Nokia C5-03 teszt: vissza a múltba
Méret: 105,8 x51 x 13,8 mm
Súly: 93 gramm
Kijelző: 360 x 640 pixel
Mobil szélessáv: GPRS, EDGE, 3G, HSDPA
Multimédia: Kamera, MP3 lejátszás, E-mail, Internet, Rádió, Diktafon
Részletek: teljes adatlap


Utazzunk vissza az időben: ősrégi szoftver és elavult hardver - ez a Nokia C5-03. A Nokiának egyszer már sikerült maradandót alkotnia C5 típusjelzéssel, hiszen a márciusban érkezett C5-00 egy remek kis candybar smartphone. Most itt a vadonatúj C5-03, mely azonban nem igazán képes beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Merészség. Elsőre ez jutott eszembe, miután néhány percet nyomogattam jelen tesztalanyunkat. Őrültség. Második körben pedig ez villant át az agyamon. Hogy miért? Nos, csupán azért, mert a legnagyobb mobilgyártóként jegyzett vállalat 2010 végén egy olyan okostelefonnal rukkolt elő, mely nemcsak most, hanem már 1-2 évvel ezelőtt is elavultnak számított volna. Jó, persze bármikor elő lehet hozakodni korábbi technológiát felvonultató termékekkel, csak akkor ezeket olyan áron kellene adni, hogy az ár/érték arány ne boruljon fel, mint a szekér tengelytöréskor. A C5-03 esetében viszont sajnos borul a szekér, nem is kicsit.

Hirdetés

Galéria Lime Green

Lime Green

[+] még több fotó

Design
A finn gyártót mostanság sok mindenért szokás szidni, ellenben a vállalat designerei általánosságban véve nem végeznek rossz munkát. Az N8 férfiasan elegánsra sikeredett, a C7 pedig egy igazi formás uniszex telcsi lett. A C5-03 designja – ha nem is okoz "első pillantásra szerelem" érzést az emberben – korrekt iparos munka. Az óvatos lekerekítésekkel operáló készülékház az átlagnál kisebb méretű, így a telefon bármikor könnyen zsebre vágható. A mindössze 93 grammos tömeg pedig már csak a hab a tortán, a készüléket abszolút pehelykönnyűnek érezni.
Galéria Fénylő borítás

Fénylő borítás

[+] még több fotó

Minőség
A felhasznált műanyagok a kategóriaátlagnak megfelelő minőségűek, vagyis elég kemények, és mivel fényes felületűek, relatíve érzékenyek a szennyeződésekre. Az illesztések mindenhol egyenletesen pontosak, és szerencsére egyetlen alkatrész sem nyöszörög. Summa summarum, a C5-03 remekül össze van rakva. A nálunk vendégeskedő kivitel a Lime Green verzió, mely 80 százalékban sötétszürke, 20 százalékban pedig rikító zöld. Megnyugtatásul közlöm, hogy léteznek ennél konzervatívabb variánsok is: Graphite Black, Aluminum Grey, Petrol Blue. Fontos megjegyezni, hogy a telefon 80 százalékban újrahasznosítható, a doboz, illetve annak tartalma pedig már 50 százalékban újrahasznosított anyagokból készül.


Felszereltség
A baloldal teljesen kihasználatlan, hiszen egyetlen gomb vagy csatlakozó sem került ide. Az ellentétes oldalon található a hangerőállító gombpár, illetve a készülék zárolására/feloldására szolgáló nyomógomb, a kamera viszont sajnos nem kapott dedikált exponáló gombot. A felső él a fedetlen microUSB (adatátvitel, töltés) és 3,5 milliméteres audió csatlakozó aljzatnak ad otthont, a Nokia-féle 2 milliméteres töltő csatit pedig az alsó élre száműzték. A hátlap kicsit körülményesen szedhető le, alatta pedig egy 1000 mAh kapacitású akksi rejtőzik, melynek főbb ismérvei közé tartozik a 600 órás készenlét, a 11,5 órás beszélgetési idő, a 7,5 órás videólejátszás, illetve a 35 órás zenelejátszási idő. A microSD slot ugyancsak a hátlap mögött található, de szerencsére hot-swap és még egy 2 GB-os gyári memóriakártya is jár hozzá.
Galéria 1000 mAh kapacitású akksi

