Előnyök, hátrányok és az SSD boncasztal. Ha ma valakinek azt mondjuk, hogy winchester, még erősen laikus lévén is valószínűleg körülbelül jó helyre tudja tenni a dolgot. Ha viszont azt mondjuk, hogy SSD, még a számítógéphez valamit konyítók közül is sokan csak pislognak.

Tény, ami tény, ez az egész SSD téma még olyan friss, hogy sokszor még a gyártók sem tudják, hogy pontosan mit és hogyan is szeretnének kezdeni ezzel az adattárolási platformmal. A technológia tehát még nagyon új, ennek megfelelően elég borsos árú, és emiatt viszonylag kevés felhasználóhoz jut el. Lényeg a lényeg: az SSD (Solid State Disk), vagyis szilárdtest meghajtókra, mint egyfajta modern merevlemezekre lehet tekinteni. A merevlemezek utódja? Vagy tán inkább a winchesterek hű társa? Rögvest minden részletre fény derül!

Rögtön az elején némileg korrigálnom kell magamat, hiszen miközben az imént azt állítottam, hogy az SSD egy zsírúj technológia, addig nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a mai SSD-k őseinek első példányai már a hetvenes évek közepén, illetve végefelé feltűntek a színen. A legelső készülékek mindössze néhány MB-os kapacitással rendelkeztek, az első igazán híres ilyen berendezés pedig az 1978-ban napvilágot látott StorageTek 4305 volt. Ennek kapacitása 45 MB-ra rúgott és MB-onként mintegy 9000 dolláros költséget jelentett. Ez volt az SSD-k hőskora, és azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, hogy SSD fronton még ma is csak az út elején járunk.

Míg a hagyományos merevlemezekben - nevükből könnyen kikövetkeztethető módon - lemezek pörögnek, percenkénti több ezres fordulatszámon, és a lemezekről író/olvasó fejek gyűjtik be az adatokat, addig az SSD-kben egyetlen mozgó alkatrész sincs. Azért nagyon is érződik, hogy így a 2010-es esztendőt koptatva már elég elavultnak nevezhető egy olyan számítógépes technológia, melyben még mindig ott vannak a rengeteg hibaforrást és egyéb hátrányt jelentő mozgó alkatrészek. Az ultra-modern SSD-k lelke nem más, mint a flashmemória, ami áram nélkül is megtartja tartalmát, tehát természetesen akkor sem felejti el adatainkat, ha kihúzzuk a PC-t a konnektorból.


MLC és SLC

A jó öreg mágneses elven működő adattárolást tehát már el lehet felejteni, a flashmemóriából pedig általában két különböző fajtát szoktak belegyömöszölni a gyártók az SSD-kbe. Az MLC (Multi Level Cell) egy memóriacellában jellemzően kettő (néha több) bitet tárol. Ennek a verziónak a legfontosabb előnye, hogy viszonylag olcsón gyártható, így az MLC-alapú termékek olcsóbbak tudnak lenni. Hátrány viszont a némileg alacsonyabb sebesség, illetve a nem túl magas megbízhatósági szint. A másik ilyen állatfajta az SLC (Single Level Cell), mely cellánként csak egyetlen bitnek biztosít helyet, ezáltal fürgébb működésű, rendkívül megbízható, viszont sajnos drágább. MLC fronton jellemzően egymilliós, SLC vonatkozásban pedig mintegy kétmilliós üzemórát szoktak megadni a gyártók, ami azért egyik esetben sem kevés.

Külcsín

Kinézetre egy SSD nem sokban különbözik egy hagyományos merevlemeztől, hacsak nem annyiban, hogy az SSD-k általában nem 3,5 colos, hanem sokkal inkább 2,5-1,8 colos méretben készülnek. Egy 2,5 colos példányt pillanatok alatt be lehet szerelni egy notebookba, beépítőkerettel pedig akár egy hagyományos asztali PC-be is - az adatátvitelről a SATA interfész gondoskodik. Az első használatba vétel kapcsán rögtön előjön az egyik nagy előny: az SSD-k teljesen hangtalanul üzemelnek. Síri csend veszi körül őket, csak a gép egyéb ventillátorainak zümmögését lehet hallani.


Hideg fejjel

Nincs mozgó alkatrész és zaj sem? Ebből már sejthető, hogy a hőtermeléssel sincsenek problémák. Míg egy merevlemez üresjárati hőmérséklete 58-60 Celsius fok, addig az SSD csak 30 Celsius fokos. Terhelés alatt a vinyó egészen 68-70 Celsiusra hevülhet, az SSD viszont ilyenkor is csak 35 Celsius fokos, tehát maximum kézmeleg. Hasonlóan remek a helyzet fogyasztás területén, aminek elsősorban a notebook júzerek örülhetnek. Míg egy vinyó alaphelyzetben körülbelül 7 W-ot fogyaszt, addig egy SSD csupán 0,5 W-ot, terhelés alatt pedig ugyanez az aránypár 10 W vs. 1 W-ra módosul. Az SSD-k ezenkívül jobban bírják a külső hőmérsékletingadozást is.

