Az LG Optimus 7 után most az Omnia 7-es készüléket volt szerencsénk kipróbálni. Mostanság gyakorlatilag minden a Windows Phone 7-ről szól: a vadonatúj szoftver elkészült és már itt vannak az első fecskék, akarom mondani az első WinPho 7-es készülékek is.

Az Optimus 7 sajtóbemutatóját egy belvárosi szállodában tartották, és az LG-n kívül a Microsoft és a Vodafone volt még ott. Ezzel szemben az Omnia 7 már egyenesen a Microsoft hazai főhadiszállásán, a Graphisoft parkban mutatkozott be, a Samsung és a T-Mobile munkatársainak hathatós segítségével. A rendezvényt maga Drajkó László, a Microsoft hazai részlegének első embere nyitotta meg, aki elmondta, hogy cégének a 7-es szám egyszer már bejött, és reméli így lesz ez most is. Mint megtudtuk, a Microsoft mostanság egyrészt a felhőre (cloud), másrészt pedig a három képernyős (PC, mobil, televízió) stratégiára fókuszál. A vállalat mobil fronton most véglegesen szakítani kíván az asztal-ikon-PC szentháromsággal, vagyis az új mobil Windows már nem az asztali bátyját kívánja majmolni.

Hirdetés


A Windows Phone 7 azoknak készült, akik egy telefonon számos funkciót használnak, de nem igazán szeretnék tudni, hogy pontosan milyen technológia rejlik a felszín alatt. Magyarul a WinPho 7 nem feltétlenül a hardcore techie usereknek készült (bár vélhetően nekik is tetszeni fog), hanem az igényes és intelligens felhasználóknak. Ők a Microsoft szerint az úgynevezett "élet maximalizálók". Az ikonok korszakának vége - mondta Drajkó, aki felhívta a figyelmet a smartphone-ok kegyetlen előretörésére, és az ezekre a telefonokra letöltött tartalmak ugrásszerű növekedésére. Érdekesség, hogy míg tavaly 4,2 milliárd, addig idén már 6,2 milliárd, 2014-ben pedig várhatóan már több mint 20 milliárd mobil alkalmazást és egyéb tartalmat töltenek majd le a felhasználók világszerte a különböző online boltokból. A Windows Phone 7-es készülékek piaci megjelenésével egy időben, azaz ma indul a megújult Market Place, mely első körben mintegy 1000, úgymond prémium alkalmazást vonultat fel.

Microsoft fővezér akcióban

Microsoft fővezér akcióban


Hazai szürkeállomány
A fizetős tartalmak ára 1 és 5 dollár között fog mozogni, de természetesen számos ingyenes cucc is elérhető lesz. Mint megtudtuk, néhány héten belül két magyar fejlesztésű alkalmazás is fel fog bukkani a Market Place-en: a Carnationhöz tartozó 3G Multimédia Kft. egy zenei szoftverrel jelentkezik, ezenkívül pedig a népszerű GPS Tuner offroad navigáció is elérhetővé fog válni. Utóbbit a korábbi verziókhoz képest teljesen újra kellett írni, ez azonban a Silverlight platformnak köszönhetően szinte gyerekjáték egyszerűségű. Tárnok Gábor elmondta, hogy amit korábban 1 évig fejlesztettek, az most akár 1 hónap alatt is elkészíthető.
Alig nagyobb a doboz a telefonnál

Alig nagyobb a doboz a telefonnál


Omnia 7
Mivel Windows Phone 7 fronton eddig még csak az Optimus 7-et (E900) volt szerencsém kezembe fogni, érthető módon leginkább ehhez a készülékhez fogom hasonlítani az Omnia 7-et. Ami rögtön az első pillantásra feltűnik, hogy a Samsung fejlesztése némileg nagyobb felületű, mint az LG készüléke, mindenesetre a különbség nem számottevő, mintegy 5 százalékos. Úgy tűnik, hogy a Samsung jobban kihasználta a rendelkezésre álló felületet, vagyis a kijelző mellett valamivel kevesebb a "sallang". Ami az összeszerelési minőséget illeti, nos e tekintetben abszolút nem érheti szó a ház elejét, ez persze teljes joggal el is várható, lévén, hogy az Omnia 7 nem éppen a pre-paidben 20-30 ezerért elvihető gazdaságos mobilok ligájában focizik. A minőség tehát nagyon rendben van, a design pedig egyedi megítélés kérdése: nekem nagyon tetszik a szögletes forma, jobban, mint az Optimus 7 enyhén lekerekített vonalvezetése.
Szögletes vonalak

Szögletes vonalak


Karcsú, de nem ám a tudása...

