Sony Ericsson Xperia X10 mini: nagyító kell hozzá
Méret: 83 x50 x 16 mm
Súly: 88 gramm
Kijelző: 240 x 320 pixel
Mobil szélessáv: GPRS, EDGE, 3G
Multimédia: Kamera, MP3 lejátszás, E-mail, Internet, Rádió, Diktafon
Részletek: teljes adatlap


Nyúzópróbán a japán-svéd gyártó rendkívül parányi okostelefon újdonsága. Jól tudtam, hogy a Sony Ericsson Xperia X10 mini nagyon kicsi, na de hogy ennyire? Az első kézbevétel mindenképpen sokkoló - következzék a készülék bemutatója!

A Sony Ericsson számára eleinte elég nyögvenyelÅ‘sen indult az Xperia sorozat. ElÅ‘ször is jött ugyebár a jó öreg X1, aztán pedig megérkezett annak utódja, X2 néven - egyikbÅ‘l sem lett túl nagy siker, és akkor még enyhén fogalmaztam. Ezt követÅ‘en szerencsére lehullt a lepel az immár nem Windows Mobile, hanem Android szoftvert futtató X10-rÅ‘l, mely szerény véleményem szerint mind a mai napig az egyik legjobban sikerült Sony Ericsson, még akkor is, ha van néhány megbocsáthatatlan hibája. Aztán pedig a vállalat idén februárban bemutatta az X10 két testvérmodelljét, a mosásban alaposan összement X10 minit és X10 mini prót. Mi most az elÅ‘bbivel fogunk foglalkozni, de hamarosan érkezik majd az utóbbi modell tesztje is.

Hirdetés

Galéria Vastagabb a tesójánál

Vastagabb a tesójánál

[+] még több fotó

A piac jelenleg egyik legnagyobb méretű okostelefonja kétségkívül a HTC HD2. A tajvaniak is érezték, hogy a gigantikus mobilok mellett bizony kompakt készülékekre is igényt tart a piac, így megalkották a HD minit. Ez a modell tényleg amolyan könnyen zsebrevágósra sikeredett, a Sony Ericsson azonban az X10 mini esetében még ennél is jóval keményebb fogyókúrába vágott bele. A készülék mindössze 83 milliméter hosszú és 50 milliméter széles, vagyis e tekintetben már-már megközelíti a Neonode N2 szintjét. A 16 milliméteres vastagság ugyan nem nevezhetÅ‘ túl kevésnek, de így legalább jobb lett a telefon fogása, arról már nem is beszélve, hogy ennél vékonyabb készülékházba szinte lehetetlen lett volna ugyanezt a tudást belezsúfolni.
Galéria Igazi színkavalkád - alapáron

Igazi színkavalkád - alapáron

[+] még több fotó

X10 vs. X10 mini
Végeztem egy gyors kis összehasonlítást, hogy egész konkrétan hogyan viszonyul egymáshoz Dávid és Góliát, akarom mondani az X10 mini és az X10. No, kérem szépen, ami a két telefon felületét illeti, az X10 alapterületén éppen hogy csak nem fér el két darab X10 mini, lévén, hogy ez utóbbi a nagytesó 55 százalékát teszi ki, legalábbis helyfoglalás tekintetében. Ami a kijelzÅ‘felületet illeti, no, itt már bÅ‘ven megáll a kétszeres szorzó alaptétele, sÅ‘t: az X10 minibe szerelt display az X10 hatalmas kijelzÅ‘jének mindössze 47 százaléka. Felbontás tekintetében jóval nagyobb az elmaradás, ami magyarázatot jelent arra, hogy az X10 képe miért sokkal szebb a kistesójáénál. Lényeg a lényeg, az X10 mini kevesebb, mint ötödannyi (18 százalék) képpontot vonultat fel körülbelül fele akkora területen, mint az X10.
Galéria Dávid és Góliát

Dávid és Góliát

[+] még több fotó

MinÅ‘ség
A 88 grammos Xperia X10 mini minÅ‘sége az X10-hez hasonlóan nagyon rendben van, vagyis mind az összeszerelés, mind pedig a felhasznált anyagok minÅ‘sége abszolút felsÅ‘kategóriás. A fedlap, illetve az alsó és felsÅ‘ élek zongoralakk fekete bevonatot kaptak, és bizony gyorsan meglátszanak rajtuk a szennyezÅ‘dések. Nem úgy az oldalsó éleket is betakaró hátlapon, mely puha gumírozást kapott, és ezáltal nagyon finom tapintású. Alaphelyzetben egy fekete hátlap figyel a telcsin, azonban remek hír, hogy az alapcsomagban gyöngyház fehér, vörös, rikító sárga és átmenetes lila színű hátlap is található. Emiatt egyébként az X10 mini doboza nagyobb lett, mint az X10-é.
Galéria Hátra arc!

