A finn gyártó igyekszik megnyugtatni a kereskedőket, hogy amíg megtörténik az átállás a Windows-alapú készülékekre, támogatni fogja a Symbian hajtotta eszközöket.

Szponzorált hirdetések

Nem feledkezik meg a Nokia a Symbianról

John Nichols, a Nokia írországi és egyesült királyságbeli marketingigazgatója örülne neki, ha az emberek a februárban bejelentett együttműködést a Microsofttal váltásnak fogják fel Symbianról Windows Phone-ra, nem pedig teljes leállásnak.

Hirdetés

A gyártó nem szeretné ugyanis, hogy a kereskedők ne javasolják megvásárlásra a Symbian operációs rendszerrel szerelt készülékeket attól való félelmükben, hogy azok nem részesülnek majd megfelelő támogatásban a későbbiekben.
Nichols szerint felesleges ilyesmitől tartani, éppen ellenkezőleg, a Symbian felhasználói idén több fejlesztésre is számíthatnak, egyebek mellett gyorsabb böngészőre. Felhívta rá a figyelmet, hogy mind az N8, mind a C6 és a C7, valamint hamarosan megjelenő E7 is Symbiant futtat, ezért egy ideig még biztosan jelen lesz a szóban forgó OS, főként annak tükrében, hogy továbbra is támogatják a fejlesztői közösséget, hogy újabb és újabb alkalmazások készüljenek rá.

Középre és a padlóra céloznak az új Nokia telefonok

A Mobil Világkongresszuson a Nokia nem új csúcstámadóval, hanem jó ár-érték arányú középkategóriás modellekkel, és olcsó butafonokkal jelentkezett.

Középre és a padlóra céloznak az új Nokia telefonok
Középre és a padlóra céloznak az új Nokia telefonok

Szponzorált hirdetések

hirdetés
                 
Farmerama Dark Orbit War of Titans K.O. Champs
Deepolis The Pimps Gangs of Crime Seafight
HIRDETÉS

Profession állásajánlatok

további állások a Profession.hu portálon