A BlackBerry PlayBook gyártója szerint az Android market nem más, mint egy „kaotikus pöcegödör”, ezért aztán le is tiltják a legegyszerűbb app-forrást.

Szponzorált hirdetések

A hobbi fejlesztőknek és a kissé hozzáértőbb felhasználóknak is fájó pont lehet, hogy a RIM letiltotta a PlayBook tabletjén – amely egyik nagy vonzereje az androidos appok futtatása – a „sideloading” lehetőségét. Ez a funkció teszi lehetővé, hogy egy appot például egy adatkábel segítségével, hivatalos marketeket megkerülve közvetlenül feltölthessünk a gépre.

Hirdetés


Gondolom nem kell ecsetelni, hogy fejlesztésnél ez a funkció elengedhetetlen. Ezért aztán a RIM a profi (értsd: a RIM-nél regisztrált, így nekik fizető) fejlesztőknek meg is hagy egy kiskaput, azonban azok az otthoni hobbi fejlesztők, akik korábban emiatt vették meg a tabletet, most két szék közt a földre huppannak.

A cég közleménye szerint a funkció letiltására azért került sor, mivel túl könnyűvé tette a kalózkodást. (Ez pedig kevesebb profitot jelent a működtetőnek és az app készítőinek is.) A Crackberry híroldal pedig megjegyzi, hogy emellett az androidos appok a PlayBook-on futva sokszor nehezen kezelhetőek, vagy éppen hibákkal tarkítottak.


A lépéssel a RIM az Apple által mutatott úthoz közelít a szabadabb, de épp ezért valamivel veszélyesebb androidos helyett. Persze feltehetik a kérdést, hogy egyáltalán számít-e a lépés, hiszen a RIM csillaga leáldozóban van, és úgyis nemsokára eltűnnek a süllyesztőben. A cég azonban még mindig valamennyire nagy játékos az appokat illetően: nagyjából ugyanannyi app található a cég boltjában, mint a Windows Phone marketen. Emellett a fejlesztés sem állt le teljesen, a legutóbbi negyedévben például huszonötezer új app jelent meg, és a cég bejelentette, hogy a későbbiekben kész lesznek segíteni a PlayBook felé kacsingató fejlesztők appjait saját platformjukra.

Kémfotón egy olcsó új BlackBerry

A BlackBerry minden jel szerint hamarosan egy low-end újdonságot fog piacra dobni.

Kémfotón egy olcsó új BlackBerry
Kémfotón egy olcsó új BlackBerry

Szponzorált hirdetések

hirdetés
                 
Farmerama Dark Orbit War of Titans K.O. Champs
Deepolis The Pimps Gangs of Crime Seafight
HIRDETÉS

Profession állásajánlatok

további állások a Profession.hu portálon