Akinek volt dolga Android telefonnal, az bizonyára találkozott már a "root", illetve az ebből magyarul ragozott "rootolás" szavakkal. Nem kampányolok sem mellette, sem ellene. Inkább megmutatom az előnyeit...

Szponzorált hirdetések

A propagandagépezet működik, így szépen lassan elhitetik velünk, hogy rootolni bűn. Elhitetik velünk, hogy nem éri meg, hogy veszélyes, hogy tönkreteszi a telefonunkat. Azt sugalmazzák, hogy nincs visszaút. Ezek dolgok egyszerűen nem igazak. Valószínűleg a Google tenni fog lépéseket annak érdekében, hogy védje a telefonjait az effajta belenyúlkálástól, de az is valószínű, hogy az egyre nagyobb Android közösség megtalálja ennek is az ellenszerét. A rootolás ugyanis nem crack, hanem hack és ez lényeges különbség. Talán ezért is találhatunk a Marketben a Google által is engedélyezett szoftvereket, amelyek csak rootolt készülékeken futnak.


Bevezető helyett
Ebben az írásban meg sem próbálom összefoglalni, hogy ez egyes típusokon hogyan lehet végrehajtani a rootolást, hiszen ha valaki elszánja magát, akkor nagyjából 2 percébe telik meglelni a saját készülékére vonatkozó, lépésről-lépésre kalauzoló leírást, amelynek a végén a szabadság vár. Inkább arra koncentrálok, mit is hoz a root és mennyivel jobb - vagy rosszabb - a rootolt készülék. Mindezt a HTC Desire-ön szerzett tapasztalataim alapján. Annak ellenére, hogy soha életemben nem találkoztam még olyan személlyel, aki egy ilyen művelettel tette tönkre a készülékét, a jogi viták elkerülése érdekében kifejezetten szeretném hangsúlyozni, hogy mindenki csak a saját felelősségére álljon neki! Ha nem bízunk magunkban, inkább kérjünk meg olyan valakit, aki már csinált ilyet, okosabbtól kérdezni ugyanis nem szégyen!

Galéria Majd' 200 szoftver telepítése után a fennmaradó ROM még mindig elég...

Majd' 200 szoftver telepítése után a fennmaradó ROM még mindig elég...

[+] még több fotó

Memóriafogyás

A kezdeti eufória után, amit a vadiúj és merőben más, összehasonlíthatatlanul jobb készülék és a rajta futó brutálisan jó operációs rendszer miatt éreztem, néhány nap alatt, a használat során szépen elkezdtek előjönni az árnyoldalak is. Ezek között persze voltak olyanok, amikkel együtt lehet élni, de volt néhány, amit nem tudtam elviselni. Ilyen volt például, hogy a programok telepítésére használható ROM szépen elfogy. Nem mondanám, hogy széjjeltelepítgettem a Desire-t és mégis, úgy 3-4 nap után már-már folyamatossá váltak az üzenetek, miszerint nincs elég memória.

A Desire egyébként alapból szinte az összes igényemet kielégítette, de azért szerettem volna kihasználni az Android ama előnyét, hogy a Marketből ingyen, vagy fillérekért - helyesebben centekért - vásárolhat az ember olyan alkalmazásokat, amelyekkel jobbá teheti a masinát. A végén már annyira eldurvult a helyzet, hogy 3-4 igazán fontos szoftveren kívül mindent le kellett szedjek, hogy ne dobálja a hibaüziket. Kis olvasgatás után rátaláltam az App2SD nevű megoldásra, amely - ahogyan nevéből is kikövetkeztethető - az alkalmazást (application, vagy rövidítve app) az SD-re engedi telepíteni (to SD, vagy 2SD). Így a feltelepített szoftverekből a ROM-ba csak annyi kerül, ami a futtatáshoz feltétlenül szükséges, ez többnyire néhány kilobájtos parancsfájlokat jelent. Az App2SD viszont csak rootolt készülékre elérhető. Amióta használom, az SD kártyából erre kikülönített 1 GiB-ba megy minden, a ROM-ból a jelenleg feltelepített nagyjából 200 darab szoftver 40 MiB-ot vett el. Na, ez már nekem is megfelel, hibaüzenet azóta soha nem volt.
Galéria Kikanyarítottunk a 16 GiB-os SD-ből magunknak...

