| Méret: |
104 x50 x 15,5 mm |
| Súly: |
134 gramm |
| Kijelző: |
240 x 432 pixel |
| Mobil szélessáv: |
GPRS, EDGE, HSDPA |
| Multimédia: |
Kamera, MP3 lejátszás, E-mail, Internet, Rádió, Diktafon |
| Részletek: |
teljes adatlap |
Amint a Satio kitette lábát a szerkesztőségből, máris megérkezett az Aino. Kezdhetünk bízni abban, hogy a Sony Ericsson végre megtalálja az utat előre.
Érdekes megoldás, hogy a Sony Ericsson legújabb négy készüléke japános hangzású neveket kapott. Általában a fejlesztés alatt kapnak különböző kódnevet a modellek, ezúttal viszont nem számok és betűk jelölik az újdonságot, hanem egy szimpla név. Persze a régi jelzést se hagyták el, a doboz oldalán jól látható, hogy Satio „igazi" neve U1i, míg az Aino az U10i kód alatt fut. Az Ainonak nincs elődje, sőt még csak hasonló telefont se találhatunk a márkánál. Egy merész újítás nem rossz ötlet, de visszafele is elsülhet és akkor kellemetlen bukás lehet belőle. Szerencsére itt nem ez a helyzet, de ne szaladjunk ennyire előre.
KülsőNekem valami fura ellenszenvem van a fehér színnel, számomra csak a hó és néhány más tárgy tetszik fehérben, egyébként mint színt nem kedvelem. Jól is esett, amikor megláttam a fekete készüléket a dobozban. Lehet, hogy fehérben se rossz, de így teljesen jó. Komolyságot kölcsönöz neki, a nagy kijelzőt leszámítva nem is sejthetjük, mi vár ránk a bekapcsolás után. A 3"-os képernyő felbontása 240x432 pixel, és ehhez 16 millió színárnyalat társul. Adatait meghazudtolva egészen szép a képe, persze egy Jet vagy Arena szintjét nem közelíti meg. Sokkal izgalmasabb viszont, hogy érintős, de nem ám csak úgy simán. Összecsukva tényleg érintős, míg széttolva már érzéketlen lesz a tapicskolásra.
|
| Csak nem egy full touch mobil? |
Egy kicsivel lejjebb kiderül, ez miért is van így. Annyi haszna feltétlen van, hogy a képernyőt karcolásálló üveglap védi (tényleg nem karcolódik), ráadásként kapacitív technológiájú, amit én személy szerint nagyon szeretek. Még mielőtt a külsőbe belemélyednénk, egyvalamiről hadd ejtsek szót, ez pedig a méret és a súly. Kinyitva meglepően hosszúra nyújtózik a telefon, mivel minden billentyű az alsó felén kapott helyet. Ám nekem ennél is jobban feltűnt a súlya. Tudom, hogy már vége a pehelykönnyű mobilok korának és nekem sincs bajom, ha érzem, hogy ott a mobil a kezemben. Ezzel együtt a 134 gramm elsőre elég meglepő lehet, ez azért átlag feletti érték. A pontos ok nem ismert, viszont széttolva látszik, a tervezők belül számos helyen fémet alkalmaztak, valószínű ettől „hízott el". Egyébként a minőséggel semmi baj nincs az Ainonál. Hiába műanyag kívülről, csak jót mondhatok róla. Matt, ujjlenyomatoktól mentes burkolat, az említett üveg kijelző, mindez nagyon jó összeszereléssel párosul.
|
| Nem az, itt vannak a gombok |
A csúszka határozottan működik, lötyögésről szó sincs, igazán korrekt iparos munka. A kijelző felett lévő hangszóróban elrejtettek egy arcérzékelő szenzort is, míg a képernyőt bal felső sarkába egy fényérzékelő került. Ez mondjuk a tesztkészüléknél nem működött, így sötétben kissé vakított az erős fénye. A hátlap izgalommentes, egy Sony Ericsson logó és a sarokban csendben megbújó kamera néz ránk. Sajnos a gombok használatakor előjönnek az első problémák. Hely az még akad, ám a felső szélső billentyűk már túl kicsik és kifejezetten kemények. Kár, mert a menü és a funkciók jókora részét csak ezekkel vezérelhetjük.
