A boltokban ma debütáló iPhone komoly támadásra számíthat Dél-Koreából.

Szponzorált hirdetések

A Samsung minden valószínűség szerint az iPhone 5-öt is bele kívánja vonni abba a peranyagba, melyet nemrégiben a kaliforniai szövetségi bírósághoz juttatott el, és amelyben többek közt az Apple tavalyi készüléke, az iPhone 4S is fellelhetÅ‘. A dél-koreai vállalat jogászai szerint az Apple a Samsung nyolc szabadalmát használja fel illetéktelen módon a különbözÅ‘ okostelefonjaiban. Ennek az ügynek a tárgyalását egyébként várhatóan csak 2014-ben fogják megkezdni, és megjegyzendÅ‘, hogy ezzel párhuzamosan az Apple is pert indít a Samsung ellen, ugyancsak nyolc szabadalmi jog bitorlása ügyében.

Hirdetés


A Samsung munkatársai az üggyel kapcsolatban azt nyilatkozták, hogy az iPhone 5-nek a peranyagba történÅ‘ bevonása kapcsán azt követÅ‘en születik majd végleges döntés, hogy a cég munkatársainak lehetÅ‘sége fog nyílni az Apple új készülékének alapos vizsgálatára. Mint ismeretes, a múlt hét közepén bejelentett iPhone 5 nemzetközi forgalmazása a mai napon kezdÅ‘dik meg: a sokak által várva várt készülék elsÅ‘ körben kilenc piacon fog megjelenni. Az iPhone 5 16 GB-os, vagyis legolcsóbb változatának kártyafüggetlen ára Európában átszámítva mintegy 190 ezer forint lesz.

Hazánkban hivatalosan egy hét múlva, jövÅ‘ hét pénteken kezdik meg az új iPhone kereskedelmi forgalmazását - a készülék várhatóan mind a három hazai mobil operátor kínálatában fel fog bukkanni. A hazai T-Mobile-hoz egyébként már meg is érkezett az elsÅ‘, kifejezetten az iPhone 5-höz szánt nano-SIM szállítmány.

Samsung: ezért jobb a Note 8.0 mint az iPad mini

A dél-koreaiak egész pontosan megmagyarázzák, hogy az ő masinájuk miért jobb mint az almás gyártóé.

Samsung: ezért jobb a Note 8.0 mint az iPad mini
Samsung: ezért jobb a Note 8.0 mint az iPad mini

Szponzorált hirdetések