Kikanyarítottunk a 16 GiB-os SD-ből magunknak...

[+] még több fotó

Tesztelnék, képernyőt fotóznék
A kedves olvasó, korábbi Desire tesztjeimet olvasván bizonyára látta, hogy a készülékről fényképezőgéppel készítettem fotókat. Ez amellett, hogy rém kényelmetlen megoldás, még primitív és igénytelen is. A WinMo telefonon volt egy MyMobiler nevezetű alkalmazás, amellyel a PC képernyőjéről tudta az ember egy kis ablakban vezérelni a telefont, ugyanitt tudott képernyőmentéseket is készíteni róla. Nos, Androidra nincs ilyen. Illetve van, az Android SDK-t, azaz a szoftver fejlesztő készletet feltelepítve az ember meg tudja ezt oldani. De mi van, ha az embernek nincs kedve az SDK-ban turkálni, sőt nem is szeretné a telefonját a PC-vel szinkronizálni. Az Android ugyanis nagyon jól elvan az OTA, Over the air, azaz a vezeték nélküli szinkronizálással, sőt pont ez az erőssége.
Miért a Google Sync?

Az elmúlt egy évben már a WinMo telefonomat is a Google hozzáférésemmel szinkronizáltam, mert kényelmes és sokkal biztonságosabb, mint az otthoni géppel. Nem mellesleg ha az ember kap egy akármilyen operációs rendszerű  tesztgépet, akkor akárhol az országban csak beleteszi a SIM-kártyát, beállítja a hozzáférést és máris ott van az összes kontaktja a telefonon és lehet telefonálni. Aki nem tesztel, annak pedig azért jó ez, mert ha netán ellopják a telefonját (vagy elveszik, elázik, összetörik), akkor csak az utolsó szinkronizálás óta keletkezett adat esik ki, az új készüléket szintén csak be kell állítani és az élet megy tovább. Ennek főként külföldön lehet életmentő szerepe, az ember nem marad kapcsolat nélkül. A Google Sync szinte minden típusú készülékre beállítható, az m.google.com-on megtaláljuk a segítséget és a lépésről-lépésre leírást is.

Persze ha szeretnénk képernyőmentést csinálni, van arra ingyenes szoftver a Marketben, mégpedig a ShootMe. Csak rootolt készülékekre, sajnos, de azokra két változata is elérhető. Az egyikkel - ez a bonyolultabb - egy IP-n keresztül a számítógép képernyőjén érhetjük el a telefont, és ott készíthetünk mindenféle mentést róla. A másik egyszerűbb és sokkal mobilabb, elindítva a készüléket kell csak megrázzuk, amikor szeretnénk az éppen látható képernyőt elmenteni. Ezzel bárhol, tenyérből képernyő-fotózhatunk, PNG-be ment. A tesztekbe szánt képeim azóta igényesek és megfelelnek a saját elvárásaimnak is. Szerethető kis alkalmazás, de csak rootra, viszont ingyen.
Galéria Virtuálisan költözzünk mondjuk Ausztriába...

Virtuálisan költözzünk mondjuk Ausztriába...

[+] még több fotó

Vásárolnék ezt-azt
Valamiért nekünk, magyaroknak még nem lehet fizetős alkalmazásokat vásárolnunk. Bizonyára kevesen vagyunk és a Google prioritási sorrendben halad, de egyszercsak majd eljön a Kánaán ide is. Kérdés: mikor? Beletörődjünk-e a bizonytalanságba? Nem kell. Rootolt készülékre elérhető a MarketEnabler, amely nem csinál mást, mint másik szolgáltatót ad meg, így mi is tudunk vásárolni vele. Nem lopás ez, ugyanis a szoftverért az árát ugyanúgy kifizetjük, mintha például osztrákok lennénk. Ha pedig az ember tud vásárolni is ezt-azt, azonnal kinyílik a világ. Mi kell hozzá? Természetesen egy internetes vásárlásra alkalmas kártya. Most szólok, hogy erre a célra csak olyan kártyát használjunk, amelyet nem lehet túlhúzni. Értem ez alatt, hogy senkinek ESZÉBE NE JUSSON SOHA annak a bankkártyájának az adatait megadni internetes vásárláskor, amelyen a teljes vagyonát tartja. Ha ugyanis belenyúlunk valami olyan vásárlásba, ahol a partner szándékai nem tisztességesek, később már csak futhatunk a pénzünk után.
Galéria Mostantól ez egy osztrák telefon...