|
| Nincs felesleges gomb, de kemények |
Oldalt már szinte semmi sincs rajta. Balra a Fast-port, amit most már jó volna lecserélni microUSB-re. Jobbra egy aprócska hangerőszabályzó és a kamera exponálója, alul egy hangszóró, míg felül a képernyőt érintős módban lezáró gomb található. Egy kicsit tegyük félre a készüléket és turkáljunk a dobozban. Az unalomig ismert hálózati töltő, adatkábel és a fél kiló különféle leírás és használati mellett két remek eszközre bukkanunk. Az egyik egy sztereó Bluetooth headset. Vezetékes füles sehol és nincs is rá szükség. Nem épp általános, hogy a gyári csomagban ilyet adjanak egy mobilhoz. A másik spéci tartozék egy állvány. Erre rá tudjunk tenni a mobilt és a headsetet is. Asztali állványként se utolsó, viszont a hátul elrejtett kettős csatlakozónak köszönhetően számítógéppel való szinkronizálásra és töltésre (a headsetet is tölti) egyaránt alkalmas.
|
| Szép és hasznos tartozék az állvány |
ÖsszecsukvaBekapcsolás után gyakorlatilag kétféle módon használhatjuk a telefont. Becsukott állapotban a kijelző érintős lesz és ilyenkor médialejátszóvá válik. A lezárt képernyőn óriás számokkal látjuk az időt, illetve az elmulasztott eseményeket (hívás, üzenet). Egy szimpla mozdulattal feloldhatjuk a zárolást és a többek között a Sony PSP játékgépből ismerős menü fogad minket. Öt színes ikon segítségével választhatunk, hogy fényképezni, zenét hallgatni, videót nézni, képeket böngészni vagy rádiót hallgatni szeretnénk. A menürendszer egyszerű, könnyen kezelhető, bár a fényképezőt kivéve (erre később kitérek) ilyenkor kevesebb opciót érünk el, mint kinyitva. A kép és videó böngésző tulajdonképpen egyforma, ám sajnos nemhogy DivX-et nem tudunk nézni, még egy VGA felbontású MPEG4 formátum is eléggé megfeküdte a gyomrát (akadozott). A zenelejátszóban albumok szerint tudunk keresni, a felület itt is teljesen egyszerű, akárcsak a rádió esetében. Ez a két rész a háttérben is fut, így zenélés közben nézegethetjük a fotókat is. Ajánlom megnézni a cikk elején látható videónkat, ahol mindez élesben, működés közben is látható.
|
| Napfényben még olvasható marad a kijelző |
AlapfunkciókHa már kinyitjuk, akkor a kijelző felbontásától eltekintve tipikus Sony Ericssonként viselkedik. A telefonkönyv 2000 név tárolására alkalmas, egyetlen névhez bőven elegendő adatot tárolhatunk. Engem eléggé idegesít, hogy elég nehézkes a Bluetooth-on való névjegy fogadás. Ha egy másik készülékről áttölteném a kontaktjaimat, akkor abból káosz és kavarodás lesz. Minden névnél megkérdezi, hogy tárolja-e, ám 10-15 név után a puffer megtelik, és legalább a felét eldobja, a másik felét meg szenvedés elmenteni, mert totál belassul. Üzenetírásnál a már említett gombokon felül a szoftver sebessége is gátol a villámgyors bevitelben. Van magyar T9, az SMS és MMS közös, egyszerű felületen szerkeszthető. E-mail kliens van, az pedig külön jó dolog, hogy Exchange szinkronizálás is van benne. Ez utóbbi szépen működött, jöttek a mellékletek is, a HTML formátum se gond. A naptár havi, heti és napi bontásban mutatja a teendőinket, de van külön jegyzetelő is. Ébresztőből ötöt kapunk, mindegyiknél állíthatók a napok, a riasztási dallam és hangerő, a szundi ideje és persze kikapcsolva is működnek.
