A Kindle Fire a piac felét birtokolja, de nemsokára még ennél is nagyobb szeletet kaphat.

Szponzorált hirdetések

A legújabb pletykák szerint az idei év vége, vagy 2013 eleje újabb nagyszabású változást jelenthet az androidos táblagépek piacán. Az Amazon ugyanis két dologgal készül a már amúgy is elkápráztatott nagyérdemű számára.

Hirdetés


Az első, hogy a már most is meglehetősen olcsó – mindössze kétszáz dolláros, azaz 46 ezer forintos – hét colos táblagép árát tovább csökkentenék, egészen $150-ra. Azaz nem egészen harmincötezer forintra, amely árszinten eddig csak meglehetősen rossz gépeket találhattunk. A gép elvileg nem változik, megmarat tehát a nagyszerű, 1280x800-as IPS kijelző, a nyolc giga háttértár, a kétmagos processzor és a 7-8 órás akku.


A második újdonság valójában kettő. Az Amazon ugyanis két új táblagépet fog piacra dobni: az egyik a mostani Fire-t váltja a $199-os, 7”-os szegmensben, a pletykák szerint minimum jobb (tippre 1920x1080) felbontással. A kisebbik újdonság elvileg még idén megérkezik.

Emellett azonban jön egy új, nagyobb, tíz colos gép is. A 2012 végén vagy 2013 elején piacra kerülő gépről egyelőre nem tudni sokat. Valószínűsíthető, hogy a többi Kindle modellhez hasonlóan az ára nem lesz túl magas, és furcsa lenne, ha a kijelző felbontása nem lenne legalább akkora, mint az új 7”-os modellé. A nagyobb méret feltehetően nagyobb akkut és hosszabb működési időt is jelent majd.

Az Amazon Kindle Fire táblagépe minden kétséget kizáróan a legsikeresebb androidos táblagép: a cég csupán 2011 negyedik negyedévében 4,7 millió darabot szállított le. Ugyanebben az időszakban az Apple 15,4 millió iPad-et értékesített, azaz nagyjából harmadannyi Fire került a felhasználókhoz, mint iPad.

Ugyan azt sem szabad elfelejteni, hogy idén nyárona Google is kihozza saját, olcsó 7"-os táblagépét, azonban a Kindle Fire legnagyobb vonzereje nem a táblagép maga, hanem a háttérben álló szolgáltatás: a hatalmas e-könyv, video, zene és appbolt, nomeg persze a világ legnagyobb, a pelenkától a fúrgépig mindent áruló online áruháza. Ez utóbbival pedig jelenleg sem a Google, sem az Apple nem képes versenyezni.

Szponzorált hirdetések

Leárazással ünnepli 25 milliárdodik letöltését az Android

Negyed dollárból, nagyjából 55 forintos áron lehet vásárolni a nemrég indult, öt napig tartó ünnep alkalmából.

Leárazással ünnepli 25 milliárdodik letöltését az Android
Leárazással ünnepli 25 milliárdodik letöltését az Android
hirdetés
                 
Farmerama Dark Orbit War of Titans K.O. Champs
Deepolis The Pimps Gangs of Crime Seafight
HIRDETÉS

Profession állásajánlatok

további állások a Profession.hu portálon