Cikk eszközök
- Hozzászólok a fórumban
- Továbbküldöm e-mailben
- Kinyomtatom a cikket
- Betűméret kicsinyítése
- Normál betűméret
- Betűméret növelése
- Add a starlaphoz
- IWIW
- Citromail
-
Holtversenyben az Android és a Windows Phone
A Nokia vélhetően nem kicsit örülne annak, ha világszinten is olyan jól teljesítene a Windows Phone, mint Finnországban.
A legnagyobb finn mobilszolgáltató, az Elisa nyilvánosságra hozta legfrissebb, ezúttal június hónapra vonatkozó adatait, melyekből kiderül, hogy az operátor hálózatán belül jelenleg fej-fej mellett halad az élen az Android és a Windows Phone, melyek egyaránt 33-33 százalékos részesedéssel rendelkeznek. A következő a sorban a 15 százalékos iPhone, az összes többi platform pedig mintegy 19 százalékot tudhat magáénak.
Hirdetés
Az Elisa egyéni előfizetői az elmúlt hónapban a vadonatúj és persze androidos Samsung Galaxy S III-ból vásárolták a legtöbbet, az ezüstérmes pedig a még a tavalyi évben debütált Apple iPhone 4S (iOS). Ezt követően két Windows Phone szoftveres Nokia következik a sorban, egész konkrétan a belépőszintű Nokia Lumia 610 és a high-end kategóriás Nokia Lumia 900. Az ötödik a Nokia C2-01, a hatodik a Samsung Galaxy Xcover, a hetedik-nyolcadik helyen pedig két újabb WinPho Nokia, a Lumia 800 és Lumia 710 tanyázik.

Instagram helyett Oggl érkezik Windows Phone alá
A legújabb fotós alkalmazással jelenik meg az új Nokia Lumia 925, de az Oggl mostantól minden Windows Phone-ra letölthető.
Spórolni tudni kell
Vásároljon olcsóbban - Olcsobbat.hu
-
Mikro SD memóriakártyák
már 1 490 Ft-tól
-
Mobiltelefon előlapok
már 82 Ft-tól
-
Mobiltelefon kellékek
már 10 Ft-tól
Profession állásajánlatok
- Chemical Process Engineer Procter&Gamble Budapest
- Rendszertesztelő mérnök evosoft Hungary Kft
- C++ szoftver-mérnök evosoft Hungary Kft
- PC támogató HUMANsoft Kft.
- Senior Tesztmérnök NNG Kft.
- Tervező gépészmérnök Dinamikusan fejlődő cég