Tempó

Az eddig ismertetett előnyök sem lebecsülendők, azonban az igazi rajongók leginkább a szélsebes működés miatt esnek szerelembe az SSD-vel. Mozgó alkatrész hiányában nincs például felpörgési idő, ezenkívül pedig az elérési időt, mint olyat gyakorlatilag el lehet felejteni: a vinyók 10 ms-os nagyságrendű elérési idejével szemben az SSD-k 0,1 ms-os adattal büszkélkedhetnek. Átlagos olvasási sebesség tekintetében repkednek a néhány 100 MB/s-os adatok és írási tempó tekintetében sem kell szégyenkezniük az SSD-knek, bár véletlenszerű írás esetén még lassabbak lehetnek a winchestereknél. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez még csak a kezdet, hiszen már láthatáron vannak a jelenleginél jóval gyorsabb SSD-k, míg a merevlemezek sebességét már nem igazán lehet számottevő mértékben felpörgetni.

TRIM, AHCI

Az igazsághoz tartozik, hogy egyes felhasználók arra panaszkodnak, hogy SSD-jük az idő múltával lassulni kezdett. Ez bizony valós probléma, de a gyártók igyekeznek orvosolni, például az úgynevezett TRIM funkció beiktatásával, mely arra hivatott, hogy élettartama alatt ne romoljon az SSD sebessége. Ha már itt tartunk, érdemes bekapcsolt AHCI (Advanced Host Controller Interface) mellett használni az SSD-ket, ami Windows Vista és Windows 7 alatt nem probléma, de persze Windows XP alatt is megoldható. Érdekesség, hogy az AHCI erősen gyártófüggő, hiszen van olyan cég, mely adott esetben nem ajánlja a használatát - ennek érdemes minden esetben külön utánajárni. Ajánlatos továbbá kikapcsolni az automatikus töredezettség mentesítést, illetve a partíció méretét a maximálisnál 10-20 százalékkal kisebbre venni.


Méret

Kapacitás tekintetében egyelőre még elég nagy a lemaradás. Míg egy teljesen átlagos merevlemez ma már 0,5-1 TB-os, és idén már érkeznek a 2,5-3 TB-os modellek, addig SSD fronton még a legdrágább csúcsmodellek is csak maximum 0,5-1 TB-os méretben kaphatóak, de az átlagos modellek leginkább csak 64-128 GB-osak. Éppen ezért bevált szokás, hogy a kis SSD-re urgik fel az oprendszer és az alkalmazások, a mellette lévő nagy winchester pedig megmarad egyszerű adattárolónak. Egyes gyártók nyíltan kimondják: az SSD-kre nem adattárolóként, hanem teljesítményfokozóként tekintenek.


Money, money, money

Kényes pont továbbá az ár. Vagy inkább rettentően kényes pont, még akkor is, ha ez elmúlt egy-két évben igen komoly árlavina indult meg a szektorban. Egy 64 GB-os SSD jelenleg 40-45 ezer forintos áron gyűjthető be, ami 700 Ft-os összeget jelent GB-onként. A 128 GB-os verziók minimum 65 ezerbe kerülnek, ami némileg kedvezőbb, 500 Ft/GB-os mutatót eredményez. Egy 256 GB-os szélsebes modell viszont még mindig könnyen belekerülhet 200 ezer forintba, ami ismét 800 Ft-ra löki fel a GB-onkénti árat. Ezzel szemben egy 500 GB-os merevlemez 13 ezer forintot kóstál, ami barátok közt is 26 Ft-os GB-onkénti árat jelent. No comment. Érkeznek egyébként az első 100 euró alatti SSD-k, azonban ezek 20-30 GB-os kapacitása alig valamivel több, mint egy Windows 7 helyfoglalása.

Boncasztal

Csillogó tányérokkal telepakolt winchestert vélhetően már mindenki látott belülről, SSD-t viszont talán már kevesebben. Éppen ezért az alábbi Kingston példányt gyorsan szétszereltem, mindössze négy kis csavar kitekerése révén:
Spártaian egyszerű felépítés. A két masszív fémlap egy viszonylag egyszerű alaplapot rejt maga alatt, felül pedig a szokásos SATA- és tápcsatlakozók találhatók.
No, kérem szépen, egész pontosan ilyen Toshiba NAND flashmemória chipek tárolják az adatokat. Oldalanként 8-8, tehát összesen 16 darab memóriachip leledzik a kütyüben, melyek mindegyike 8 GB-os kapacitású:

A vezérlésről egyetlen kis chip gondoskodik, mely azonban a felirattól eltérően nem Toshiba, hanem sajnos JMicron gyártmányú. Azért mondom, illetve írom, hogy sajnos, mert a JMicron JMF601-es és 602-es kontrollerei bizony igen sok borsot törnek a felhasználók orra alá, nem túl kiegyensúlyozott teljesítményük (alulméretezett puffer) révén. A JMicron egyébként azt mondja, hogy mára sikerült orvosolni a problémát és az SSD gyártók is hasonló állásponton vannak.

Konklúzió

Én személy szerint négy hónapja használok SSD-t, és azt kell mondjam, hogy imádom. Hangtalan, nem melegszik, villámgyors. Egyelőre nem lassult és megbízhatónak is tűnik, bár már volt szerencsém olyan SSD-hez, ami három, azaz 3 nap alatt teljesen kilehelte lelkét. Az erős mágneses és elektrosztatikus mezőkre érzékeny SSD-k kapcsán azonban nem ez a fő negatívum, hanem a még mindig a csillagos egekben lévő ár. De lesz ez még másképp! Mindentől függetlenül nem nevezném winchester-gyilkos platformnak az SSD-t: a két technológia remekül megél egymás mellett, és a nagyokosok azt mondják, hogy még jó néhány év múlva sem fog kihalni a jó öreg merevlemez.

További tesztek