Acer Stream teszt: így is lehet!
Méret: 119,5 x63 x 11,2 mm
Súly: 140 gramm
Kijelző: 480 x 800 pixel
Mobil szélessáv: GPRS, EDGE, 3G, HSDPA
Multimédia: Kamera, MP3 lejátszás, E-mail, Rádió, Diktafon
Részletek: teljes adatlap


Ezúttal a nagy számítógépgyártó Androidos mobilját vesszük górcső alá. A legfrissebb adatok szerint az Acer jelenleg a világ harmadik legnagyobb PC-gyártója, mely vállalat időről időre egy-egy új mobillal is előrukkol. Az Acer egyik legfrissebb telefonja nem más, mint az alábbiakban bemutatandó Stream S110.

A HTC ugyebár idén februárban jelentette be igazán ütÅ‘s Androidos készülékét, a Desire-t, mely aztán még tavasszal fel is bukkant a kereskedések polcain. Az Acernél minden bizonnyal árgus szemekkel figyelték a HTC összes rezzenését, majd pedig a cég munkatársai májusban be is jelentették a saját Desire-üket. A keresztségben Acer Stream S110 nevet kapott újdonság jó pár hónappal a Desire után került forgalomba, ami mindenképpen hátrány, de lássuk is inkább gyorsan, hogy a gyakorlatban pontosan mit is virít nekünk a Stream!

Hirdetés

Galéria Szokásos minimalista design

Szokásos minimalista design

[+] még több fotó

Külcsín
A Samsung Galaxy S-féle 9,9 milliméteres vastagsággal nem igazán tud versenyezni a 11,2 milliméteres Stream, mindenesetre a 11,9 milliméteres Desire-t sikerül beelÅ‘znie, legalábbis e tekintetben mindenképp. 140 grammos tömege révén az említett két rivális fölé lehet belÅ‘ni az Acer újdonságát, lévén, hogy a Galaxy S alig 119 grammos, a Desire pedig 135 grammot nyom a mérlegen. A formavilág meglehetÅ‘sen szögletesre sikeredett, ez azonban abszolút jól áll a telefonnak. Színválasztékról nem igen beszélhetünk, hiszen egyetlen, fekete verzióban készül a Stream.
Galéria Kellemes tapintású, matt fekete hátlap

Kellemes tapintású, matt fekete hátlap

[+] még több fotó

MinÅ‘ség
Az összeszerelési minÅ‘ség abszolút felsÅ‘kategóriás, sehol egy pontatlan illesztés, sehol egy nyöszörgÅ‘ alkatrész. Ami az anyagválasztást illeti, a hátsó fertály teljes egészében puha gumírozást kapott, ami igen kellemes tapintásérzetet biztosít - szennyezÅ‘désre közepesen érzékeny a kicsike. A hátlap nem fém, hanem műanyag, alatta pedig egy 1400 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor rejtÅ‘zik, mely a gyári adatok szerint maximum 5 órás beszélgetési idÅ‘t, illetve 400 órás készenlétet tesz lehetÅ‘vé.


BÅ‘víthetÅ‘ség, alapcsomag
A bÅ‘vítÅ‘slot eléréséhez nemcsak a hátlapot, hanem az akksit is el kell távolítani, ami igencsak elavult megoldás. Az alapcsomagban egyébként egy 2 GB kapacitású microSD kártya lapul, melyhez SD adaptert is mellékel a gyártó. A pakkban találunk továbbá egy töltÅ‘t, egy USB kábelt, egy HDMI kábelt, egy vezetékes sztereó headsetet, egy kijelzÅ‘fóliát, valamint egy elegáns kis bÅ‘rtokot. Azt hiszem, erre nyugodtan rá lehet mondani, hogy gazdag alapfelszereltség!
Galéria És ez még nem minden!

És ez még nem minden!

