Sokan vannak, akiket zavar egy csendes térben, ha más mobilozik. Mások pedig mondandójukat szeretnék minél nagyobb titokban tartani. Mindkét csoportnak körvonalazódik a megoldás.

A kutatók eljutottak odáig, hogy hamarosan valóság lehet az igen hülyén hangzó "néma telefonálás". A tudósok az elektromiográfia eredményeit és módszerét használják fel, amely az izomban lezajló elektromos tevékenységeket regisztrálja. A konkrét szerkezet a néma beszéd, azaz a száj mozgatása során használt izmok által generált jeleket méri.

Hirdetés

A kutatók már eljutottak odáig, hogy megfelelően rögzítsék ezeket a jeleket, innentől pedig már csak gyerekjáték eljuttatni őket a másik készülékre, ott pedig valamiféle szintetizált hanggal visszaadni.

A készülék prototípusa a múlt heti CeBIT-en mutatkozott be, Hannoverben - de az a képen is látszik, hogy egyelőre eléggé alá kell húznunk a prototípus szót.

Tanja Shultz professzor, a Karlsruhe Institute of Technology munkatársa a BBC-nek elmondta, hogy egy egészen hétköznapi szituációban kezdett el gondolkozni valamiféle megoldáson. Egy vonaton ülve a mellette ülő folyamatosan telefonált - ekkor határozta el, hogy ezt a gyakran idegesítő helyzetet valahogy fel kell számolnia.

Forrás:
BBC

Cimkék:

hirdetés
                 
Farmerama Dark Orbit War of Titans K.O. Champs
Deepolis HellBlades Gangs of Crime Seafight
HIRDETÉS