Mostantól ez egy osztrák telefon...

[+] még több fotó

Ehelyett azt javaslom, hogy az internetes vásárlásokhoz igényeljünk a bankunktól egy virtuális kártyát, amelyen a vásárlás előtt mindig csak akkora összeget helyezzünk el, amennyibe a megvenni kívánt termék(ek) kerül(nek). Illetve pár százassal többet, az átváltási anomáliák elkerülése végett. Így aztán nem fordulhat elő, hogy az eladó nem 10, hanem mondjuk 100 dollárt szippant le a kártyánkról. Nos, ez persze nem jellemző a Google-re, a Marketből történő vásárlás rém egyszerű. Magáról a készülékről végrehajtható a regisztráció, így az elhatározást követően 2 perccel már csorog is le a szoftver, amit megkívántunk. Az árak általában az 1-2 dollár környékén mozognak, nagyon komoly szoftvert vásárolhatunk már 10 dollárért. Erről később még kicsit bővebben is írok.

Tévét, vébét néznék
Ha már a megvásárolható szoftverekről esett szó, íme az SPB, amelynek full verzióját 9,95 USD-ért megvásárolva nézhetünk - meg sem próbálom megszámolni, mennyire - sok adót, köztük például a Magyar 1-est is. Erről írtam már korábban, ide kattintva elolvasható a cikk. Persze lehet bűvészkedni szobaantennával is a melóhelyen, de sokkal diszkrétebb a tenyérgép, amely a wifire kapcsolódva még mobilinternetet sem fogyaszt, így csak töltő kell hozzá, hogy bírja a folyamatosan világító képernyőt.
Galéria Chile - Honduras meccs a PDA-n...

Chile - Honduras meccs a PDA-n...

[+] még több fotó

Homo ludens

Én magam nem vagyok nagy játékos, mert kevés olyan élethelyzet van, amiben ráérek játszani. Annak az esélye, hogy ez az élethelyzet pont a számítógép mellett alakul ki, zéró. Sokkal jellemzőbb, hogy valahol várakozva keletkezik egy fél órám, amit viszont a tenyérgéppel csodálatosan el lehet tölteni. Nagyon sok szuper ingyenes játék van persze az Androidra, de van néhány olyan fizetős is, amelyik kiveri nálam a biztosítékot. Ilyenek a Camel Games játékai, köztük a Space Physics 2,99 dollárért, átszámítva 680 forintért. Nem egy kellemes órát töltöttem már el vele, nagyon rá lehet kattanni.
Galéria Agytorna a Camel Games-től...

Agytorna a Camel Games-től...

[+] még több fotó

Ugyancsak a Camel Games forgalmazza a Flight Director-t is 1,99 dolcsiért. Hasonlót utoljára iPod Touch-on játszottam, imádtam. Nos, ha már találtam egy olyan szoftvert, amit még nem vásároltam meg, nézzük, hogy is megy ez! Első, hogy lássuk a fizetős szoftvereket, ehhez kell az elébb említett Market Enabler.
Galéria Tehát akkor Ausztria...

Tehát akkor Ausztria...

[+] még több fotó

Én általában T-Mobile Ausztria szolgáltatót szoktam megadni. Így már láthatóvá válik a fizetős változat is, ezúttal 1,99 USD-ért. Hány forint jelenleg az 1,99 USD? A Google keresőmezőbe írjuk be az alábbit: "1,99 USD to HUF", a Google ugyanis képes mindent mindenbe átszámítani. A pénznemek esetében középértéken számol, így a 450 forint helyett - amit kidobott - tegyünk egy 500-ast a virtuális kártyánkra a bankszámla online elérésén keresztül. Ez bankoktól függően néha azonnal, néha csak a másnapi fióknyitáskor jelenik meg a számlán. Ha megjelent, folytathatjuk a vásárlást. A Marketben keressünk rá a kívánt szoftverre, íme:

Nyomjunk rá a "Buy" azaz a vásárlás gombra, ekkor a szokásos figyelmeztetések jelennek meg, amelyek az ingyenes szoftvereknél is olvashatók, azaz megtudjuk, mibe nyúlkál bele a szoftver. Okézzuk le! Ha korábban megadtuk a kártyánk adatait, akkor azzal tudunk fizetni, de ha akarunk, megadhatunk másik kártyát is.