[+] még több fotó

Csatlakozók
A bekapcsoló gomb a baloldalra került, csakúgy, mint a hangerÅ‘állításhoz használatos +/- gombpár. A kamera dedikált exponáló gombja már az ellentétes oldalon tanyázik, a kis kihajtható gumifül alá rejtett microUSB és microHDMI csatlakozó aljzathoz hasonlóan. Ez utóbbinak, illetve a gyári HDMI kábelnek köszönhetÅ‘en semmi akadálya annak, hogy a telefonon tárolt tartalmak 720p felbontásban egy nagy képátlójú televíziós képernyÅ‘n landoljanak. Jack dugós fülesünk a felsÅ‘ élen lévÅ‘ 3,5 milliméteres aljzatba dugható be, az alsó él pedig teljesen csupasz, egyedül a mikrofon található itt.
Galéria On/off, +, -

On/off, +, -

[+] még több fotó

Galéria Ide rejtették a csatikat

Ide rejtették a csatikat

[+] még több fotó
Szenzorok, gombok
Míg egyes gyártók abszolút nem rejtik véka alá, hogy milyen szenzorok sorakoznak a kijelzÅ‘ feletti szekcióban, addig az Acer teljesen elrejtette a szem elÅ‘l a fényszenzort és a proximity érzékelÅ‘t, de ezeken kívül természetesen giroszkóp is került a fedélzetre. A display alatt igen nagy a zsúfoltság, már ami a gombok számát illeti - az egygombos iPhone-ért rajongóknál ez egész biztosan ki fogja ütni a biztosítékot. A felsÅ‘ sor balszélére került a Home nyomógomb, tÅ‘le jobbra pedig érintÅ‘gombok formájában sorakozik a Search, a Back és a Menu funkció. Egy sorral lentebb három nyomógomb lakozik, melyek a médialejátszóban, vagy például a rádió kezelésekor jutnak szerephez.
Galéria Rejtett szenzorok

Rejtett szenzorok

[+] még több fotó

Galéria ÉrintÅ‘- és nyomógombok vegyesen

ÉrintÅ‘- és nyomógombok vegyesen

[+] még több fotó
Display
Míg a Galaxy S-ben egy 4 colos panel, addig a Streamben egy a Desire-éhöz hasonló méretű, 3,7 colos kijelzÅ‘ teljesít szolgálatot. A kapacitív AMOLED kijelzÅ‘ minÅ‘ségére egyetlen rossz szavunk sem lehet, egyedül talán a Samsung-féle Super AMOLED-hez képest érezni egy picit gyengébb minÅ‘ségűnek. A 480x800 pixeles felbontás abszolút részletgazdag vizuális megjelenítést tesz lehetÅ‘vé, a kijelzÅ‘ érzékenysége három fokozatban állítható, no és persze a multi-touch, vagyis a többujjas kezelhetÅ‘ség sem hiányzik. Ha adatbevitelre kerül sor, akkor kerül képbe a vízszintes formában 6x7 milliméteres gombokat felvonultató virtuális QWERTY billentyűzet, illetve az XT9 technológia.
Galéria Ilyen a virtuális QWERTY

Ilyen a virtuális QWERTY

[+] még több fotó

FÅ‘képernyÅ‘
Ha a telefon inaktív állapotában rányomunk az on/off, vagy Home gombok valamelyikére, akkor feléled a kijelzÅ‘, melynek képe még szürkés, balalsó sarka pedig szamárfüles - egyedi képernyÅ‘zár, az már egyszer biztos. Az öt slide-ra osztott fÅ‘képernyÅ‘ egyébként ilyenkor is lapozgatható, vagyis a widgetek tartalma (például óra, idÅ‘járás) megtekinthetÅ‘, ha pedig aktívan is használni szeretnénk a telefont, akkor a szamárfület egyszerűen felfelé kell húznunk. A kijelzÅ‘n alaphelyzetben alul nyolc kis ikont látunk, és ezek felett, tehát a display alsó szekciójában látható a státuszsor, ami Android fronton szokatlan. Ha megnyomjuk a menügombot, a kijelzÅ‘ tetejére csúszik a nyolc alap ikon, alattuk pedig megjelenik egy 4x4 ikonos, vízszintes irányban szkrollozható menü.
Galéria Acer Touch 3D UI 4.0

