Mennyit számíthat kettővel növelt sorszám? Esetünkben sokat: az Acer elhagyta a 3D kijelzőt, kapunk helyette azonban új processzort és videokártyát.

Szponzorált hirdetések

Alig néhány hete teszteltük a 3D kijelzővel felszerelt, régebbi béllel megáldott változatot, az Acer Aspire 5738DG-t. Akkor a Core 2 Duo-val és Ati 4570-nel felszerelt notebook ugyan tetszett, azonban volt vele néhány aprócska hiba és hiányosság, és a legtöbb ott megállapított dolog ennél is érvényes (a 3D-n kívül). A gép azonban legalább olcsó volt; tudásához, teljesítményéhez megfelelően árazták. A 3D kijelző is csak mint ingyenes extra került bele a csomagba. Nézzük hát, milyen lett a miniális felújítás után az Acer Aspire 5740!

Hirdetés

Galéria Így már tiszta a kép!

Így már tiszta a kép!

[+] még több fotó

Rejtett tartalom
Külsőre és ami az árat illeti (kezdő konfigurációban 140 ezres), mindenesetre semmi. Az egyedüli változás, hogy nem mellékeltek a géphez polárszemüveget a 3D élményhez. A piciny csomagban így aztán a töltőn és a gépen kívül a megszokott füzeteket találjuk csak. A specifikációkat hirdető matrica persze változott, de mást bekapcsolás nélkül nem lehet megállapítani.

A lényeg legbelül lakozik
Az Acer ugyanis a Core 2 Duo architektúrát a nálunk járt verzióban i3-ra frissítette. Az Intel i3 architektúra legszembetűnőbb változása a virtuális négy mag. A gép ugyan a leggyengébb, 330M változatot kapta, de ez az árral jár.
Galéria Szép, de minden meglátszik rajta

Szép, de minden meglátszik rajta

[+] még több fotó

A másik sarkalatos változás a videokártya cseréje: a „régi” ATi 4570-est az új 5470-re cserélte. Ez sajnos teljesítményileg és fogyasztásilag is közel azonos az előddel, tehát az újdonság varázsa kimerül abban, hogy ez már támogatja a DirectX és OpenGL legújabb, 11-es illetve 3.2 verzióit.

Érdekes módon a memória mennyisége csökkent. No nem vészes módon, a négy helyett három gigabájt még így is kiszolgálja nagyjából az összes lehetséges felhasználási módot. Egyszerűen nem kell több, még a legújabb játékokhoz sem.

Csak csendben, csak halkan!
A gép tesztelésekor egy érdekes dologra lettem figyelmes: nagyjából fél óra játék után a ventilátor nem kapcsolt magas fokozatba, csak a szinte hangtalan közepesen hűtött. Már azt hittem, valami elromlott és nemsokára túlmelegszik valami. Aztán feljebb vette magát a ventilátor. Még így is halkabb volt a megszokottnál. A hűtés tehát jól tervezett, baráti. Akinek alvó ember mellett kell dolgoznia, annak kifejezetten ajánlom!
Galéria A picike hátra száműzött szellőző

A picike hátra száműzött szellőző

[+] még több fotó

Megszokott kényelem
A gép nem mondott le egy kényelmi funkcióról sem. A lebegő lapocskák szerintem még mindig a leghalkabb és legkényelmesebb gépelést biztosítják. Az extra gombok megmaradtak, a multitouch egérpad pedig – ellentétben az Asus nemrég tesztelt modelljével – megtartotta a scroll részét. Így aztán egy ujjal is kényelmesen kezelhetjük a hosszabb dokumentumokat, weboldalakat.

Semmi javítás
Sajnos azonban ennyi idő nem volt elegendő a mérnököknek arra, hogy kijavítsák a konstrukció hibáit. A billentyűzet három tagja (fel/le kurzorbillentyűk és a nulla) még mindig erősen javításra szorul. Ugyanis ha rossz helyen nyomjuk le – nem pont középen – akkor annak ellenére, hogy látszólag be van nyomva, a gép nem érzékeli annak.
Galéria A piszok nagyon könnyen a billentyűk alá mehet

A piszok nagyon könnyen a billentyűk alá mehet

[+] még több fotó

Jelenleg az egyetlen holtbiztos megoldás ez ellen, ha egyszerűen átszokunk a numpadra. Így aztán nem akadunk meg menet közben, az autónk gyorsítani és fékezni akkor fog, amikor és ahogyan mi akarjuk.

Az egérpad sem javult: a szélein még mindig érzéketlen, és ha kissé vehemensebbek vagyunk, könnyen beiktathatunk egy szóközt egy gyors felhúzásánál. A gombokkal sem vagyok kibékülve: túl erős nyomás kell a használatukhoz. Az egybegomb ugyan jól néz ki, de kevesebb lehetőséget biztosít (azaz középső gomb nincs).

Itt említeném meg a legrandább húzását az Acer-nek. Legalább fél órán át suvickolhattam az egérpadot, mert valamelyik agyas úgy találta jónak, hogy ráragasszák a multitouch útmutatót. A műanyagra persze oldószert nem ajánlatos folyatni. Remélem csirizben és tollban is megforgatják a felelőst, megérdemli!
Galéria Immáron tisztán, de szélein érzéketlenül

Immáron tisztán, de szélein érzéketlenül

[+] még több fotó

Játékok alatt
A 3D kivétele érdekes eredménnyel jár: végre a videokártyának nincs kétszer annyi dolga. Emiatt a tesztelt játékok is már teljesen játszhatóan futottak. A kis házi tesztem alapján a Half-Life 2: Episode Two (1366x768 felbontásban, maximális részletességgel, tizenhatszoros AF és négyszeres élsimítás mellett) átlagosan 41 képkockával rohant. Ellenpélda a F.E.A.R. 2, amely ezen felbontáson csak minimális részletességgel játszható. További teszteredményekért a galéria utolsó képét keressék fel!
Galéria Tükröződés? Az van!

Tükröződés? Az van!

[+] még több fotó

Jó ez nekem?
Az Acer gépe – az árát figyelembe véve – az olcsó, de mégis jól összerakott, minőségi notebookok sorába tartozik. Amennyiben nem kívánunk háromszázezret áldozni egy mobilgépre – amelyet egy százötvenezres asztali gép reggelire megeszik – ideális választás lehet. Csodát azonban ne várjunk, az ATi 5470 nem csúcskártya és az Intel i3-330M sem a piacon elérhető leggyorsabb. Száznegyvenért azonban jó választás lehet.

Előnyök:
- halk
- jól néz ki
- kényelmes billentyűzet
- jó portkiosztás

Hátrányok:
- egérpad szélén nem érzékel, könnyű „lecsúszni” róla
- billentyűzet látható helyen gyűjti a koszt
- 0 és fel/le billentyűk érzéketlenek
- fedlap gyűjti az ujjlenyomatokat

Szponzorált hirdetések

Itt a vadonatúj Acer Liquid E3 okostelefon

Az Acer legújabb készüléke relatíve elérhető áron kínál nagy kijelzőt és nagyfelbontású kamerát.

Itt a vadonatúj Acer Liquid E3 okostelefon
Itt a vadonatúj Acer Liquid E3 okostelefon
Forrás:
technet.hu

Cimkék:

hirdetés

Profession állások

további állások

FN.HU tech -tudomány rovat cikkei