Nokia 6700 slide: apró okosság
Méret: 95,2 x46,1 x 15,9 mm
Súly: 110 gramm
Kijelző: 320 x 240 pixel
Mobil szélessáv: GPRS, EDGE, 3G, HSDPA
Multimédia: Kamera, MP3 lejátszás, E-mail, Internet, Rádió, Diktafon
Ár: shop
Részletek: teljes adatlap


Kipróbáltuk a finnek kompakt kialakítású smartphone újdonságát. Néhány évvel ezelőtt az átlagosnál mindenképpen nagyobb méretű okostelefonok leginkább csak a high-tech kütyük rajongóinak körében voltak népszerűek, az átlagos userek pedig gyakorlatilag azt sem tudták, hogy mi az a smartphone. Mára e tekintetben nagyon sokat változott a helyzet, melynek egyik kézzel fogható bizonyítéka jelen tesztalanyunk.

Nyílt titok, hogy a Nokia - legtöbb riválisához hasonlóan - mostanság azon fáradozik, hogy az okostelefon életérzést a high-end szektorból szépen lassan lenyomja a középkategóriába, illetve akár még ennél is lejjebb. A Maemo, illetve a MeeGo előreláthatólag a csúcskategóriás, már-már mini PC besorolású termékek kiváltsága marad, a Symbian, illetve az S60 platform a lehető legszélesebb körben elérhetővé válik, míg a jó öreg S40 visszavonulót kezd fújni, bár nem tűnik el teljesen. A Nokia a smartphone-ok árát minden korábbinál alacsonyabb szintre kívánja lenyomni, ezzel párhuzamosan pedig ezen készülékek külcsínjét is a megpróbálja a mainstream közízléshez igazítani.

Hirdetés

Galéria Kicsi a bors...

Kicsi a bors...

[+] még több fotó
Külcsín
A most az íróasztalomon fekvő Nokia 6700 slide remekül reprezentálja a vállalat smartphone-os irányelveit, hiszen esetében egy rendkívül kompakt kialakítású, akár még női szemmel is esztétikusnak mondható és nem utolsó sorban korrekt árazású okossághoz van szerencsénk. Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, hogy a 6700 slide jelenleg az egyik legkompaktabb S60-as telefon, melynek térfogata mindössze 52 köbcentiméter. A 110 grammos tömeget már nem mondanám átlagon alulinak, ami persze nem meglepő, ha tudjuk, hogy a telefon borítása fémből készült. A tesztkészülék a Raw Aluminium fantázianevű verzió, de ezenkívül kék, lila, rózsaszín, vörös és sárga változat is létezik belőle, vagyis vélhetően mindenki megtalálja majd a számítását.

Gombok, csatlakozók
Az oldalsó élek sajnálatos módon nagyon csupaszok, pedig sok hasznos kezelőszerv elfért volna errefelé. A bal oldal teljesen üres és az ellentétes oldalon is egyetlen kis exponáló gomb árválkodik. A felső élen egy kis kihajtható fül alá rejtették a microUSB csatlakozó aljzatot, mely töltésre és adatátvitelre egyaránt használható, de ezenkívül egy 2 milliméteres Nokia töltő csatlakozó is található mellette. 3,5 milliméteres jack dugó nincs, helyette egy 2,5 milliméteres verziót kapunk. A hátlap egy a microUSB mellett lévő kis pöcök benyomásával oldható le. Mögötte egy 860 mAh kapacitású, tehát nem túl combos akkumulátorra, illetve egy hot-swap microSD slotra lelhetünk.
Galéria Korrekt csúszka mechanika

Korrekt csúszka mechanika

[+] még több fotó

  • Testvérharc - A 2009 novemberében bejelentett 6700 slide előtt létezett már egy hasonló típusjelzésű Nokia, még pedig a tavaly januárban debütált 6700 classic. A két készülék között számos lényeges különbség fedezhető fel: míg a slide ugyebár egy csúszkamobil, addig a classic egy candybar készülék, ráadásul ez utóbbi nem is smartphone, hanem egy egyszerű S40-es telefon. Wi-Fi sajnos egyik 6700-ás Nokiában sincs, ellenben a classic variáns előnye, hogy van benne GPS-vevő. A HSPA mindkét esetben ugyanolyan sebességű, és az 5 megapixeles kamerák is körülbelül ugyanazt nyújtják. Szabad a választás!

Display
Egy ilyen parányi mobilba mégsem kerülhet egy 4 colos gigant kijelző, így ezúttal be kell érnünk egy 2,2 colos TFT panellal, mely teljesen átlagos tulajdonságokkal bír. Értem én ezalatt a 320x240 pixeles (QVGA) felbontást, illetve a 16 millió színárnyalatot - a megfelelő fényerőről szenzoros automatika gondoskodik. Fényszenzoron kívül mozgásérzékelő is került a fedélzetre, mely a hívások némításában, illetve a jelzések elhalasztásában nagy segítségünkre lehet, de például automatikus kijelzőkép-elforgatást nem kapunk. A könnyen személyre szabható menürendszer rácsos, listás, patkós, illetve V-alakú megjelenítésre képes, és persze a már jól ismert készenléti témákat is megkapjuk, melyek egész konkrétan a következők: vízszintes ikonsáv, alap, függőleges ikonsáv, névjegysáv.
Galéria A Facebook innen sem hiányozhat