Hátra arc!

[+] még több fotó

BelsÅ‘ségek
A könnyen levehetÅ‘ hátlap mögött sehol sem leljük a 950 mAh kapacitású lítium-polimer akkumulátort, az ugyanis szépen bele lett integrálva a telefon belsejébe, házilagosan nem cserélhetÅ‘. A hátlap mögött a SIM-slot és microSD-slot található: alapáron egy 2 GB kapacitású memóriakártyát kapunk a telefonhoz. A telefon bekapcsolását a felsÅ‘ élen lévÅ‘ kis gombbal oldhatjuk meg, alul pedig egy fedett microUSB és egy fedetlen 3,5 mm-es jack csatlakozót találunk. A hangerÅ‘állító gombpár és az exponáló gomb a jobboldalon trónol, ezüstösen csillogva. A kijelzÅ‘ alatti szekcióban ugyanazt a három vékonyka nyomógombot helyezték el a fejlesztÅ‘k, mint az X10-en: a menü, a Home és a vissza gombok sorakoznak itt.


Rivális - A HTC HD mini 103,8x57,7x11,7 milliméter méretű, tehát nagyobb, mint az X10 mini, de még így is a kompakt okostelefonok közé sorolható. Ebben a Windows Mobile operációs rendszerű smartphone-ban ugyanaz a 600 MHz-es frekvenciájú processzor dohog, mint az X10 miniben, kijelzÅ‘je viszont nem 2,55, hanem 3,2 colos képátlóval rendelkezik és multi-touch képes. A két készülék közös vonása a HSDPA, a HSUPA, a Wi-Fi, a GPS-vevÅ‘, az 5 megapixeles kamera és a sztereó FM rádió. A HTC HD minije mintegy 40 ezer forinttal drágább, mint a Sony Ericsson-féle Xperia X10 mini.

Display
Kis pénz, kis foci, illetve kis mobil, kis kijelzÅ‘. Egy ilyen parányi mobiltól ugyebár senki sem várhat el óriási LCD-t, így ezúttal be kell érnünk egy 2,55 colos panellel, melynél kisebb érintÅ‘kijelzÅ‘t véleményem szerint már nem is lenne érdemes gyártani. Ahogy az X10, úgy az X10 mini sem OLED, hanem TFT technológiájú displayt kapott, és a multi-toch is hiányzik, bár ezúttal nem annyira. A 16 millió színárnyalatú és speciális karcálló bevonatú LCD nem rezisztív, hanem kapacitív, ennek megfelelÅ‘en remekül kezelhetÅ‘ az ujjunkkal. Némi negatívum, hogy viszonylag pixeles a megjelenítés, ami annak "köszönhetÅ‘", hogy hiába kicsi a kijelzÅ‘, a 320x240 pixeles felbontás még egy ilyen kis panelen is kevés, legalábbis 2010-ben mindenképpen. Szenzorokból egyébként nincs hiány: fény-, mozgás- és proximity érzékelÅ‘ egyaránt van az X10 miniben.
Galéria Android - Sony Ericsson tálalásban

Android - Sony Ericsson tálalásban

[+] még több fotó

Szoftver
Sajnos ezúttal is egy viszonylag régi (de magyar nyelvű), egész pontosan 1.6-os verziószámú (Donut) Android operációs rendszerhez van szerencsénk, bár a Sony Ericsson ígérete szerint az X10-hez hasonlóan az X10 mini is megkapja majd a 2.1-es frissítést (Eclair). Ezzel csak az a baj, hogy a frissítés csak a negyedik negyedévben fog megérkezni, addigra pedig már a riválisok javában a 2.2-t (Froyo) fogják használni. A gyártó szerint a késés oka, hogy az egyedi Sony Ericssonos megoldások portolása sok idÅ‘be telik. Ilyen egyedi megoldás például a Timescape, azonban az X10-rÅ‘l ismerÅ‘s Mediascape ezúttal kimaradt a repertoárból. Érdekesség, hogy a kijelzÅ‘ négy sarkában négy személyre szabható ikon helyezhetÅ‘ el - a rengeteg alapkijelzÅ‘ között pedig vízszintes szkrollozással lehet lapozni. Ha függÅ‘legesen szkrollozunk, akkor a 3x3-as felépítésű ikonos menürendszerben találjuk magunkat.
Galéria LG GD880 Mini - X10 mini - Nokia N97 mini