Karcsú, de nem ám a tudása...

Tömeg, gombok
A 138 gramm tömegű, tehát nem éppen pillekönnyű Omnia 7 (I8700) közel 20 grammal nehezebb a Galaxy S-nél, valamint több mint 1 milliméterrel vastagabb is annál, mindenesetre a 11 milliméteres vastagságot még így sem nevezném túlzottnak. A készülékről természetesen nem hiányozhat a szabványos 3,5 milliméteres csatlakozó aljzat, melybe gyakorlatilag bármilyen fülest beledughatunk - a headset többek közt az RDS-es sztereó rádió antennájaként is funkcionálhat. Kár, hogy sem normál TV-kimenet, sem pedig DLNA nincs a készülékben, pedig ez utóbbi az Optimus 7-ben bizony ott van. A kijelző alatt három gombot találunk, még pedig a Back, Home és Search funkciókkal megspékelve. A szélsők érintősek, a középső hagyományos nyomógomb.
Szépen kivitelezett csatlakozó aljzatok

Szépen kivitelezett csatlakozó aljzatok


Szenzorokból nincs hiány

Szenzorokból nincs hiány

Memória mizéria
Ami a belső memóriát illeti, nos a tárkapacitás 8 és 16 GB lehet, kiviteltől függően. Hosszú ideje nem láttunk már olyan Samsung mobilt, melynek memóriája ne lenne bővíthető, de az Omnia 7 sajnos ilyen lett - ez azonban nem a Samsung sara, de tegyük is gyorsan tisztába ezeket a dolgokat! A Microsoft korábban azt hangoztatta, hogy a WinPho 7-es telefonok nem rendelkezhetnek bővítőslottal, de végülis úgy tűnik, hogy ez az álláspont némileg megváltozott. Lényeg a lényeg, az Omnia 7 amerikai változata, a Focus microSD kompatibilis, azonban a kártyacsere elmondások szerint hard resetet von maga után, vagyis ez a megoldás nagyon messze van a valódi bővíthetőségtől. Ez van, ezt kell szeretni - az Omnia 7-ben tehát abszolút nincs is bővítőslot.
Nagyot üt a 4 colos kijelző

Nagyot üt a 4 colos kijelző


Minőségi cucc

Minőségi cucc

Kijelző
Aki szerette a Galaxy S vizuális minőségét, az az Omnia 7-ben sem fog csalatkozni, hiszen a két készülékben gyakorlatilag ugyanaz a kijelző teljesít szolgálatot. Míg az Optimus 7 LCD-je "csak" 3,8 colos képátlóval bír, addig a Samsung üdvöskéje már 4 colos felületen tolja arcunkba a képi információnkat. A felbontás mindkét esetben ugyanakkora: a 480x800 pixel minden körülmények között remek képminőséget eredményez. Az LG és a Samsung kijelzője között lényegi különbség, hogy míg az előző TFT alapokon nyugszik, addig az utóbbi az abszolút csúcsminőséget produkáló Super AMOLED technológiára épül. Közös vonás a kapacitív megoldás, a multi-touch képesség, a közelségérzékelő, a gyorsulásmérős automatikus kijelzőkép elfordítás, illetve a fényszenzoros automatikus fényerőállítás.
Combos kis akksi