1000 mAh kapacitású akksi

[+] még több fotó

Galéria 2 GB-os microSD jár alapáron

2 GB-os microSD jár alapáron

[+] még több fotó
Szenzorok, gombok
A költséghatékonyság jegyében a filléres fényérzékelő és a proximity szenzor sajnos kimaradt a repertoárból, de giroszkópot azért kapunk, így a telefon elforgatásával lenémíthatók a hívások, elhalaszthatóak a jelzések, no és persze az automatikus kijelzőkép elforgatás is aktiválható. A kijelző alatti szekcióban három hagyományos nyomógombot helyeztek el a tervezők: a két szélsővel kezelhetők a hívások, a középső pedig a jó öreg menü gomb. Ez utóbbival értelemszerűen a menübe tudunk belépni, hosszan nyomvatartva pedig az éppen futó alkalmazások kis ikonjait tudjuk megtekinteni. Érdekes hibajelenség, hogy a készülék zárolt állapotában a menü gombra nyomva egyetlen rövid pillanatra felvillan a kijelző képe.
Galéria Közepes hangminőség

Közepes hangminőség

[+] még több fotó

Galéria Hagyományos nyomógombok

Hagyományos nyomógombok

[+] még több fotó
Kijelző
A 3,2 colos képátlóval rendelkező (39x70 milliméter), TFT technológiájú érintőkijelző 16 millió színárnyalatú és 360x640 pixeles felbontású, amivel talán még nem is lenne baj, viszont a rezisztív single-touch megoldás ma már enyhén megmosolyogtató. Összehasonlításképp, a ZTE Blade 3,5 colos kapacitív és multi-touch képes LCD-je 480x800 képponttal rendelkezik. Na, ez kérem szépen a „no comment” kategória. Amúgy három betűméret opciót és három gyári alaptémát kapunk, a menü pedig lehet rácsos (3x4 ikon) és listás (9 sor) elrendezésű. Az alapkijelzőre kipakolhatjuk kedvenc kontaktjainkat és néhány alkalmazás ikonját is, ez a megoldás azonban fényévekre van az Android jellegű "5-7 slide tele widgetekkel" életfilozófiától.
Galéria LED és AF sincs

LED és AF sincs

[+] még több fotó

Kamera
Ha a Nokia még a felsőkategóriás C7-ből is ki merte hagyni az autofókuszt, abszolút nem lepődünk meg azon, hogy az olcsóbb C5-03 sem rendelkezik ilyen adottsággal, mint ahogy a LED-es villanó is hiányzik az enyhén süllyesztett optika mellől. AF hiányában csak 30 centiméterről, vagy ennél távolabbról készíthetők éles felvételek, maximum 5 megapixeles (2592x1944 képpont) felbontásban és négyszeres digitális zoom használata mellett. Említést érdemel többek közt a geotagging funkció, a 2/10/20 másodperces késleltetés, a manuális fehéregyensúly és fényérzékenység állítási lehetőség, a hatféle szituációs mód és a négyféle exponáló hang. Az elkészült fotók MMS-ben és Bluetoothon keresztül továbbíthatók, illetve akár a netre is feldobhatók. A diavetítő funkciós galéria nagyon gyengére sikeredett, hiszen mind a képek közti lapozgatás, mind pedig a zoomolás hihetetlenül lassú. Ez nagyon-nagyon messze van a 2010-ben elvárható szinttől.

(klikk ide az eredeti felbontású képhez)

(klikk ide az eredeti felbontású képhez)

Az MP4 és 3GP formátumokat támogató videófelvevő maximum 640x480 pixeles (640x352 pixel wide) felbontásra képes, sajnos mindössze 14 fps sebesség mellett. Íme, egy rövidke tesztvideó:


Szolgáltatások

Ha az N8-on és a C7-en szolgálatot teljesítő vadonatúj Symbian ^3-at is fapadosnak érezzük például egy Android 2.2 mellett, akkor el lehet képzelni, hogy a C5-03-on lévő Symbian ^1 (S60 5th Edition) mennyire kőkorszaki feelinget biztosít. Erről ennyit, ez van, ezt kell szeretni, illetve dehogy is kell szeretni. A 7.2.6.9-es verziószámú böngésző Flash kompatibilis, de talán ez az egyetlen pozitívuma, így villámgyorsan érdemes lecserélni az Opera valamely browserére (Mobile, Mini). A naptárban találkozó, emlékeztető, évforduló és teendő kategóriába sorolt eseményeket lehet rögzíteni, a közösségi hálózatok közül pedig a Facebookot, a Twittert, a MySpace-t, a Hi5-ot, a YouTube-ot és a Friendstert támogatja a C5-03. Csak éppen az a bibi, hogy a névjegyzék semmilyen social integrációt sem kapott, vagyis még annyit sem, mint mondjuk az N8, pedig aztán ezen is elég karcsú ez a szekció.  
Galéria Symbian ^1

