Garmin-Asus nüvifone M10: talán legközelebb!
Méret: 116 x58 x 14,3 mm
Súly: 120 gramm
Kijelző: 480 x 800 pixel
Mobil szélessáv: GPRS, EDGE, 3G, HSDPA
Multimédia: Kamera, MP3 lejátszás, E-mail, Internet, Diktafon
Részletek: teljes adatlap


Navigációra kihegyezett okostelefon, neves gyártóktól, Microsoft oprendszerrel. A Garmin navigátorokat vélhetően keveseknek kell bemutatnom, mint ahogy a számítógépes szektorban komoly hírnévre szert tett Asus sem igényel különösebb ismertetést. No, kérem szépen, most ez a két nagyágyú fogott össze egymással!

A történet egyébként valamikor 2008 elején kezdÅ‘dött, amikor is bejelentették az elsÅ‘ nüvifone-t, vagyis a G60-as modellt. Aztán egy évvel késÅ‘bb, 2009 februárjában debütált a Windows Mobile 6.1-re épülÅ‘ Garmin-Asus nüvifone M20, majd pedig 2010 januárjában érkezett meg a Windows Mobile 6.5-öt futtató Garmin-Asus nüvifone M10. Egy hónappal késÅ‘bb jelentették be az A50-es modellt, majd pedig áprilisban debütált az A10-es készülék - ennek a két modellnek közös vonása az Android operációs rendszer. Ezen öt modell közül mi most a középsÅ‘t, vagyis az M10-est mutatjuk be Olvasóinknak.

Hirdetés

Galéria Pofás darab

Pofás darab

[+] még több fotó

Feeling
Már az elsÅ‘ gyári fotók alapján sokan akadtak olyanok, akik a Garmin-Asus nüvifone M10-est az almás gyártó jól ismert trendi mobiljához hasonlították. Az iPhone-hoz történÅ‘ hasonlítgatásnak tényleg van némi alapja, viszont ikreknek azért semmiképp sem nevezném a két jómadarat. A Garmin-Asus üdvöskéje hosszúkásabb, de ugyanolyan remek minÅ‘ségű készülékházat kapott, mint az iPhone. Semmi sem nyöszörög, igen masszív a telefon, a minÅ‘séggel tehát semmi probléma nincs, még akkor sem, ha a felhasznált műanyagok elég kemények.
Galéria Hófehérke

Hófehérke

[+] még több fotó

Black and White
A nálunk járt tesztkészülék a fehér variáns, de természetesen fekete változatban is elérhetÅ‘ az M10. Sokat dob a külcsínen az oldaléleken körbefutó, ezüstös díszcsík, illetve az alsó szekcióban fellelhetÅ‘, fémes nüvifone felirat. Baloldalra került a fedetlen, de legalább szabványos microUSB csatlakozó aljzat, illetve az a rendszercsatlakozó, mely az autós aktív tartóhoz lett kitalálva. És akkor itt jön az elsÅ‘ negatívum: a telefon mellé sajnos nem csomagolnak autós tartót, így annak beszerzésérÅ‘l magunknak kell gondoskodni.


Felszereltség
Jobboldalra került a szokásos +/- gombpár, mellyel ugyebár a hangerÅ‘ és a zoom szabályozható. A felsÅ‘ élre pakolták fel az on/off gombot, mellette pedig ott figyel egy 3,5 milliméteres csati - kár, hogy a TV-out funkcionalitásról ezúttal le kell mondanunk. Az alsó élen elhelyezett kis fülre lehet rögzíteni a hordszíjat, illetve itt található a mikrofon és a kihúzható, teleszkópos stylus. A könnyű műanyag hátlapot felfelé lehet lecsúsztatni, alatta pedig ott a "remekül" elrejtett microSD bÅ‘vítÅ‘hely. Memóriakártya nincs az alapcsomagban.
Galéria Becsusszant a Nav N Go plasztik

Becsusszant a Nav N Go plasztik

[+] még több fotó

Fókuszban
Ha már egyszer ott figyel az a bizonyos Garmin szó a termék nevében, nem meglepÅ‘, hogy a cucc egyértelműen navigációra lett kihegyezve. A navigáció ezúttal nem egy egyszerű külön kis alkalmazás, hanem a telefon szerves része. Ennek megfelelÅ‘en a felhasználói felületbe alaposan bele van ágyazva ez a funkció: az UI alján lévÅ‘ Search ikonnal például nem a megszokott keresési szolgáltatások érhetÅ‘k el, hanem többek közt címekre, POI-kra és keresztezÅ‘désekre lehet rákeresni. Ezenkívül ugyaninnen elérhetÅ‘ a digitális térkép és akár a keresési elÅ‘zményekben is turkálhatunk.
Galéria Csak fÅ‘bb útvonalak vannak

