Minden napra jut valami információmorzsa a Google első, Nexus One nevet viselő telefonjáról. Ma rögtön három is.

Lassan rovatot is indíthatnánk a Google Phone-nak, de még tartjuk magunkat. A nap elsÅ‘ vonatkozó híre az, hogy a cég elindította a Nexus One név szabadalmi eljárását. Persze már régen tudjuk, hogy a "csak az alkalmazottainknak szánt kísérleti mobil" duma nem volt igaz, de ezzel a lépéssel gyakorlatilag egy az egyben elismerték, hogy ki akarják adni a telefont.

Hirdetés

Szintén a névhez kapcsolódik, hogy a sci-fi író Philip K. Dick lánya pert fontolgat a Google ellen. A mobil neve ugyanis az író Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című sci-fi regényébÅ‘l (illetve az ennek alapján készült, Szárnyas fejvadász című filmbÅ‘l) való. A regényben és a filmben Nexus sorozatú androidok („replikánsok”) szerepelnek.

Isa Dick Hackettet állítása szerint sokkolta a Google Nexus One mobiljának híre, mert a cég egyáltalán nem tárgyalt vele a névhasználatról. Az "ihlet" forrása márpedig nem csak a Nexus betűsor miatt, hanem a technológiai téma, sÅ‘t a két értelemmel is bíró android/Android miatt is egyértelmű.

A Szárnyas Fejvadászból

A Szárnyas Fejvadászból


Philip K. Dick lánya a New York Times sztorija alapján egyébként szívesen hozzájárulna a névhasználathoz, hiszen édesapja is nagy rajongója volt a technológiai fejlesztéseknek. Most éppen csak azt várja, hogy a Google egyáltalán megkeresse Å‘t - persze közben már az ügyvédeivel is konzultál a témáról.

A végére pedig itt egy videó, amely bár kicsit semmilyen, mégis igazi csemege - lévén az elsÅ‘ mozgókép a készülékrÅ‘l.

Forrás:
Mobil Portál

Cimkék:

hirdetés
                 
Farmerama Dark Orbit War of Titans K.O. Champs
Deepolis The Pimps Gangs of Crime Seafight
HIRDETÉS

Profession állásajánlatok

további állások a Profession.hu portálon