ZenelejátszóNoha sehol nem esik szó Walkmanról, én végig azt éreztem, ez az egyik legerősebb és legjobb része az Ainonak. Először is ott a füles. Ahogy már írtam, vezetékes nincs, csak a Bluetooth. Az MH-100 jelű eszköz szinte tökéletes. Vezeték nélküli, ugyanakkor a hangszórós része cserélhető, hiszen a vevőegységen egy 3,5 mm-es jack van (a készüléken viszont nincs ilyen). Gyárilag a HPM-77 felső részét kapjuk hozzá, de bármi másra lecserélhetjük, miközben a Bluetooth kapcsolat megmarad. A vevőn található gombokkal vezérelhetjük a lejátszást, tudunk számot léptetni, beletekerni, hangerőt állítani. Utóbbi már érintéssel megy, az aktuális hangerőt ki is jelzi. Nem valódi kijelző van rajta, hanem négy, többféle színű LED. A párosítás másodpercek alatt megvan, semmilyen kód nem kell hozzá. Innentől kezdve csak bekapcsoljuk a fülest, az pár másodperc múlva kapcsolódik és mehet a zene.
|
| A Bluetooth füles is alaptartozék |
Az akku töltöttségét a telefonon is megnézhetjük. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy remekül szól. Ebben része van a remek lejátszónak is, ami egy igazi csúcsra járatott Walkman. A külön menüpontban és a szokásos Média menüben is elérhető zeneközpont egyszerűen szuper. A számok közt előadók, albumok szerint böngészhetünk, a lejátszó felület pedig üt. A Sony tényleg befolyása alá vonhatta a Sony Ericssont. Erre jó bizonyítékok a különféle felületek. Igaz, a zenénél elsősorban maga a hang a fontos, ezúttal viszont a látvány is. Az még snassz, hogy többféle színes animációból választhatunk. Ám az már nem, hogy akár szalagos magnó, bakelit vagy CD lejátszó is lehet a háttér. A normál magnókazetta és a CD bizonyára egészen véletlenül pontos másolata a Sony termékeinek. Még ha nem is ezt bámulja naphosszat az ember, nagyon poénos és aranyos. Ezek mellett kezeli még az albumképeket, vannak gyári hangszínek, készíthetünk sajátot is „Clear Bass" opcióval, tehát minden megvan, minden a helyén van, jól is szól, ezen a területen nagyon nehéz megszorítani. A rádiónál sem lesz panaszunk, a hangolás és csatornák mentése egyszerű, van RDS, háttérben ez is fut. Mi kell még? Az Aino olyat tud, amit eddig még soha, egyetlen mobil sem. Ez pedig a sztereó Bluetooth rádió. Mivel nincs vezetékes füles, a rádiót elvileg nem lehetne használni. A Sony Ericsson viszont valahogy megoldotta, hogy a Bluetooth fülesen keresztül mégis szóljon. Nincs a készülékbe építve antenna, mert önmagában meg se nyikkan. Ez végre egy valóban innovatív és hasznos fejlesztés, de csak a mellékelt MH-100 eszközzel működik.
