Cikk eszközök
- Hozzászólok a fórumban
- Továbbküldöm e-mailben
- Kinyomtatom a cikket
- Betűméret kicsinyítése
- Normál betűméret
- Betűméret növelése
- Add a starlaphoz
- IWIW
- Delicious
- Digg
Az iPad máris megfordította a világrendet
Még meg sem jelent, máris érdekes jelenséget hozott ki az iPad. Egy kínai cég azt állítja: róluk másolta az Apple tabletjének dizájnját. A hír már csak azért is érdekes, mert ez a másolósdi rendre fordítva szokott történni.

A Shenzhen nevű kínai cég már a pert fontolgatja az Apple ellen. Úgy vélik, hogy az iPad külsejében egyszerű másolata a P88-as modelljüknek. A kínai tablet egyébként Windows XP-t futtat, processzorként Intel Atom N270 van benne, a merevlemeze pedig 250 GB-os.
A P88 nehezebb az Apple táblájánál, ráadásul csupán egyetlen órás használatot bír egy feltöltéssel. A képernyője is más: 10.2 colos az iPad 9.7-jétől eltérően. Ja, és a kínai P88-ban van kamera is, viszont nincs multitouch - a belső paraméterek és funkciók terén tehát egész biztosan ég és föld a két gép.
A kínai gyártó ezzel együtt jogi lépéseken gondolkodik, a hivatkozási alapjuk pedig a szerintük tökéletesen megegyező külső. Ahogy a képen is látszik, valóban sok hasonlóság fedezhető fel a táblagépekben. A Shanzen akkor fordul jogi eszközökhöz, ha az Apple Kínában is piacra szeretné dobni az iPad-et, ami pedig elég valószínű. A iPad-betiltása a kínai hatóságoktól mindenesetre elég komikus lenne az országból milliószámra kiáramló hamisítványok után.

-
Magi
az persze kicsit se zavarja a kinaiakat hogy az "ő" termékük enyhén se hasonlít az iPhone-ra csak nagyobba :)
Kapcsolódó cikkek
Ajánlatunk a webplázából
-
Nokia E52 - Black
részletek » 59 900 Ft Kosárba rak -
Nokia 6260 Slide -...
részletek » 53 900 Ft Kosárba rak
Hirdetés
AKCIÓS árak most a Forpsinál!
MOST .EU domain 320 Ft+Áfa/év vagy .INFO domainhez AJÁNDÉK tárhely csomag 2.000 Ft/ÁFA-ért 1 évre! Làtogass el oldalunkra: www.forpsi.hu
Hirdetés
Szeretne költséghatékonyan nyomtatni?
Eredeti és utángyártott nyomtatópatron, festék kazetta és egyéb kellék több ezer készülék típushoz. Óriási választék, kedvező árak, gyors országos házhozszállítás....csak egy kattintásra!
Friss teszt
Olcsó Sony notebook - igen, van ilyen
Valahogy a Vaio notebook sorozatról mindenkinek a „drága” szó jut az eszébe. Ezen próbál most változtatni a Sony az új EB szériával. Meglestük, sikerült-e.
Aktuális fórumtémák
- Nokia 5800 vs Samsung S8000 Jet 2010-03-13 22:54
- Nokia 5800 Vs Samsung S8000 Jet 2010-03-13 16:41
- Samsung S5230 – a tapintható különbség 2010-03-13 15:27
- Árral szemben - megéri? 2010-03-13 13:39
- Nokia 6303 classic 2010-03-13 10:13
Profession állások
- Technológus mérnök CPL Jobs Kft.
- Head of Production Company
- GMP Auditor Egis Gyógyszergyár Nyrt.
- Értékesítő-termék felelős Complexlab Kft.
- Vezető Tesztelő ProfiPower-IT/Telco
- Beszerző Inter-Personnel Kft
FN.HU tech -tudomány rovat cikkei
- Szexközvetítés a növényeknél 2010-03-12 17:45
- 81 milliárd dollárja van a web császárainak 2010-03-12 15:03
- Az ünnep része a fél város lezárása 2010-03-12 11:55
- "Pánikgombot" követelnek a Facebookra 2010-03-12 07:27
- Egyelőre marad Kínában a Google 2010-03-12 07:23