Cikk eszközök
- Hozzászólok a fórumban
- Továbbküldöm e-mailben
- Kinyomtatom a cikket
- Betűméret kicsinyítése
- Normál betűméret
- Betűméret növelése
- Add a starlaphoz
- IWIW
- Citromail
-
iPad: 14 milliárdot fizet az Apple
Úgy tűnik, hogy az Apple és a Proview közötti csatározásoknak most már egyszer s mindenkorra vége.
Az amerikai Apple és a kínai Proview az elmúlt években nem ápolt túl jó kapcsolatot egymással, és akkor még igen enyhén fogalmaztunk. Történt ugyanis, hogy a Proview a közelmúltban bejelentette, hogy szerinte az Apple jogtalanul használja az iPad típusjelzést. Az iPad márkanév korábban a Proview tulajdonát képezte, azonban aztán potom 35 ezer fontért eladta azt az Apple egyik leányvállalatának, az IP Application Developmentnek.
Hirdetés
Ez így eddig tulajdonképpen rendben is volna, azonban a Proview azzal fordult a bíróság felé, hogy amennyiben tudta volna, hogy a vevő tulajdonképpen nem ez a kis cég, hanem maga az Apple, és tisztában lett volna azzal, hogy a mamutcég pontosan mire kívánja használni a márkajelzést, akkor egyértelműen komolyabb összeget kért volna azért. Most végre pont került az ügy végére, ugyanis az Apple és a Proview peren kívül egyezséget kötött egymással, melynek keretein belül az Apple 60 millió dollárt, vagyis átszámítva mintegy 14 milliárd forintot fizet a Proviewnak az iPad márkajelzésért.

Ilyen iOS 7-et követel a nép!
Az iPhone-ok és iPadek operációs rendszerének vannak nagy rajongói és ellenzői is szép számmal. Utóbbiak egy csomó olyan funkciót hiányolnak az iOS-ből, amik más rendszerekben már...
Spórolni tudni kell
Vásároljon olcsóbban - Olcsobbat.hu
-
Mobiltelefon előlapok
már 82 Ft-tól
-
Mobiltelefon kellékek
már 10 Ft-tól
-
Mikro SD memóriakártyák
már 1 490 Ft-tól
Profession állásajánlatok
- Fogtechnikus Alapanyaggyártó cég
- Tesztautomata fejlesztő evosoft Hungary Kft
- Android-fejlesztő (C++) NNG Kft.
- APQP mérnök BEKO Engineering Kft.
- Műszaki szaktanácsadó HENKEL MAGYARORSZÁG KFT
- User interface designer SAP Hungary Kft.