A Google checkout segítségével az internetes vásárlásoknál szokásos módon kell megadni a kártya adatait, a számlázási információkat. Ha ez megvan, nyomjunk rá a "Buy now: $1,99" gombra a kép alján. Kis beazonosítás után már meg is kezdődik a letöltés, a szoftver lemászik, majd települ.
 
   

Még itt is meggondolhatjuk magunkat, ilyenkor az Uninstall & refound gombra nyomva visszautalják a pénzünket. Az banktól azonnal megérkezik a visszaigazoló SMS, amiben látjuk, hogy a tranzakció mennyibe is került nekünk. A Google jól számolt, hiszen az átváltásnál azt írták, hogy 1,99 U.S. dollars = 450,430059 Hungarian forints, a bank pedig 451 forintot vont le tőlünk. Ez nem véletlen, hiszen a Google úgy számol, ahogyan majd számlázni fog, ezért javasoltam, hogy a mindenféle banki árfolyamok helyett vele számoltassuk ki, és ez alapján döntsük el, hogy megéri-e. Így nincs meglepetés, ugyanis...

Ezzel egy időben a Google-től is érkezik egy levelünk, amiben a végső elszámolást látjuk, illetve azt is, mit tehetünk, ha valami nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Ilyenre persze nálam még nem volt példa, pedig vettem már ezt-azt.

Mivel a játék installálódott, már játszhatjuk is. Egyébként a Flight Directornál a Google Earth-ből vett, valós repterekre kell leszállítsuk az egyre nagyobb számban, különböző sebességgel érkező, különböző nagyságú gépeket úgy, hogy azok ne ütközzenek egymással. Mindezt gyönyörű grafikával, milliónyi pályával. 451 forintot megért, bár függőséget alakít ki, úgyhogy vigyázat! Egyben - csak hogy lássa a kedves olvasó, mennyire gyors a dolog - az összes fénykép sarkában otthagytam az órát, így jól követhető, hogy a képernyőmentésekkel együtt is a 12:26-kor megtalált szoftvert 12:31-kor már ki is fizettem. 5 perc első alkalommal, de ez lemegy szépen úgy 3 percre. Ez az egyik varázsa, egyben az egyik veszélye is az Android Marketnek.


Mi van még?
Természetesen napokig lehetne még sorolni, mi mindent tudhat a rootolt gép, amit a root nélküli nem, de talán ennyi is elég kedvcsinálónak. Ami nem fért bele az írásba, arról további képek találhatók a képgalériában. Annyit még azért hozzátennék, hogy a Marketben a "root" kifejezésre rákeresve most 154 szoftvert dob fel, tehát ennyi alkalmazás biztosan van, amit csak a rootolt gépen futtathatunk. Ehhez jön hozzá tehát az összes fizetős alkalmazás, ami pedig szintén csak a rootot igénylő MarketEnablerrel vásárolható meg. Ugye nem is kell levonnom a végkövetkeztetést, hogy megéri-e rootolni a telefonunkat?

Akkor rootoljunk, vagy ne?
Az írás elején említett, "csak saját felelősségre" figyelmeztetés ellenére mindenkinek ajánlom a rootolást. Ha az ember rászánja magát arra, hogy egy készüléket vásárol "100 forint" körüli áron, akkor valószínűleg a legtöbbet szeretné kihozni belőle. Ehhez pedig elengedhetetlen a root elérés még akkor is, ha jár némi kockázattal. Sok városi legenda szól az így elrontott készülékekről, de többnyire mindenki csak hallott róla, hogy valaki látta, hogy valakik beszélgettek róla, hogy egy távoli országban egyszer... Sokkal többet hoz tehát, mint amit az ember vele kockáztat. És egyébként az eredeti állapot bármikor, nyom nélkül visszaállítható.

Kapcsolódó írásaink:
Desire - egy hónap együtt
HTC Desire - beteljesült vágy
Layar - kipróbáltuk a valóságot

Szponzorált hirdetések

HTC Desire V: dupla SIM és Android 4.0

Ebbe a vadonatúj androidos okostelefonba a megszokottól eltérően nem egy, hanem két SIM-kártya csúsztatható.

HTC Desire V: dupla SIM és Android 4.0
HTC Desire V: dupla SIM és Android 4.0
Forrás:
technet.hu

Cimkék: