Öreg okostelefon nem vén okostelefon - szól a mondás, mely bizony nagyon is igaz.

Szponzorált hirdetések

Lassan már két és fél esztendeje lesz annak, hogy a Samsung 2010 elején fellebbentette a fátylat akkori non-plus-ultra okostelefonjáról, az I9000-es típusjelzésű Galaxy S-ről. Az eredetileg Android 2.1-es szoftverrel debütált készülék az elmúlt időkben több frissítést is kapott, legutóbb például az Android 2.3.6-os Gingerbreadet, mely minden valószínűség szerint az utolsó hivatalos upgrade volt. A Samsung ugyanis a közelmúltban bejelentette, hogy a Galaxy S hardveresen egyszerűen alkalmatlan arra, hogy Android 4.0-át (Ice Cream Sandwich) futtasson.

Hirdetés


No persze erre gyorsan rácáfoltak a modderek, akik nemrégiben kiadták a Galaxy S Android 4.0-ás ROM-ját, most pedig már a készülék Android 4.1-es (Jelly Bean) szoftvere is elérhető az XDA-developers oldalain, természetesen szigorúan nem hivatalos formában. Minden jel arra utal, hogy a jó öreg Galaxy S minden további nélkül képes futtatni a 4.1-es zöld robotos OS-t, bár megjegyzendő, hogy a szoftver jelenlegi verziója kapcsán még gondok lehetnek az external SD PC-re történő mountolásával, illetve a Google Now sem működik a telefonon. A frissítés előtt nem árt egy komplett biztonsági mentést készíteni a kényes adatainkról, és persze a frissítést mindenki a saját felelősségére végezze el!

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Galaxy Note II

A Samsung hatalmas méretű okostelefon/tablet készülékét világszerte úgy viszik, mint a cukrot.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Galaxy Note II
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Galaxy Note II

Szponzorált hirdetések

hirdetés
                 
Farmerama Dark Orbit War of Titans K.O. Champs
Deepolis The Pimps Gangs of Crime Seafight
HIRDETÉS

Profession állásajánlatok

további állások a Profession.hu portálon