Hirtelen annyiféle Samsung Galaxy lett a boltokban, hogy az ember kapkodja csak a fejét. A népes családból kipróbáltuk a hármast, amely árában épp a fele a Galaxy S-nek. Vajon tudásában is?

Ha most akarunk Android telefont venni, van választék. Ha 60 ezres környékén akarunk venni, már nem annyira. Ha 2.1-es Androiddal, vagy jobbal akarunk venni ennyiért, megint csak csökkennek a lehetÅ‘ségek. Ha pedig kapacitív, többérintÅ‘s képernyÅ‘vel, 24 hónap gyártói garanciával és tűrhetÅ‘ multimédiával, akkor el is jutunk a Galaxy 3-ashoz, amely a számozásban az i5800-t kapta. De nézzük, mit is adnak a Galaxy S árának a feléért.

Hirdetés


A dilemma
Elvállaljam, vagy ne vállaljam el tesztelésre? Mert a Galaxy S után egy nála sokkal gyengébbnek tűnÅ‘ Galaxy-t tesztelni nem túl felemelÅ‘. Aztán meglátja az ember és felkelti az érdeklÅ‘dését. Mert kicsi, kellemes tömeggel, az elÅ‘laphoz képest nagy képernyÅ‘vel, szabványos csatlakozókkal. Mert gömbölyded, nem túl csicsázott. És végül mert megmondják, hogy gyártói 24 hónapos garanciával 65 ezresért elviheti bárki, aki bemegy a Vip-Phone üzletébe, ahonnan mi is kaptuk a tesztkészüléket (köszönjük). Szóval a kétségek felett hamar gyÅ‘z a kíváncsiság és már robogunk is hazafelé vele.

Galéria Más perspektíva...

Más perspektíva...

[+] még több fotó

Beüzemelés
Egy szóval elintézhetném: Android. Áldás nekünk tesztelÅ‘knek ez az operációs rendszer, amióta ez van, az élet szép. Nincs szenvedés a számítógéppel történÅ‘ szinkronizálással, nincs szenvedés a kedvenc szoftverek összevadászásával és persze a bosszankodás sincs, amikor ezek fele nem működik. Ehelyett az ember megnézi, hogy áll az akkumulátor (71%-on), beteszi a SIM-kártyát, a telefon leszedi (helyesen) a szolgáltató beállításait (mobilinternet, satöbbi), megadjuk a Google felhasználónevünket és a jelszót, majd zsebretesszük a masinát 10 percre. Mire hazaérünk (vagy megiszunk a sarki kávézóban egy forrócsokit), a telefon leszedte a címlistánkat az összes ismerÅ‘sünk telefonszámával és mindenféle elérhetÅ‘ségével és már telefonálhatunk, e-mailezhetünk, Google Talk-ozhatunk is. A kommunikáció beindul. Ezután már csak arra kell fordítsunk némi idÅ‘t, hogy a kedvenc szoftvereinket feltelepítsük, bár ezt simán ráérünk megtenni az elsÅ‘ használatuk elÅ‘tt is.
Galéria 7 lapra pakolhatunk

7 lapra pakolhatunk

[+] még több fotó

Az internet
Kinek-mi a legfontosabb, azzal kezdi egy telefonnal az ismerkedést. Én arra voltam elÅ‘ször kíváncsi, hogyan lehet vele internetböngészni. Kellemes meglepetésként ért, hogy a többérintéses vezérlésnek köszönhetÅ‘en ezen a 3,2 colos képernyÅ‘n is tökéletesen élvezhetÅ‘ a weboldalak megjelenítése, hiszen úgy nagyítunk egy ujjmozdulattal, ahogy nekünk tetszik. És persze nem is töltÅ‘dnek túl lassan. Az egyetlen kellemetlen pont a flash tartalmak elmaradása, mert ezen a telcsin még Eclair fut, az ebben található böngészÅ‘ viszont nem viszi a flash-es tartalmakat. A kis képernyÅ‘ ellenére - talán az érzékenység miatt - nagyon pontosan eltalálhatók az oldalakon elhelyezett gombok, linkek. Egyszóval 3,2 colos képernyÅ‘ ide, flashtelenség oda, használjuk és szeretjük a böngészÅ‘jét.
Galéria Netképes