Csak fÅ‘bb útvonalak vannak

[+] még több fotó

Navi
A Qualcomm chipset részét képezÅ‘ GPS-vevÅ‘ hozza a Garmintól elvárható minÅ‘séget, vagyis minden körülmények között gyorsan megtalálja a műholdakat és akár épületen belül is használható. A térkép részletessége öt fokozatban állítható, és persze nem hiányozhat a 3D megjelenítési mód sem. Említést érdemel továbbá az automatikus zoom funkció, a sebességhatárokra történÅ‘ figyelmeztetés, illetve az a lehetÅ‘ség, hogy aktuális tartózkodási helyünk üzenetben és e-mailben egyaránt továbbítható ismerÅ‘seinknek.
Galéria 14,3 milliméteres vastagság

14,3 milliméteres vastagság

[+] még több fotó

Amennyiben nem igazán felel meg az igényeinknek az alapértelmezett autó/motor beállítás, választhatunk gyalogos vagy biciklis üzemmódot is, az útvonaltervezés mikéntje pedig lehet gyors, rövid, illetve offroad. A korrekt processzor kellemes szkrollozási sebességet biztosít, navigálás közben pedig minden teljesen egyértelműen van megjelenítve a kijelzÅ‘n. A TTS (Text To Speech) funkció adott, vagyis a készülék képes kimondani akár az utcaneveket is, viszont ez a feature csak angol nyelv használata mellett működik.
Galéria Fókuszban a navigáció

Fókuszban a navigáció

[+] még több fotó

Térképek
És akkor most a legkomolyabb negatívum: az általunk kipróbált M10-en csak szingapúri, illetve maláj térképek voltak, Magyarországnak csak a fÅ‘bb útvonalait ismeri a kütyü. Ezen persze könnyen segíthetünk, a megfelelÅ‘ (TeleAtlas) térképek utólagos megvásárlásával, ez azonban további 10 ezer forintokat szipkáz ki a pénztárcánkból. Egy hirtelen ötletbÅ‘l kifolyólag egyébként elÅ‘vettem egy iGO 8.3-at tartalmazó microSD-t, becsúsztattam a megfelelÅ‘ helyre, és néhány másodperccel késÅ‘bb már vígan szaladgált a telefonon a hazai Nav N Go által fejlesztett navi szoftver. Tudom, a Garmin hívÅ‘k ezt biztosan szentségtörésnek veszik - ezúton kérek elnézést! :)
Galéria ElÅ‘ttem az utódom

ElÅ‘ttem az utódom

[+] még több fotó

Display
A 3,5 colos TFT kijelzÅ‘ 45x75 milliméteres felületen tárja elénk a különbözÅ‘ vizuális tartalmakat, és a már említett cerkából könnyen kikövetkeztethetÅ‘, hogy az M10-be bizony még egy régi vágású rezisztív LCD került. Aki feltétlenül kapacitív kijelzÅ‘s Garmin-Asust szeretne magának, annak bizony inkább az A10-A50-es testvérpár felé kell kacsintgatnia. A 65 ezer színárnyalatú display WVGA (800x480 pixel) felbontású, ami remek képminÅ‘séget eredményez. Fényszenzor nincs, giroszkóp viszont van, csak éppen a Garmin-Asus ikonos alapmenüjében nem használható, így ha ezt vízszintes formában szeretnénk nézegetni, manuálisan kell átállítani az orientációt.
Galéria MinÅ‘ségi cucc

MinÅ‘ségi cucc

[+] még több fotó

Szoftver
Az operációs rendszer szerepét ezúttal a Windows Mobile 6.5.3 Professional tölti be, melynek ismételt elemzésébe most inkább nem fognék bele. A gyártó a mai divatnak megfelelÅ‘en ráhúzta a saját UI-ját az oprendszerre, ami egy 3x3-as felépítésű, pofás ikonokat felvonultató menürendszer. A vízszintes irányban szkrollozható menü alaphelyzetben két oldallal bír, de természetesen bármikor hozzá lehet ehhez csapni új oldalakat. Amennyiben nyomvatartjuk az LCD alatt lévÅ‘ Windows gombot, egyfajta vizuális multitasking funkciót kapunk, vagyis nem csak az éppen futó alkalmazások nevét, hanem azok grafikus tartalmát is láthatjuk.
Galéria Nincs előlapi kamera

