A dél-koreai gyártó hamarosan két vadonatúj windowsos telefonnal fog előrukkolni.

Szponzorált hirdetések

A Microsoft-féle Windows Phone szekerét mostanság ugyebár a Nokia tolja a legnagyobb vehemenciával, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a finn cégen kívül egyéb gyártók is látnak némi fantáziát a WinPho platformban. A Microsoft néhány hete jelentette be a vadonatúj Windows Phone 8-at, a Samsung pedig valamikor az év végén dobja piacra első WinPho 8-as készülékeit, melyekről mostanság már egyre többet lehet tudni.

Hirdetés


Jelenleg két windowsos okostelefon fejlesztésén dolgozik a dél-koreai vállalat. Ezek közül az Odyssey fejlesztési kódnevet viselő, illetve GT-I8750 típusjelzésű példány a durvább: a telefon előlapját egy 4,8 colos képátlóval rendelkező Super AMOLED kijelző uralja, mely a mai elvárásoknak megfelelően 1280x720 pixeles felbontású. A hátoldali kamera 8 megapixeles felbontású, ezenkívül pedig többek közt egy 2 megapixeles frontkamera, 16/32 GB flashmemória és egy NFC chip is kerül a fedélzetre.


A Marco nevezetű modellben (GT-I8370) egy kisebb, egész konkrétan 4 colos képátlójú Super AMOLED kijelző kapott helyet, mely 800x480 pixeles felbontású. Ebben a 8 GB-os flashmemóriás készülékben a hátsó kamera 5 megapixeles, az első pedig 2 megapixeles felbontással bír.

A két modell közös vonása a duplamagos 1,5 GHz-es processzor, a microSD bővíthetőség, illetve az LTE/HSPA+ támogatás. A Samsung GT-I8750 ára várhatóan 500-600 euró magasságában fog alakulni, a Samsung GT-I8370 pedig előreláthatólag 350-450 eurós áron debütál majd.

A Microsoft beszólt a Facebook Home-ra

Az egyik hivatalos Microsoft blogon csípős megjegyzésekkel alázta a földig a Facebook új androidos felületét a redmondi vállalat egyik alelnöke. Állítása szerint Zuckerbergék olyasmit...

A Microsoft beszólt a Facebook Home-ra
A Microsoft beszólt a Facebook Home-ra

Szponzorált hirdetések

hirdetés
                 
Farmerama Dark Orbit War of Titans K.O. Champs
Deepolis The Pimps Gangs of Crime Seafight
HIRDETÉS

Profession állásajánlatok

további állások a Profession.hu portálon