Netképes

[+] még több fotó

Az e-mailek
"A legtöbb fiók számára néhány lépésben beállítható az e-mail." Ez fogad minket, amikor elÅ‘ször belépünk az e-mail kezelÅ‘be és ez így is igaz a Galaxy 3-as esetében. Ugyanis - ellentétben más hárombetűs gyártók igencsak népszerű termékeivel - ez jól szedi le a beállításokat és nem kell nekünk turkálni a kimenÅ‘ és a bejövÅ‘ (IMAP és SMTP) szerver beállításaiban. És természetesen csak a nem Gmailes fiókjainkat kell megadogatni, mert ugyebár emez beállítódott az elsÅ‘ 2 percben és azóta jönnek is a leveleink. Mivel minden fiókomat átirányítottam a Gmail fiókomra is, a leveleket megkapom azonnal - push rendszerben - és csak akkor kell a "régi" típusú mailfiókokat is megnyitni, ha a válaszolni nem Gmail címemrÅ‘l szeretnék.
Galéria Színekkel operál

Színekkel operál

[+] még több fotó

Akiknek több fiókjuk is van, azok szeretni fogják az e-mail kliens "Együttes bejövÅ‘" nézetét, amelyben a beérkezÅ‘ levelek egy oldalon áttekinthetÅ‘k és mellettük színek jelölik, melyik-melyik fiókba érkezett. Kényelmes. Természetesen minden megadható a kliensnek, így a levelek lekérdezésének gyakorisága is.

Filmek
A Galaxy S-es tapasztalataimon alapulva nagyon kíváncsi voltam, mennyiben tud kevesebbet a Samsung ezzel a kisebb, "mindössze" 667 MHz-es procival. Eléggé zsákbamacska ugyanis, mert ezen a készüléken kívül semelyik másikban nincs az S5P6422-es proci, ha az ember rákeres mondjuk a pdadb.net-en, nem talál viszonyítási alapot. Puding próbája tehát az evés, nyaggassuk meg kicsit kezdetnek pár videóval. És ha már lúd legyen kövér, nézzük meg azzal az mkv-vel, amit a Galaxy S röccenés nélkül visz. Nos, ezt azért nem, az óriási adatfolyamot jelentÅ‘ mkv azért megakad a torkán.
Galéria Szabványos, de csak zenére alkalmas kimenet...

Szabványos, de csak zenére alkalmas kimenet...

[+] még több fotó
A teszt.avi-nkat viszont viszi, sÅ‘t egy találomra kiválasztott DivX avit is, konvertálás nélkül. InnentÅ‘l kezdve tehát az ember bizalma megnövekszik a kis gép iránt még akkor is, hogyha tudjuk, nem nagy kunszt a 240x400 pixeles képernyÅ‘t szépen megmozgatni. A filmek lejátszásához párosul egy 1500 mAh-s akksi, amely pedig ezzel a procival és ezzel e képernyÅ‘vel brutális üzemidÅ‘t produkál. És hogy kényelmes-e filmet nézni egy 3,2 colos képernyÅ‘n? Nos, a helyzet viszonylagos. Ha arról van szó, hogy naponta órákat töltünk utazással, életet menthet, de persze jó szem kell hozzá. A képernyÅ‘ színeivel is minden oké. És mielÅ‘tt elfelejteném: a Samsung - és így ez a telefon is - rendelkezik DivX tanúsítvánnyal, a DivX filmek a saját lejátszóval mennek, mindenféle telepítgetés nélkül. Az i5800-nak videokimenete nincs, de erre nem is számítottam ennyi pénzért.
Galéria VisszaverÅ‘dések