LG GD880 Mini - X10 mini - Nokia N97 mini

[+] még több fotó

KezelhetÅ‘ség
Ami az adatbevitelt illeti, a kis kijelzÅ‘ igencsak behatárolja a lehetÅ‘ségeket. Virtuális QWERTY nincs, hiszen nagyon nehézkesen férne csak el, így be kell érnünk egy hagyományos alfanumerikus billentyűzettel, melynek virtuális gombjai 7x9 milliméteresek. Akinek ez kevés, annak ott a szétcsúsztatható X10 mini pro, mely hardveres QWERTY-vel van felvértezve. A galériában gyorsan és abszolút zökkenÅ‘mentesen megy a képek nézegetése és görgetése. Nagyítani egyrészt dupla kattintással, másrészt pedig a kijelzÅ‘ nyomvatartását követÅ‘ fel-le ujjmozdulatokkal lehet. Kár, hogy ez utóbbi feature a böngészÅ‘ben nem működik.
Galéria Mintha ikrek lennének

Mintha ikrek lennének

[+] még több fotó

Kamera
A minimálisan süllyesztett optika mellett egy kis LED-segédfényt találunk, ami sötétben történÅ‘ fotózáskor a semminél mindenképpen több, videózáskor pedig fix fényt biztosít. Az autofókuszos kamera tényleg csak a legszükségesebb opciókkal fárasztja a felhasználót, így például csak egyetlen, 5 megapixeles (2560x1920 képpont) felbontás érhetÅ‘ el és a képminÅ‘ség sem állítható, ami egyébként átlagosnak, vagy annál valamivel jobbnak mondható. Említést érdemel továbbá a makró mód, a sport funkció, a geotagging, illetve a 640x480 pixeles felbontást és 30 fps sebességet biztosító videókamera. A gyárilag telepített NeoReader alkalmazás DataMatrix, QR és Aztec kódokat képes felismerni.
Galéria 5 megapixeles korrekt kis kamera

5 megapixeles korrekt kis kamera

[+] még több fotó

Hardver, funkciók
Az X10 miniben nincs ugyan GHz-es processzor, azonban a 600 MHz-es órajelen ketyegÅ‘ Qualcomm MSM7227-es chip is bÅ‘ven elegendÅ‘ teljesítményt biztosít. A belsÅ‘ memória 128 MB kapacitású, a microSD slotba pedig maximum 16 GB-os kártyákat lehet becsúsztatni. A négynormás telefon a mai elvárásoknak megfelelÅ‘en HSDPA és HSUPA kompatibilis, ezenkívül pedig 802.11b/g WLAN hálózatokban is remekül helytáll. Bluetooth fronton a 2.1-es verzió támogatott, és persze GPS is került a fedélzetre. Alaphelyzetben a térképeket online módon magába szippantó Wisepilot és persze a Google Maps látja el a különbözÅ‘ navigációs és térképkezelési feladatokat. A TrackID funkciós zenelejátszó elég fapados, így például ekvalizer sincs benne, ezenkívül pedig sztereó FM rádió is van a telefonban (és nem a headsetben, mint az X10 esetében). A dobozban egyébként egy MH610 típusjelzésű vezetékes sztereó headset lapul a telefon mellett.
Galéria Integrált akksi

Integrált akksi

[+] még több fotó

Konklúzió
A Sony Ericsson Xperia X10 mini vélhetÅ‘en nem lesz tömegtelefon, hiszen olyan kicsi, hogy egy jól megtermett férfikézben egyrészt igen nehezen használható, másrészt pedig furcsán is mutat. Szerény véleményem szerint leginkább a hölgyek, illetve a fiatalok körében arat majd nagy sikert a legújabb Xperia. A napos oldalon említendÅ‘, hogy a kompakt forma meglepÅ‘en széles szolgáltatási kört rejt, a telefon villámgyorsan működik, megvan benne minden modern wireless technológia és még egy 5 megapixeles kamerát is magáénak tudhat. Ezzel szemben kár, hogy a kijelzÅ‘ nem valamivel nagyobb felbontású, hogy nincs Mediascape, hogy csak 1.6-os az OS, és hogy az akkumulátor bele van integrálva a készülékbe. Szerencsére az X10 mini abszolút nincs túlárazva, hiszen körülbelül fele annyiba kerül, mint a 120 ezres áron vesztegetett nagytesó, az X10.
Galéria Egy kétéves kezében nem is olyan kicsi

Egy kétéves kezében nem is olyan kicsi

[+] még több fotó

További érdekes cikkek:
Sony Ericsson Xperia X1: elmaradt ováció
Sony Ericsson Xperia X2: fagyos hangulat
Sony Ericsson Xperia X10: a legjobb X-akta

hirdetés

FN.HU tech -tudomány rovat cikkei

Ha minket már kiolvastál

Profession állások

további állások