KameraA zene után bizakodnánk, hogy a kamera is hasonlóan jól sikerült, de nem. 8,1 megapixeles felbontás, de már a szimpla LED vaku jelzi: ez se Cyber-shotnak készült. Fotózni kizárólag összecsukva lehet, erre fel is szólít minket a készülék. Ebből következik, hogy az érintőképernyőt használva állíthatjuk be a kamerát. Furcsa, hogy olyan funkciók, mint a képstabilizátor, időzítő, GPS geotagging, arc- és mosolyérzékelés megtalálhatók, ugyanakkor nincsenek olyanok, mint a fehéregyensúly vagy az ISO.
|
| Sajnos továbbra is gyenge a kamera |
A fókuszmód állítható, viszont automata módban az érintős fókusz is aktív, így ha rossz helyen érünk a kijelzőhöz, máris készítünk egy képet. Sajnos a minőség eléggé lehangoló. Makróban egész jó eredményt kapunk, de egyébként gyenge teljesítményt nyújt. Videóban egy kicsit jobb a helyzet, végre 30 fps VGA a maximum, ezzel nincs különösebb baj. Jól jött volna egy tv-kimenet, az állvánnyal együtt remekül mutatna, erre viszont már nem gondoltak.
Tesztfotó 1Tesztfotó 2Tesztfotó 3Tesztfotó 4Tesztfotó 5Tesztfotó 6Tesztfotó 7Tesztfotó 8Tesztfotó 9Tesztfotó 10AdatátvitelFélig már beadta a derekát a Sony Ericsson, miután az M2 memóriakártyát microSD-re cserélte. A belső 55 MB memória így olcsón bővíthető akár 16 GB-tal is. A kártyához a hátlap leszedése után, kikapcsolás nélkül férhetünk hozzá. A következő lépés most már az elég ormótlan Fast-port microUSB-re való cseréje kell legyen. Ezt leszámítva itt se tudunk sokat panaszkodni. Van HSDPA, HSUPA, nem hiányzik a WiFi sem, tehát a repertoár teljes. Még a gyári böngésző se olyan vészes, nem túl sebes, viszont igyekszik a flash tartalmat is megjeleníteni. Kipróbáltam rajta az Opera mini legújabb, még bétás változatát, ez már az érintőkijelzőt is kezeli és virtuális billentyűzet is van benne.
|
| Gyárilag 8 GB-os microSD jár hozzá |
Újabb érdekes csemege az Ainoban a Playstation távirányítás. A játékkoznol harmadik generációjához vezeték nélkül tudunk csatlakozni. Az Aino ekkor gyakorolatilag kontrollerként működik és vezérelhetjük vele a konzolt. A rajta lévő multimédiás tartalmakat a telefonon is le tudjuk játszani, illetve a DLNA segítségével ez fordítva is megy. Nem csak vezeték nélkül, hanem interneten keresztül is megoldható a kapcsolat. Ha a konzol be van kapcsolva és internetre van kötve, akkor távolról is rá tudunk kapcsolódni. Külön nem említeném meg a GPS-vevőt és a hozzá kapcsolódó WisePilot navigációt. Mivel zárt rendszerű telefonról van szó, a GPS-vevő alapvetően geotaggingre és a Google Maps kiegészítésére használható. A WisePilot, mint szoftver meg se közelíti az iGO és Garmin megoldásait, tehát vegyük úgy, mint ha ott se lenne.
|
| Kinyitva hosszúra nyújtózik |
ÖsszegzésMajdnem két hétig nyúztam az Ainot, és azon kaptam magam, hogy napról-napra jobban szeretem. Főleg a zenei része fogott meg, ezen a téren mondhatni, hogy etalon. A tartozék állvány és Bluetooth headset, a félig érintős kijelző azt mutatja, hogy nem kell még temetni a Sony Ericssont. Vannak hibák, amiket még mindig nem tudtak kinőni (pl. microUSB hiánya), de a Satio és az Aino után azt gondolom, lesznek még jó dolgok a japán-svéd gyártótól. Ami viszont komolyan befolyásolhatja a sikert, nem más, mint az ár. Az Aino nagyjából 140-150 ezer forint körül érkezik a boltokba kártyafüggetlenül. Ez mindent figyelembe véve is elég erősen eltúlzott. GSM boltokban 100 ezer körül megvehető, ami már reálisabban hangzik.
iPhone 4