Acer Touch 3D UI 4.0

[+] még több fotó

Touch 3D
A felsÅ‘ dokkolóban lévÅ‘ ikonok egyébként kényünk-kedvünk szerint cserélgethetÅ‘k, illetve akár teljesen ki is gyomlálhatók. Ha a Home gombot nyomvatartjuk, feljön az Acer-féle widget konfigurációs menü (parancsikonok és mappák nem rakhatók ki az alapkijelzÅ‘re), ha pedig a háttérképen tartjuk egy kicsit az ujjunkat, akkor lecserélhetÅ‘ a háttérkép, vagy akár a csengÅ‘hang is. Röviden és tömören ez lenne az Acer Touch 3D UI 4.0, mely végül is idÅ‘vel megszerethetÅ‘, de semmiképp sem ér fel a HTC Sense szintjére. Akinek abszolút nem tetszik, az a beállítások menüben bármikor visszaállíthatja az alap Android felhasználói felületet, melyet egy újraindítást követÅ‘en meg is kap. Sokak számára egyébként nem elhanyagolható szempont, hogy magyar nyelv nem választható az Acer Streamen.
Galéria És hol a vaku???

És hol a vaku???

[+] még több fotó

Kamera
Az 5 millió képpontot számláló szenzor elÅ‘tti frontlencse kevéske védelmet élvez a minimális süllyesztés miatt, de ami ennél nagyobb gáz, hogy nincs mellette LED-villanó. Magyarul a sötétben történÅ‘ fotózást gyakorlatilag teljesen el lehet felejteni - fekete pont! Az autofókusz kellÅ‘en gyors, bár nem mindig pontos, a maximális felbontás pedig 2592x1944 pixel. A JPEG minÅ‘ség egy 100-as skálán 5-10 százalékos lépcsÅ‘nként szabályozható, ezenkívül pedig nemcsak a fehéregyensúly, hanem a fényerÅ‘, a kontraszt, a makró mód és a fényérzékenység (ISO100-800) is manuálisan állítható. Tesztfotók az alábbiakban:

(klikk ide a nagyobb mérethez)

(klikk ide a nagyobb mérethez)

Az idÅ‘zítÅ‘ 2-10 másodperces késleltetést támogat, a fénymérés középre súlyozott, átlagoló és pontszerű lehet, ezenkívül pedig elektronikus képstabilizátort és geotagging funkciót is kapunk. Az elkészült felvételek a következÅ‘ módokon továbbíthatók: Bluetooth, Facebook, Gmail, MMS, Picasa, RoadSync Mail és Tweet. A slideshow funkciós galériában gyorsan lehet lapozgatni a képek között és a multi-touch is remekül működik.

(klikk ide a nagyobb mérethez)

(klikk ide a nagyobb mérethez)

Az MPEG4 és H.263 formátumokat támogató kamkorder maximális felbontása 1280x720 pixel, a felvételek sebessége pedig tesztjeink szerint 23 képkocka/másodperc. Íme, egy HD tesztvideó:


Szolgáltatások
A Facebook (1.2) és a YouTube kliens természetesen adott, ezenkívül pedig Twidroidot és RoadSync alkalmazásokat is kapunk. A Documents To Go 2.0-s kiadása alaphelyzetben csak megnyitni tudja az Office állományokat, újak létrehozásához már licenszet kell vásárolni. Az Acer Settings révén egyetlen koncentrált helyen az összes lényeges beállítás elvégezhetÅ‘, a Media Serves program segítségével pedig megoszthatjuk a telefonon tárolt videókat, fotókat és zenéket.
Galéria 3,5 mm-es gyári füles