VisszaverÅ‘dések

[+] még több fotó

Zene
Ha már szabványos audiokimenete van, óhatatlanul jön a kérdés, milyen a zenelejátszása. Ezt is elintézhetném egy szóval: Samsung. Mint tudjuk, a Samsung a szórakoztatóelektronika felÅ‘l közelített a telefoniparhoz és talán ennek köszönhetÅ‘, hogy a Samu cuccok általában jól szólnak. Így van ez most is, bár a telefonhoz adott fülest én nem szeretem, hiszen a hallójáratot teljesen eldugaszolja és ettÅ‘l ugyan jók a mélyek, de a környezet - így például telefonálás közben a saját hangunk is - alig hallatszik be. Ez azért veszélyes, mert az embert könnyen elsikálhatja valami autó, amikor az utcán zenét hallgat. A headset egyébként tök ugyanaz, mint a Galaxy S-nél, sajnos alapműveletes, csak megállítani és újraindítani tudjuk vele a zenét és a bejövÅ‘ hívást tudjuk fogadni a rajta árválkodó egy szem gombbal.
Galéria SD-t neki, de izibe!

SD-t neki, de izibe!

[+] még több fotó

Nem tudni miért, a Samsung szakított azzal a jó tulajdonságával, hogy - ahogyan például az Omnia i900-nál  - szét lehetett húzni a fülest a mikrofon után és abba a nekünk tetszÅ‘ fejhallgatót dughattunk be a telefonálási képesség megtartása mellett. Cserébe viszont a mikrofon és a hívásfogadó gomb nem a fejhallgató kettéoszlásánál, hanem közel a szánkhoz, a bal oldali fejhallgató vezetékén található. Emiatt könnyebben elérjük a gombot és a hangunkat is jobban hallja a másik fél. Szerencsére a négypólusú TRRS-es dugóaljzat tökéletesen működik a hagyományos hárompólusú, TRS sztereó fejhallgatónkkal is, persze ilyenkor a telefonálási képességrÅ‘l le kell mondjunk és beérkezÅ‘ híváskor ki kell rángassuk a fülest, hogy válaszolni tudjunk.
Galéria A titok: óriási akksi

A titok: óriási akksi

[+] még több fotó

A zenelejátszáshoz a készülék saját, Zenék menüpontját is használhatjuk, tud mindent, de egy adott mappát csak kis ügyeskedéssel, a MarketrÅ‘l ingyen leszedhetÅ‘ music folder playerrel (Nicolas Baret) tudunk lejátszani. Akinek az mp3-ak tag-jei rendesen ki vannak töltve, annak persze nincs gondja, de a jól ismert MortPlayert is megírták már az Androidra, azzal meg mindent lehet. Persze aki kicsit keresgél a Marketen, talál jó néhány zenelejátszót.
Galéria Áramvonalas

Áramvonalas

[+] még több fotó

Fényképezés és videókészítés
Volt nekem már olyan telefonom, amelyikben a 3 megapixeles fényképezÅ‘gép odavert a nagyobbaknak minÅ‘ségben. Nos, ebben a gépben is egy 3,1 megapixeles fényképezÅ‘gép csücsül, amelyikkel 2048x1536 pixeles fotókat készíthetünk maximum, de a megapixel nem minden. A gép fényképezÅ‘ üzemmódban ugyanis tud például mosolyfigyelést és 8 képbÅ‘l panorámafotót összefűzni. Az elÅ‘re beállított sémák pedig segítenek abban, ha portrét, tájképet, éjszakai felvételt, sporteseményt, belteret, strandot vagy havat, naplementét, hajnalt, Å‘szi színeket, tűzijátékot, szöveget, gyertyafényt vagy háttérfényt szeretnénk normális minÅ‘ségben megörökíteni. Tipikus példája ez annak, hogyan próbálnak egy gyengébb fényképezÅ‘gépet használhatóbbá tenni. Megint fÅ‘ként rossz fényviszonyok között fotóztam (napsütésben nem nagy kunszt), az elkészített képeket egy nyilvános Picasa webalbumomba feltöltöttem közvetlenül a telefonról, ide kattintva megtekinthetÅ‘k, de a legjobbat ide is beszúrom példaként:
Galéria SÅ‘tétben is lehetséges, csak nehéz vele fényképezni...

SÅ‘tétben is lehetséges, csak nehéz vele fényképezni...