Nincs előlapi kamera

[+] még több fotó

Szolgáltatások
A gyárilag feltelepített Opera Mobile remekül használható, többlapos működésű, pop-up blokkoló is van benne és JavaScript kompatibilis. Nem hiányozhat továbbá a Facebook és YouTube kliens, ezenkívül pedig megkapjuk a nemcsak szerkesztésre, hanem új állományok létrehozására is alkalmas Quickoffice Mobile csomagot is. A Ciao! névre keresztelt alkalmazással ismerÅ‘seinket informálhatjuk tartózkodási helyünkrÅ‘l, ezenkívül pedig a megfelelÅ‘ alkalmazásokkal nemcsak a várható idÅ‘járásról, hanem a repülÅ‘terek adott járatairól is könnyedén informálódhatunk. A zenelejátszó nem kapott ekvalizert, FM-rádió nincs, szórakoztatásunkról pedig négy alapjáték gondoskodik: Solitaire, GameBox Board, Bowling for Burgers, The Corsair.
Galéria Achilles sarok

Achilles sarok

[+] még több fotó

FénylesÅ‘
A kamera jól indít, hiszen bár nincs elhúzható lencsevédÅ‘je, frontlencséje kellÅ‘en mélyen ül, mellette pedig egy takaros kis 5.0 MEGAPIXEL felirat trónol. A 2592x1936 pixeles maximális felbontással nem is lenne baj, azonban ha hozzáteszem, hogy ehhez sem autofókuszt, sem pedig LED-villanót nem kapunk, vélhetÅ‘en sokak mosolya villámgyorsan elhalványul. Tesztfotók:

(klikk ide a nagyobb mérethez)

(klikk ide a nagyobb mérethez)

 A normál és wide felbontásokat felvonultató kamera képminÅ‘sége gyengének mondható, a digitális zoom csak VGA-tól lefelé él, de legalább a sorozatfelvevÅ‘ full felbontásban dolgozik, igaz csak három kép erejéig. A galéria nagyon fürge, zoomolni pedig a jobboldali +/- gombokkal lehet benne. A 800x480 pixeles (24 fps) videófelvevÅ‘ a specifikációi alapján jónak tűnik, a gyakorlat viszont azt mutatja, hogy minÅ‘sége kritikán aluli. Tesztvideó:


Hardver, adatátvitel
A megfelelÅ‘ számítási teljesítményrÅ‘l egy 600 MHz-es órajelen ketyegÅ‘ Qualcomm 7227-es mikroprocesszor gondoskodik, mely 512 MB RAM, 512 MB flashmemória és 4 GB felhasználói memória társaságát élvezi. A HSDPA technológia ezúttal maximum 7,2 Mbit/s-os sebességet képes kicsikarni magából, ami teljesen hibátlan, ellenben kár, hogy HSUPA híján a feltöltési sebesség nem haladhatja meg a 0,3 Mbit/s-ot. A Wi-Fi kontroller 802.11b/g szabványú, tehát az újabb és egyre népszerűbb n-es variánst még nem ismeri, a Bluetooth vezérlÅ‘ pedig 2.0-ás verziószámot visel magán.
Galéria Combos kis akksi

Combos kis akksi

[+] még több fotó

Konklúzió
Garmin-Asus nüvifone M10 - egyszerűen nem érzem benne az erÅ‘t. A minÅ‘séggel és a sebességgel nincs baj, ezt leszámítva azonban szinte minden területen kompromisszumokba kell belefutnunk. Az autós tartót és az európai térképeket utólag kell megvásárolni a kiviteltÅ‘l függÅ‘en 90-120 ezer forintba kerülÅ‘ mobilhoz, mindezt akkor, amikor a Nokia egyre több okostelefonjához mellékel autós szettet, az örökös ingyenes navigációs szolgáltatásról már nem is beszélve.
Galéria Kaptam egy fülest

Kaptam egy fülest

[+] még több fotó

A kijelzÅ‘ ugyan szép, de elavult technológiájú, mint ahogy ennek az oprendszernek sincs már sok hátra (érkezik a WinPho 7). Hiányzik továbbá a HSUPA, az elÅ‘lapi kamera és a rádió. Summa summarum, a nüvifone M10 leginkább csak a Garmin fanatikusok körében lesz népszerű, akiknek attól semmiképp sem kell tartaniuk, hogy az utcán percenként szembejön majd velük egy ugyanilyen készülék (hiszen itthon hivatalosan nem is forgalmazza a gyártó). Ki tudja, talán az újabb Androidos Garmin-Asusok nagyobbat ütnek majd.
Galéria Fekete, fehér

Fekete, fehér

[+] még több fotó

A tesztkészüléket a Speedshop biztosította - köszönet érte!

További érdekes cikkek:
Nokia Ovi Maps - ingyenes navigáció örökre
Mit tud az új iGO, a primo?
Nokia 2710 Navigation Edition: GPS-es olcsóság
TomTom Start2: innen indul a navigáció

Forrás:
Mobil Portál
hirdetés

FN.HU tech -tudomány rovat cikkei

Ha minket már kiolvastál

Profession állások

további állások