és az eredetileg tavaly év végére ígért
PR1.1-es elsÅ‘ komoly frissítés februárban vált elérhetÅ‘vé. Igazán komoly változásokra senki se számítson, ezúttal inkább csak kisebb hibajavításokról van szó. A nagyobb horderejű újdonságokat a néhány héten belül érkezÅ‘ PR2.0-ra tartogatja a Nokia, melyben felturbózott kezelÅ‘felület, megújult webböngészÅ‘ és átalakított virtuális QWERTY billentyűzet is lesz, no és a 25 százalékkal csökkenÅ‘ fogyasztás mellett sem mehetünk el szó nélkül. Mint az közismert,
a Nokia a jövÅ‘ben a Symbian helyett már a Windows Phone-ra fog összpontosítani, ez azonban szerencsére nem jelenti azt, hogy a jelenlegi Symbian ^3 készülékek ne részesülnének folyamatos támogatásban, egészen az életciklusuk végéig. Ja és azon nem kell meglepÅ‘dni, ha már az összes ismerÅ‘sünk letöltötte a legújabb firmware-t, nekünk pedig még semmit sem jelez a frissítÅ‘ - ilyenkor valószínűleg az okozza a késlekedést, hogy nem kártyafüggetlen, hanem szolgáltatótól vásárolt a készülék. Ez utóbbiakra ugyanis általában mindig késÅ‘bb jönnek ki az upgrade-ek.
Frissített cucc
Reset, stabilitásFirmware frissítés elÅ‘tt ugyebár mindenképpen érdemes egy biztonsági mentést készíteni a telefonon tárolt adatainkról, ezenkívül pedig egy a *#7370# kódsorozattal aktiválható soft reset is jó szolgálatot tehet. Míg a soft reset áldásos hatású, addig a hard resettÅ‘l jobb óvakodni, ez ugyanis olyan fontos rendszerelemeket is leradíroz a készülékrÅ‘l, mint például a Qt, az Ovi Store, vagy az Ovi Maps. Amennyiben hihetünk a pletykáknak, a PR2.0 esetében a firmware már tartalmazni fogja ezeket a komponeneseket, így ezután már nem okoz majd gondot a hard reset. Ami a stabilitást illeti, alapvetÅ‘en elégedett vagyok az N8-cal: igen intenzív használat mellett négy hónap alatt körülbelül 3-4 fagyást, vagy újraindulást tapasztaltam. A proximity szenzorral voltak gondjaim, beszélgetés közben ugyanis folyamatosan ki-/bekapcsolt a kijelzÅ‘, mindenesetre úgy tűnik, hogy ezt a problémát orvosolta az 1.1-es firmware.
Landscape tárcsázó - PR1.1 hozadék
GPS, sport, egyebekA Nokia egyik aduásza a teljesen ingyenes navigációs szolgáltatás, vagyis az
Ovi Maps. EbbÅ‘l gyárilag a 3.04-es verzió volt a telefonon, amit aztán 3.06-ra lehetett frissíteni, ennek köszönhetÅ‘en pedig végre megjelent a multi-touch-ra épülÅ‘ zoom funkció, illetve az a lehetÅ‘ség, hogy immár nemcsak PC-n, hanem akár magán a telefonon is letölthetÅ‘k a legfrissebb térképek. Egyik kedvenc, GPS-hez köthetÅ‘ alkalmazásom még a
Sports Tracker, mely gyaloglás, futás, vagy éppen síelés közben folyamatosan rögzíti a koordinátáinkat és sebességünket, de még akár a pulzusunkat is. A sporttevékenység végén pedig aztán egyetlen gombnyomással feltölthetÅ‘ a webre a rögzített útvonal, amit akár meg is oszthatunk az ismerÅ‘seinkkel. Az általam sokat használt alkalmazások közé sorolható még a Skype, a Foursquare, no és persze az elmaradhatatlan Angry Birds. Ha nem tetszik az alap Symbian UI, szóba jöhet többek közt az ingyenes Grid, vagy a fizetÅ‘s N-Desk (iPhone feeling), illetve SPB Mobile Shell (7600 forint!).
Ovi Maps 3.06
Hajrá, hajrá!
KonklúzióAhogy az a fenti sorokból is kiderült, a
Nokia N8 a tartós teszt során pozitív és negatív tulajdonságokat egyaránt megvillantott. Mindenképpen örvendetes, hogy a készülék igen jól össze lett rakva és akár még védÅ‘tok nélkül is bírja a kiképzést. A kamera továbbra is a non plus ultra kategóriába tartozik, élmény visszanézni a vele készített fotókat és videókat. A Symbian ^3 szoftver már a megjelenése pillanatában sem rendelkezett valami modern felhasználói felülettel, és bár az elmúlt idÅ‘kben számos kisebb frissítés érkezett az N8-hoz, az igazán komoly változásokkal majd csak a PR2.0-ban találkozhatunk. A végére pedig egy jó hír: a kezdeti, akár 150 ezer forintnál is magasabb ár mára jelentÅ‘sen csökkent, így újonnan 100 ezer forint, használtan pedig már 80 ezer forint magasságában vásárolhatunk magunknak egy N8-ast.
Made in Finland
További érdekes cikkek:Nokia N8 kamera teszt: non plus ultraBréking: végre frissíthetÅ‘ a Nokia N8!Nokia ClearBlack Display: csendes forradalom?Nokia N8: jelentÅ‘s frissítés a Facebook klienshezFotós mobilteszt: N82-tÅ‘l az N8-igNokia N8: egy frissítés margójára