Miközben a felhasználói piac még csak most ismerkedik a mobil telekommunikációs rendszerek harmadik generációjában (3G) rejlő potenciállal, a világ távközlési szakembereit már az ezen is túlmutató megoldások és lehetőségek foglalkoztatják. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatot írt ki egy olyan magyarországi mobil innovációs és fejlesztési központ létrehozására, amelynek feladata a lehetséges 3,5G és 4G technológiák feltérképezése, a fejlesztések irányvonalainak kijelölése.

Szponzorált hirdetések

Mobil Innovációs Központ alakult

2005. szeptember 8-án kezdi meg működését az a Mobil Innovációs Központ, amely nemzetközi jelentőségű szerepet hivatott vállalni a jövő vezeték nélküli távközlési megoldásainak kutatásában és fejlesztésében. Az állami támogatással, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatán keresztül, tizenhét tagú konzorcium által létrehozott központ egyik alapító tagja a Pannon GSM.

 A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetésével létrejött, tizenhét tagú konzorcium a Mobil Innovációs Központ szeptember 8-án kezdi meg tevékenységét. A Központ hosszú távú működését kétmilliárd forintos állami támogatás, valamint az alapító konzorcium tagjai, tizenhét hazai oktatási, kutatási, távközlési és számítástechnikai intézmény - köztük a Pannon GSM - által elérhetővé tett források biztosítják.

"A harmadik generációs és azon túli mobil megoldások az eddigieknél is markánsabban és látványosabban összpontosítják a ma még épp csak körvonalazható szolgáltatásaik széles skáláját a felhasználó köré" - mondta Hajnal Géza, a Pannon GSM mobil adat és üzletfejlesztési igazgatója. "Éppen ezért a Mobil Innovációs Központ létrejötte nem pusztán gazdasági tényezőként, hanem az általa megteremthető szolgáltatások révén is jelentős mértékben hozzájárulhat távközlési iparág, a régió, ezen belül Magyarország gyarapodásához. A Pannon GSM mindig élen járt a technológiai újdonságok fejlesztésében és piaci bevezetésében, ezért is álltunk - partnereink és versenytársaink oldalán - a Mobil Innovációs Központ mellé" - tette hozzá.

A Mobil Innovációs Központtal szemben megfogalmazott alapvető elvárások - új technológiai irányok kutatása és fejlesztése, az ezekhez tartozó rendszerek és alkalmazások tesztelése, mindezek gyakorlatba történő átültetésének előkészítése, valamint a tudományos és a piaci szférák közötti ismeretáramlás fenntartása, anyagi támogatás biztosítása - komplex szakértelmet, hosszú távú elkötelezettséget és a piac pontos ismeretét feltételezik. A Pannon GSM ezért üdvözölte és támogatta az első pillanattól a Mobil Innovációs Központ létrehozását, amellyel idővel hozzásegítheti Magyarországot ahhoz, hogy a modern távközlés regionális kutatási és fejlesztési központjává váljon, és ezzel még határozottabban hozzájárulhasson a hazai gazdaság közvetett és közvetlen támogatásához.

Szponzorált hirdetések

Forrás:
Mobil Portál