3,5 mm-es gyári füles

[+] még több fotó

A véletlen és ismétlÅ‘ funkciók zenelejátszó jól használható, de ami ennél fontosabb, hogy Dolby Mobile minÅ‘sítést kapott a Stream. Nem jelent gondot a 720p felbontású Xvid mozik lejátszása, viszont a Divx anyagokat csak utólagosan telepített lejátszóval lehet életre kelteni. A vizuális témákkal személyre szabható sztereó FM rádió csak a headset csatlakoztatásával használható, van benne RDS és műsorfelvevÅ‘ funkció, valamint zenefelismerÅ‘ szolgáltatás.
Galéria Alig 11,2 milliméter vastag

Alig 11,2 milliméter vastag

[+] még több fotó

Galéria Négyszögletes a kicsike

Négyszögletes a kicsike

[+] még több fotó
Hardver, szoftver
A Stream lelke nem más, mint a Qualcomm-féle QSD8250-es Snapdragon processzor, mely 1 GHz-es órajelének köszönhetÅ‘en igen impresszív teljesítményre képes. A tesztkészülék a Quadrant tesztben egész pontosan 582 pontot zsebelt be, a Neocore-ban pedig 25,7 fps-t pumpált ki magából. Az 512 MB RAM mellett 512 MB ROM került a masinába, arról pedig már esett szó, hogy egy 2 GB-os microSD is jár a pénzünkért.
Galéria A lehetÅ‘ legrosszabb helyre került a microSD slot

A lehetÅ‘ legrosszabb helyre került a microSD slot

[+] még több fotó

Galéria 1400 mAh kapacitású akksi

1400 mAh kapacitású akksi

[+] még több fotó
A négynormás Stream 7,2 Mbit/s-os HSDPA-val és 2 Mbit/s-os HSUPA-val bír, Wi-Fi fronton pedig nemcsak a b/g, hanem az újabb és gyorsabb n-es szabványt is ismeri, a DLNA-ról már nem is beszélve. Említést érdemel továbbá a Bluetooth 2.1, illetve a digitális iránytűvel megspékelt GPS-vevÅ‘. Az operációs rendszer szerepét ezúttal a 2.1-es Android, vagyis az Eclair kapta, de az ígéretek szerint hamarosan érkezik a 2.2-es Froyo frissítés.
Galéria Xperia X8, N97 mini, Stream S110

Xperia X8, N97 mini, Stream S110

[+] még több fotó

Galéria Android 1.6, Symbian S60 5th, Android 2.1

Android 1.6, Symbian S60 5th, Android 2.1

[+] még több fotó
Konklúzió
Az Acer apait-anyait beleadott a Stream fejlesztésébe, hiszen erÅ‘s processzor, szép kijelzÅ‘, gyors adatátvitel, GPS, HDMI és FM rádió is került az általánosan jó minÅ‘ségű, gazdag alapfelszereltségű masinába. Ellenben nagy kár, hogy a kamerából kimaradt a vaku, hogy a microSD cseréje megköveteli a telefon újraindítását, hogy alaphelyzetben nem kapunk Divx támogatást, illetve, hogy az Acer felhasználói felülete egyelÅ‘re nem képes versenyezni a HTC hasonló megoldásával. Egy biztos, az Acer StreambÅ‘l sohasem válik olyan unalmas tucattelefon, mely lépten-nyomon szembejön velünk az utcán. Többek közt már csak azért sem, mert elég húzós az ára: 149990 forint.
Galéria Kis dobozban nagy élvezet

Kis dobozban nagy élvezet

[+] még több fotó

A tesztkészüléket a Speedshop biztosította - köszönet érte!

További érdekes cikkek:
HTC Desire - kipróbáltuk, és nagyon jó!
Samsung Galaxy S: egyszerűen a legjobb
Commtiva Z71 teszt: az olcsó Desire?
Sony Ericsson Xperia X10: a legjobb X-akta
23 megapixeles Android fotóháború: összehasonlító teszt

Forrás:
Mobil Portál

Cimkék:

hirdetés

FN.HU tech -tudomány rovat cikkei

Ha minket már kiolvastál

Profession állások

további állások