Legutóbbi tesztgyőztesünket összeeresztettük legfrissebb kihívójával. Két hónappal ezelőtt négy, minden hájjal megkent Androidos mobil kameráját feszítettük egymásnak, most pedig az akkori kvartett legjobbja ad randevút egy ígéretes új jövevénynek.

Az említett fotós összehasonlító tesztben a következÅ‘ modellek szerepeltek: LG GW620, HTC Desire, Motorola Milestone és Sony Ericsson Xperia X10. Mind a négy delikvensnek voltak erényei és gyengeségei, azonban mindent összevetve az amerikai gyártó cucca vitte a prímet. A Motorola egyébként nagyjából a cikk készítésével egy idÅ‘ben mutatta be legújabb Androidos készülékét, az igen komoly fotós vénával megáldott Milestone XT720-at. Most sikerült ez utóbbiból egy a véglegeshez közelítÅ‘ állapotú, de még mindig prototípus státuszú példányt szerezni, így gyorsan megnéztük, hogy az újdonság mennyire képes odaverni a jó öreg Milestone-nak. ElÅ‘re jelzem, hogy az alábbiakban az összes tesztfotóra rá lehet klikkelni, ily módon csalogatva elÅ‘ a nagyobb felbontású felvételeket.

Hirdetés

Testvérharc

Testvérharc


Design
A Milestone és a Milestone XT720 ugyanazon design-iskola jegyeit viseli magán: a tervezÅ‘k sokkal inkább a vonalzót, semmint a körzÅ‘t használták. Az XT720 egyébként néhány milliméterrel vékonyabbra sikeredett, ami persze nem meglepÅ‘, hiszen ebben a telcsiben nincs hardveres QWERTY. No, a részletes XT720 teszt elÅ‘tt röviden ennyit a külcsínrÅ‘l, most pedig térjünk is át gyorsan jelen írásunk vezérfonalára, vagyis a fénylesÅ‘re!
Összesen 13 megapixel

Összesen 13 megapixel


Optika
Azonnal egy negatívummal kell kezdenem: a Motorola ezúttal sem gondoskodott elhúzható lencsevédÅ‘rÅ‘l, pedig egy ilyen high-end fotós mobil már igazán megérdemelte volna ezt a feature-t. A korábbi köralakú, 7 milliméter átmérÅ‘jű frontlencse egy négyszögletes, 11x11 milliméteres optikának adta át a helyét. A kamera modul továbbra is nagyon ki van tolva a sarokba, így fennáll a veszélye annak, hogy fotózás közben az ujjunkkal óvatlanul beletakarunk a képbe.
Itt repül a kismadár!

Itt repül a kismadár!


Felbontás
Ami a felbontást illeti, kérem szépen, az 5-rÅ‘l 8 megapixelre növekedett, és ez szerencsére nem csak parasztvakítás, hiszen a tesztfotók azt mutatják, hogy az új Motorolával lÅ‘tt képek ténylegesen több képi információt tartalmaznak, mint az elÅ‘djével készített fotók. 8 MP wide módban 3264x1840 pixeles, míg normál 8MP módban 3264x2448 pixeles felvételek készülnek. Összehasonlításképp, a Milestone 2592x1456, illetve 2592x1944 képpontos maximális felbontással bír. A képminÅ‘ség egyik modell esetében sem szabályozható, a digitális zoom viszont a legmagasabb felbontás mellett is használható.

XT720 - kültéri felvétel

Milestone - kültéri felvétel

Vaku, AF, speed
A LED-villanó helyett ezúttal egy valódi xenon vakut szereltek a kamerába, ami aztán meg is teszi a hatását. A vaku három opcióval bír: on, off és auto, vagyis vörösszemhatás csökkentés nincs. Míg korábban a LED fehér fénye szolgált AF-segédfényként, addig most a xenon vaku sarkába helyezett vörös AF-segédfény támogatja a sötétben történÅ‘ gyors és pontos fókuszálást. ErÅ‘s kültéri fény mellett az XT720 ugyanolyan gyorsan, körülbelül 1 másodperc alatt fókuszál, mint elÅ‘dje, ha viszont alig van fény, akkor kétszer fürgébb a régi Milestone-nál. Ha már a sebességnél tartunk: az XT720 kamerája mintegy 1 másodperccel hamarabb kelthetÅ‘ életre, viszont az 5 helyett immár 8 megapixeles képek elmentése 1 másodperccel tovább tart.