Combos kis akksi


A kamera nincs túlcifrázva

A kamera nincs túlcifrázva

Hátsó szekció
A könnyen leoldható, fémből készült hátlapon Samsung és Windows Phone feliratok egyaránt felfedezhetők, alatta pedig egy 1500 mAh kapacitású, tehát kellően combosnak tűnő akkumulátor teljesít szolgálatot. A gyártó szerint az akksi optimális esetben 390 órás készenlétet, illetve mintegy 5,5 órás beszélgetési időt képes biztosítani - a későbbiekben érkező részletes tesztünkből már a valós adatok is ki fognak derülni. A kamera modul vonatkozásában senki se várjon Nokia N8 szintű megoldásokat: a hátlapon egy egyszerű kis lencse és egy LED-segédfény kapott helyet. A fényképezőgép az Optimus 7-hez hasonlóan 5 megapixeles (2592x1944 képpont) felbontású, autofókuszos és akár 720p HD (25 fps) videókat is képes lőni.
Szokás szerint három kezelőgomb van

Szokás szerint három kezelőgomb van


Virtuális QWERTY

Virtuális QWERTY

Belsőségek
A bemutatón kipróbált Omnia 7 minden körülmények között villámgyors volt és azonnal reagált a felhasználói parancsokra. Ez persze nem is csoda, lévén, hogy a számítási feladatok egy 1 GHz-es frekvenciájú Qualcomm Snapdragon QSD8250-es processzorra vannak bízva. Ami a vezeték nélküli technológiákat illeti, nos HSDPA, illetve HSUPA fronton maximum 7,2, illetve 2 Mbit/s-os sebesség érhető el, de ezenkívül b/g/n szabványú Wi-Fi is kerül a cuccba, tehát a hot-spot vadászok sem panaszkodhatnak. A Bluetooth az Optimus 7-hez hasonlóan még nem 3.0-ás, hanem "csak" 2.1-es, ezenkívül pedig előlapi kamerát sem kapunk (a Microsoft miatt). GPS-vevőt azonban természetesen igen.
Gémeskút

Gémeskút


Hol, mikor és mennyiért?
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az első Omnia 7 szállítmány éppen a rendezvény ideje alatt (mármint szerda délután) landolt Ferihegyen, ami azt jelenti, hogy a T-Mobile néhány napon belül meg is kezdheti a kereskedelmi forgalmazást. A magenta színekben pompázó szolgáltató a készülék 8 GB-os verzióját fogja árulni, melynek ára 29990 forint lesz, de persze csak akkor, ha az előfizető 24 hónapos hűségnyilatkozatot ír alá a MédiaMánia XL díjcsomagra (havidíj: 15990 forint). Mint megtudtuk, a T-Mobile eladásainak (darabszám alapján) most már mintegy 12-14 százalékát teszik ki az okostelefon besorolású készülékek.
iPhone 3G vs. Samsung Omnia 7 vs. Nokia N8

iPhone 3G vs. Samsung Omnia 7 vs. Nokia N8


Konklúzió
A Windows Phone 7 előnyeinek és hátrányainak ismertetésébe most nem fognék bele újfent, ezt már megtettem az Optimus 7 preview anyagban. Lényeg a lényeg, a Samsung az Omnia 7 "személyében" elkészítette a Windows scene Galaxy S modelljét, vagyis a 4 colos szuperkijelzős élvezet mostantól már nemcsak az Androidos tábor kiváltsága. No persze a Windows Phone 7 nagyon más, mint az Android, de egyébként minden más jelenlegi mobil szoftvertől nagyon különbözik. Viszont szerethető, vagy legalábbis egy idő után biztos megszerethető, az összes korlátozásával együtt. Az pedig megint más kérdés, hogy ha már WinPho 7, akkor melyik készüléket vegyük? A rövidke barátkozás után én személy szerint az Omnia 7-et kicsit ütősebbnek érzem az Optimus 7-nél, de hamarosan mindenképpen vissza fogunk még térni erre a témára.
iPhone OS, WinPho 7, Symbian ^3 hátra arc!

iPhone OS, WinPho 7, Symbian ^3 hátra arc!


További érdekes cikkek:
Kipróbáltuk: LG Optimus 7 - a hetes szerencsét hoz?
Megérkezett a Windows Phone 7
Kezdődik: hivatalos a Samsung Omnia 7
Öt új Windows telefont jelentett be a HTC
Nokia N8 kamera teszt: non plus ultra
Samsung Galaxy S: egyszerűen a legjobb

hirdetés

FN.HU tech -tudomány rovat cikkei

Ha minket már kiolvastál

Profession állások

további állások