Néhány mobilszolgáltató már a kirobbant pénzügyi válság előtt sem teljesített kimagaslóan, ám azt követően a legnagyobb cégek sorra küldik el munkavállalóikat és jelentik be veszteséges működésüket, vagy jelentősen csökkenő nyereségüket.

Válságban a mobilszektor

Hirdetés

A finn Nokia 450 marketingesétől búcsúzik, valamint további 130 kutatót is elküldenek, a belső folyamatok irányításával foglalkozó divízió pedig 35 főtől válik meg. A Nokia 2009 január végén bezárja Turku telephelyét, az itt dolgozó 220 alkalmazottnak másik Nokia telephelyen biztosítanak tovább munkát.

Az amerikai Motorola már régóta nehézségekkel küszködik, s nemrégiben be is jelentette, hogy a jövő évben háromezer alkalmazottjától válik meg, akik kétharmada a mobil részlegen dolgozik. Mint ismeretes a cég nem fejleszti tovább saját rendszerét, hanem a Google Android és a Windows és Linux Mobile platformokra fejleszt.

A prémium audiotechnikai gyártó Bang & Olufsent is elérte a válság szele, mert bejelentette hogy nem gyárt több mobilkészüléket. A drága telefonokat egyre kevesebben vásárolták, így a bezárás racionális lépésnek tűnik. Természetesen a cég nem állítja le egyéb felső kategóriás termékeinek gyártását. A Bang & Olufsen háromszáz alkalmazottját kénytelen ennek következményeképp elküldeni.

A már korábban gondokkal küszködő Alcatel egyesült a Lucent céggel és Alcatel-Lucent néven viszik tovább a brand-et. A cég még mindig veszteséges, így itt is komoly, akár nagyobb volumenű leépítés is elképzelhető.

A Sagem telefongyártó márkanéve már csak az év végéig marad a piacon, mivel megvált mobiltelefon-üzletágától, melyet a Safran Groupnak értékesített. A francia vállalat az egyik legrégebbi mobiltelefon-gyártó, de nagyobb piacszerzésre sosem tudott szert tenni.

A Sony Ericsson negyedéves profitja két év óta először csökkent, a cég ugyanakkor az elemzői várakozásoknak megfelelően teljesített. A nyereségesség az alsókategóriás készülékek növekvő aránya miatt esett vissza. A cég ennek a szegmensnek köszönheti globális terjeszkedését, ugyanis ezekből értékesítették a legtöbbet.

A Samsung is, számos más piaci szereplőhöz hasonlóan igen komoly visszaesésekről számolt be. A teljes Samsung csoport nyeresége visszaesett, mégpedig 43 százaléknyit. A gyártó az elmúlt negyedév során a Samsung 51,8 millió mobiltelefont értékesített, mely az előző negyedévhez képes 13, az előző év azonos időszakához képest 22 százalékos bővülést jelent. Az eladásokkal együtt a persze a bevétel is emelkedett, de a nyereség számottevően csökkent.

Az utóbbi időben igencsak jól szereplő Apple, melynek termékei világszerte értékesítési csúcsokat döntögettek, meg sem érzi a válságot. A Citi és a Goldman Sachs elemzői szerint tévesek azok a feltételezések, hogy a gazdasági válság miatt veszélyeztetve lenne az Apple.

Mint ismeretes az Apple részvények a gazdasági válság miatt 20 százalékot veszítettek értékükből, ám a két befektetési bank mindezek ellenére bízik az óriásvállalatban.

Az elemző cégek szerint az Apple erős, világszerte jól menő iPhone eladásai és az egyre erősödő Macintosh értékesítés kompenzálja a némileg csökkenő iPod keresletet. Mindent összevetve az Apple képes lehet nagyobb piac-, és értékvesztés nélkül megúszni az amerikai pénzügyi válságot.

Forrás: ICTPress.hu

Forrás:
Mobil Portál
hirdetés
                 
Farmerama Dark Orbit War of Titans K.O. Champs
Deepolis The Pimps Gangs of Crime Seafight
HIRDETÉS

Profession állásajánlatok

további állások a Profession.hu portálon