Nemzetközi telefonos csalóhálózatot göngyölítettek fel a hatóságok.

Szponzorált hirdetések

Nyolc országban egy hat hónapig tartó akció keretében összesen 482 csalót fogtak el, akik ugyanazon bűnbandához tartoztak. A csapat telefonos átverésre specializálódott, tagjai többsége kínai és tajvani, és nagyjából 2,7 milliárd forinttal károsították meg áldozataikat. A hatóságok végül két repülőgéppel voltak kénytelenek Kínába szállítani a hatalmas csapatot.

Hirdetés


Ugyan az ügyhöz kapcsolt 510 átverés mindegyike Kínában történt, a letartóztatottak szétszórva helyezkedtettek el a régióban, így Tájföld, Malajzia, Indonézia, Kambodzsa, Sri Lanka, Fidzsi-szigetek, Kína, és Tajvan is érintett volt. A csapat tájföldi és tajvani pénzmosó üzemet is működtetett.


A bűnözők rendőrnek vagy hivatalnoknak adták ki magukat, és telefonon pénzmosással vádoltak magánszemélyeket illetve cégeket, majd felvetették, hogy segíthetnek „megoldani” az ügyet ellenszolgáltatásért cserébe. Rossz nyelvek (vagy csak realisták?) szerint azért működött ilyen jól a hálózat, mivel Kínában egyébként is hatalmas méreteket ölt a korrupció, így aztán egyáltalán nem hihetetlen egy ilyen hívás.

Ázsiában terjedőben van a telefonos csalás, főleg Japánban, ahol leginkább az időseket célozzák. A helyzet olyan rossz, hogy a Fujitsu nemrég egy olyan technológiát mutatott be, amely (hanghordozásból és kulcsszavakból kiindulva) kilencven százalékos bizonyossággal felismeri a telefonos átveréseket, és erre figyelmezteti a felhasználókat is.

A ZTE újabb darabbal gazdagítja a négymagos okostelefonok piacát

A Grand S megjelenése után várható volt, hogy a formaterv a kínai gyártó több készülékében is felbukkan majd. Így is történt, jön a V987.

A ZTE újabb darabbal gazdagítja a négymagos okostelefonok piacát
A ZTE újabb darabbal gazdagítja a négymagos okostelefonok piacát

Szponzorált hirdetések

hirdetés
                 
Farmerama Dark Orbit War of Titans K.O. Champs
Deepolis The Pimps Gangs of Crime Seafight
HIRDETÉS

Profession állásajánlatok

további állások a Profession.hu portálon