XT720 - sötétben, 1 méterrÅ‘l vakuzva

Milestone - sötétben, 1 méterrÅ‘l vakuzva

XT720 - sötétben, 2 méterrÅ‘l vakuzva

Milestone - sötétben, 2 méterrÅ‘l vakuzva

Rivális - Ha Android és ha fotózás, akkor bizony a Samsung Galaxy S mellett sem mehetünk el szó nélkül. A dél-koreai gyártó ezen készülékébe egy 5 megapixeles fényképezÅ‘gép modul került, érintÅ‘fókusszal, arcdetektálással és persze geotagginggel. Nagy kár, hogy az optika védtelen, illetve, hogy semmilyen fényforrás nincs a közelében. A videófelvevÅ‘ azért nem piskóta, hiszen hozza a 720p/30 fps szintet.

Imponáló exponáló

Imponáló exponáló

Funkciók
Újdonság az elektronikus képstabilizátor megjelenése, illetve az arcdetektáló funkció, de például pislogásérzékelés továbbra sincs. A fókuszpont alaphelyzetben középen található, de egy laza ujjmozdulattal elhúzható a kijelzÅ‘ bármely részére. A kamera felhasználói felülete továbbra sincs túlbonyolítva, bár az LCD jobb részén elÅ‘csalogatható menü mindenképpen több funkciót vonultat fel, mint a Milestone hasonló megoldása. A következÅ‘ fénykép üzemmódok közül lehet választani: automata, portré, tájkép, sport, éjszaka, naplemente és makró. Az idÅ‘zítÅ‘ 3-5-10 másodperces késleltetésre képes, a sorozatfelvevÅ‘ pedig sajnos csak VGA felbontást támogat.

XT720 - kültéri makró

Milestone - kültéri makró

XT720 - beltéri makró

Milestone - beltéri makró

Szolgáltatások
A geotagging opció már régi ismerÅ‘sünk, az viszont új, hogy most már panorámaképeket is készíthetünk. Ez utóbbi felvételek maximum hat képbÅ‘l állhatnak, melyek tetszÅ‘leges irányban követhetik egymást, felbontásuk pedig 2, 1, illetve 0,3 megapixel lehet. Mindenképpen említést érdemel, hogy a fotózáshoz vízszintesen tartott telefon esetében a kijelzÅ‘ jobbfelsÅ‘ sarkának táján három kis LED közül az egyik világít, még pedig annak megfelelÅ‘en, hogy éppen fotózunk, videózunk, vagy éppen képeket nézegetünk a galériában. A képnézegetÅ‘ amúgy korrekt sebességű és persze multi-touch kompatibilis. A fényérzékenység akár manuálisan is változtatható ISO100 és ISO800 között.

XT720 - ISO100

XT720 - ISO200

XT720 - ISO400

XT720 - ISO800

Kamkorder
A videófelvevÅ‘ is sokat fejlÅ‘dött, hiszen immár nem a 720x480 pixel (24 fps), hanem az 1280x720 pixel jelenti a felbontásbeli plafont. Elméletileg 24 képkocka/másodperc a videók sebessége, a gyakorlatban viszont csak 19-21 fps-t kapunk, de ezt tudjuk be a készülék még nem teljesen végleges állapotának. Íme, egy rövidke tesztvideó, ami az XT720-szal készült:


Összehasonlításképp pedig itt egy hasonló videó, amit a "régi" Milestone-nal lÅ‘ttem:


Konklúzió
Fotó/videó teljesítmény tekintetében már a "sima" Milestone is elég meggyÅ‘zÅ‘ volt, de a Milestone XT720-nak sikerült még egy lapáttal rátennie. Az újdonság egyértelműen szebb képeket készít, vakuja fényévekkel erÅ‘sebb, videófelvevÅ‘je sokkal nagyobb felbontású, és jó néhány új funkció is felbukkant az egyébként fürge működésű kamera menüjében.
Hádéemi

Hádéemi


Ugyancsak nem elhanyagolható szempont, hogy az XT720 végre hot-swap módon kezeli a microSD memóriakártyákat, illetve, hogy HDMI kimenettel is fel van vértezve. Ahogy azt egyébként már említettem, a nálunk járt XT720 még csak egy proto darab, de már ebben a formájában is igen meggyÅ‘zÅ‘ teljesítményre képes - mi lesz, ha még tovább csiszolnak rajta egy keveset?
Hot-swap microSD

Hot-swap microSD


További érdekes cikkek:
23 megapixeles Android fotóháború: összehasonlító teszt
Samsung Galaxy S: egyszerűen a legjobb
Nokia N8: kipróbáltuk az új csúcsmobilt
Bevetésen a megapixel háborúban

hirdetés

FN.HU tech -tudomány rovat cikkei

Ha minket már kiolvastál

Profession állások

további állások