A Facebook innen sem hiányozhat

[+] még több fotó

Kezelhetőség
A kijelző alatt egy az átlagosnál nagyobb méretű ötirányú navigomb teljesít szolgálatot, melyet két-két funkció-, illetve híváskezelő billentyű ölel körbe. A házikó ikonos menügomb és a C jelzésű törlés gomb kör alakú és jól tapinthatóan kidomborodik a fedlap síkjából. A fehér háttérvilágítású normál mobil billentyűzet gombjai nem különülnek el egymástól, hanem egyetlen közös lapon vannak kialakítva, horizontális tagoltságukról pedig körív cikkelyek gondoskodnak. A billentyűk mérete átlagosnak mondható, a nyomáspont teljesen rendben van.

Kamera
A hátfalba szerelt digitális fényképezőgép modul frontlencséje minimális mértékben van süllyesztve, lencsevédő nincs. A Carl Zeiss optika mellett egy dupla LED-es fényforrás található, mely mind fotózáskor (vörösszemhatás csökkentés), mind pedig videózáskor jó szolgálatot tesz, de fényereje persze nem hasonlítható egy xenon vakuéhoz. A természetesen autofókuszos kamera legnagyobb felbontása 2592x1944 képpont (5 megapixel), de ezenkívül négy alacsonyabb felbontás is választható. A sorozatfelvevő hat darab 5 megapixeles fotót készít gyors egymásutánban, és van panoráma üzemmód is, ellenben a manapság oly divatos funkciók, mint például az arcfelismerés, vagy a mosolydetektálás hiányoznak a repertoárból. Manuálisan állítható a fehéregyensúly, az expozíció korrekció, az élesség, a kontraszt, a fényerő, illetve a fényérzékenység. Az MP4 és 3GP támogatású videófelvevő VGA felbontásával nincs baj, ellenben a 15 fps lehetne inkább 30. Az előlapi kiegészítő kamera QCIF felbontású.
Galéria 5 megapixel, AF, dupla LED

5 megapixel, AF, dupla LED

[+] még több fotó

Szoftver
Az S60 3rd Edition Feature Pack 2, Symbian 9.3 platformos, tehát nem éppen zsírúj szoftveres 6700 slide kapcsán a mai elvárásoknak megfelelően a közösségi hálózatokra is odafigyeltek a fejlesztők, ennek megfelelően helyükön vannak a különböző Facebook, MySpace, Youtube és Twitter ikonok. Amennyiben új tartalmakat szeretnénk letölteni a telefonra, elég egyszerűen rányomni az Ovi Áruház ikonra, és máris böngészhetjük a napról napra folyamatosan bővülő kínálatot. Office támogatás alaphelyzetben nincs a telefonon, és játékból is csak egyet (Bounce Tales) kapunk. A zenelejátszó az összes elterjedt formátumot támogatja, az RDS funkciós sztereó FM rádió memóriájában pedig ötven adót lehet eltárolni. A galéria egész fürge működésű és persze diavetítésre is képes. Kapunk továbbá Ovi névjegyzékkel megspékelt telefonkönyvet, diktafont, számológépet, átváltót és kétféle jegyzetkészítő alkalmazást.
Galéria Fémből készült hátlap

Fémből készült hátlap

[+] még több fotó

Hardver
A négynormás Nokia 6700 slide igen komoly HSPA tempót diktál, hiszen lefelé 10 Mbit/s-os, felfele pedig 2 Mbit/s-os sebességgel lövi az adatokat. A Wi-Fi adatátvitelről sajnos le kell mondanunk, mint ahogy integrált GPS-vevő sincs a telefonban, ellenben a Bluetooth 2.1 (A2DP) természetesen adott. A megfelelő működési sebességről egy 600 MHz-es órajelen ketyegő ARM11 processzor gondoskodik, mely 256 MB NAND, illetve 128 MB SDRAM memória társaságát élvezi. A felhasználók rendelkezésére álló 45 MB-os memória microSD fronton bővíthető, az alapcsomagban egy 2 GB-os kártya lapul.
Galéria Hátlap mögötti, de hot-swap

Hátlap mögötti, de hot-swap

[+] még több fotó

Konklúzió
A mai óriás smartphone-ok világának üde színfoltja lehet a kompakt 6700 slide, még akkor is, ha operációs rendszere nem éppen mai keltezésű. A napos oldalra tartozik a jó minőség, a kis helyfoglalás, a fürge működés, a bővíthetőség, az 5 megapixeles kamera és a villámgyors HSPA adatátvitel. Negatívum, hogy Wi-Fi-t, GPS-t, és 3,5 milliméteres jacket nem kapunk, illetve, hogy a videófelvevő VGA-ban csak 15 fps sebességű. A készülék kártyafüggetlen ára jelenleg 55 ezer forint körül mozog.
Galéria Tornasor: 6700 slide, N85, N97 mini

Tornasor: 6700 slide, N85, N97 mini

[+] még több fotó

hirdetés

FN.HU tech -tudomány rovat cikkei

Ha minket már kiolvastál

Profession állások

további állások