Symbian ^1

[+] még több fotó

Galéria Gyári 3,5-es füles

Gyári 3,5-es füles

[+] még több fotó
Funkciók
A C5-03 egyik legjobb része nem más, mint a navigáció. Az "örökre teljesen ingyenes" navigálást biztosító Ovi Maps 3.04 egy igazán remekbe szabott alkalmazás, mely többek közt időjárás jelentéssel és moziműsorral is kecsegtet, és hamarosan megérkezik a továbbfejlesztett 3.06-os verzió végleges kiadása is. A véletlen/ismétlő funkciós, playlist támogatást élvező zenelejátszó alaphelyzetben ötféle hangszínbeállítással rendelkezik, az RDS-es és kihangosítható sztereó FM rádió memóriájában pedig maximum 20 adót lehet eltárolni. Kapunk továbbá RealPlayert, Climate Missiont, Itt és most alkalmazást, no és persze egy kis Ovi Store klienst, mellyel könnyen bővíthető a telefonon lévő alkalmazások köre. DivX videókat egyébként alaphelyzetben nem tud lejátszani a telefon.
Galéria Gombmentes övezet

Gombmentes övezet

[+] még több fotó

Galéria Hangerőállítás és készülékzár jobboldalt

Hangerőállítás és készülékzár jobboldalt

[+] még több fotó
Hardver
Az N97-hez képest ugyan előrelépést jelent, hogy a 434 MHz-es processzor helyett immár egy 600 MHz-es ARM11 chip dohog a C5-03-ban, ettől függetlenül azonban nem éppen szélvészgyors a kicsike. A 128 MB SDRAM mellett 256 NAND flashmemória került a fedélzetre, vagyis az egyes drágább Nokiákban lévő 8/16 GB-os belső memóriáról ezúttal le kell mondanunk. HSDPA fronton maximum 10,2 Mbit/s-es tempót tudunk elérni, a HSUPA pedig legfeljebb 2 Mbit/s-os sebességgel képes felfelé lőni a biteket és byte-okat. A Wi-Fi vezérlő b/g szabványú, tehát a gyorsabb n-es megoldást még nem támogatja, a Bluetooth kontroller pedig 2.0-ás verziójú. Természetesen GPS is van a telefonban, még pedig egy digitális iránytűvel megspékelve.
Galéria 13,8 milliméteres vastagság

13,8 milliméteres vastagság

[+] még több fotó

Galéria Felül fekete, alul zöld

Felül fekete, alul zöld

[+] még több fotó
Konklúzió
Ha valamivel mellélőtt mostanság a Nokia, akkor a C5-03-mal mindenképpen. Ahogy az a tesztből már kiderült, ezúttal egy elavult operációs rendszert sikerült párosítani egy nem éppen friss fejlesztésű hardverrel, és mindezt még egy ronda árcédulával is sikerült megfejelni. Aki egy elavult kijelzős, AF és LED nélküli kamerás, régi szoftveres Nokiára vágyik 60-70 ezer forint magasságában, az vegye meg nyugodtan a C5-03-at, ellenkező esetben viszont nagyon gyorsan felejtsük el a témát. Ha házon belül szeretnénk valami hasonlót, akkor már sokkal jobban megéri a 10-20 ezerrel drágább, kapacitív kijelzős C6-01, melyen már Symbian ^3 fut, és amúgy méreteit tekintve ugyanakkora, mint a C5-03. Ha pedig az aktuális ár/érték bajnokra fáj a fogunk, a C5-03 árából akár két darab ZTE Blade-et (WVGA kijelző, Android) is hazavihetünk.
Galéria Kék dobozba csomagolt zöldség

Kék dobozba csomagolt zöldség

[+] még több fotó

Galéria C5-03 vs. N97 mini

C5-03 vs. N97 mini

[+] még több fotó
További érdekes cikkek:
Nokia 5230 teszt: ütős ötös!
Teszt: Nokia C5 - C-osztály
Nokia C6 teszt: déja vu
Nokia C7 teszt, avagy mit tud a karcsúbb N8?
ZTE Blade teszt: ennyit tud és csak ennyibe kerül?

hirdetés

FN.HU tech -tudomány rovat cikkei

Ha minket már kiolvastál

Profession állások

további állások