[+] még több fotó

A videofelvételben sem kápráztat el minket annyira a gép, hiszen mindössze 320x240-es videót rögzíthetünk vele és hogy milyet, arra íme egy példa a YouTube-ra feltöltve:


Az tisztán látszik, hogy nem egy HD minÅ‘ség ez, de kifejezetten jól kezeli az éles fényviszony-váltásokat. A hang eléggé dobozból jön és a mikrofonba is hajlamos belefújni a szél. A fényképezÅ‘gépet és a kamerát nem támogatja semmilyen segédfény, így csak nappal érdemes vele próbálkozni. Arra mindenképpen jó ez a kamera is, hogy az otthon felejtett fényképezÅ‘gépet ideiglenesen pótolja, de inkább a rakjuk bele, hogy legyen benne kategória.
Galéria Kiemelkedő kamera?

Kiemelkedő kamera?

[+] még több fotó
 
Brutális üzemidÅ‘
Ez a teszt sem ad lehetÅ‘séget arra, hogy mindent kivesézzünk, de azt mindenképpen ki kell emeljem, hogy ebben a masinában ugyanakkora akksi van, mint az 1 GHz-es, 4 colos képernyÅ‘s, 480x800 pixeles Galaxy S-ben. Talán ezért meglepÅ‘ számomra, hogy ez a gép egyszerűen nem akar lemerülni. Elég sokat nyomkodtam az elmúlt 5 napban és igaz, hogy éjszakára repülÅ‘gép üzemmódba kapcsoltam, de egyszer sem kellett töltenem a kezdeti 71%-os töltöttség ellenére sem. Sajnos nincs idÅ‘m tovább nyúzni, de számomra ez is meggyÅ‘zÅ‘.
Galéria Ennyivel kisebb...

Ennyivel kisebb...

[+] még több fotó

Szeretem - nem szeretem
Szeretem, hogy ugyanolyan b/g/n-es wifi van benne, mint a nagy tesóban, ettÅ‘l gyorsan tölt le az otthoni routeren keresztül, viszont nem szeretem, hogy csak 3,6-os HSDPA-t tud a 7,2-es helyett. Szeretem, hogy a 667 MHz-es proci szépen rángatja a rendszert és jól teljesít még a játékok nagy többségénél is, de szánalmas a mindössze 170 MiB ROM, amely a mindennapi használatnál szinte alig elég valamire. Szeretem, hogy adtak hozzá egy 1 GiB-os kártyát, de nem szeretem, hogy nincs belsÅ‘ tárhely.
Galéria Kevéske

Kevéske

[+] még több fotó

Manapság semmibe nem került volna a gyártónak egy 8 GiB-os EEPROM-ot betolni a telefonba, felturbózva ezáltal a használhatóságot. Szerettem azt is, hogy USB-n meg lehet osztani a mobilinternetet a számítógépünkkel, de nem szerettem, hogy a Galaxy S-ben meglévÅ‘ mobil hozzáférési pont ebbÅ‘l kimaradt, azaz a wifijén keresztül alapból nem hozhatunk létre vele mozgó hotspotot.
Galéria Kicsit vastagabb

Kicsit vastagabb

[+] még több fotó

Kiknek és minek?
Azoknak ajánlom, akik ebben az árfekvésben keresnek Android telefont maguknak és jó multimédia lejátszási képességeket szeretnének. Azoknak is, akik egy csinos, hosszú üzemidÅ‘vel megáldott gépet keresnek és ezért hajlandóak lemondani az óriási képernyÅ‘rÅ‘l és a nagy képernyÅ‘felbontásról.
A tesztkészüléket a Vip Phone biztosította, köszönjük!

További érdekességek
Symbian: kiszáll a Samsung is
Samsung Continuum: okosmobil új felfogásban
Új strapabíró mobil a Samsungtól
Európában is elsöprÅ‘ siker a Samsung Wave
Hivatalos a Samsung Galaxy Tab

Forrás:
Mobil Portál
hirdetés

FN.HU tech -tudomány rovat cikkei

Ha minket már kiolvastál

Profession állások

további állások