Cikksorozatunk első részében az olcsó, maximum 20 ezer forintos rááldozással beszerezhető mobilokat vettük sorra. 2 SIM kártya, BlackBerry vagy 8 megapixel - ezúttal nézzük, mit kapunk a 20 és 50 ezer forint közti ársávban!

Csak mobil, hűség nélkül

Hűségnyilatkozat és szolgáltatótól való függés nélkül Samsung, Nokia és Sony Ericsson mobilok zömével találkozhatunk. Itt van például a Samsung C3212, amit szolgáltatónál ne is keressünk, egész biztosan nem fogjuk megtalálni. A mobil ugyanis Dual SIM-es, azaz egyszerre 2 SIM kártyát (így 2 külön szolgáltatóét is) tehetünk bele. Mivel támogatja a dual standby módot, így a 2 kártya közt nem kell hosszú procedúra keretében kapcsolgatni a hívás előtt, és egyszerre "mindkét telefonunk" be van kapcsolva.


Ahogy tesztünkben is megállapítottuk, a mobil szép külsővel és árához képest meglepően nagy tudással rendelkezik. A C3212-est az Extreme Digitalban 27 ezerért kapjuk meg.

A középkategória nagy ásza a Cookie néven is futó LG KP500, amelyből egy év alatt 10 millió darab fogyott. A 28-30 ezerért beszerezhető telefon rendszeres szereplője az elektronikai áruházláncok akcióinak, így érdemes a szórólapokat figyelni, ha olcsóbban szeretnénk hozzájutni. (Szolgáltatóknál egyébként 5-10 ezerért megkaphatjuk, 2 év "felfüggesztett" ellenében.) A Cookie érintőképernyője sokakat vonz ennyiért, de a 3 megapixeles kamera sem tartozik a legrosszabbak közé.

Függetlenül 35-40 ezer forintba kerül az olcsó mobilos cikkünkben már bemutatott fiatalos Samsung S3650 Corby és a népszerűségében az LG Cookie-hoz hasonló Samsung S5230 is.
Nokia 5230 Xpress Music
Nokia 5230 Xpress Music

A Nokia 5230 Xpress Music azoknak készült, akik mobiljukat használják zenehallgatáshoz, fotózáshoz és videók készítéséhez, valamint életük online megosztásához. És mindezt nagyon olcsón szeretnék megkapni. A 3G nettől és WiFi-től is mentes mobilban ezenkívül minden van, amit 44-45 ezer forintért egy független telefontól elvárhatunk: 3.2 colos nHD érintőkijelző és GPS-vevő is szerepel a tulajdonságai közt. A készülék kamerája csupán 2 megapixeles, egy 3.2-esnek talán jobban örültünk volna.

A Nokia másik zenefonjától, a frissebb X3-mas slider modelltől már megkapjuk a 3.2 megapixelt, a kicsit olcsóbb, 40 ezer forintos telefon azonban más téren már gyengébb az előzőnél: a kijelző mérete csak 2.2 col, színárnyalatból is kevesebbre képes, és egyébként nem érintőképernyőről van szó. (Ez valakinél plusz, másnál mínusz pontot jelent.)

Ha már 40 ezer forint, akkor jobb szívvel ajánljuk a az LG KU990i-t, de csak azoknak, akik nem a legújabb készülékekre vágynak. Ez ugyanis az "i" nélküli LG Viewty-nek csupán minimálisan felújított változata. Októberi tesztünkből kiderül, hogy a legnagyobb eltérés talán a szoftver kezelőfelületén vehető észre: a KU990i ugyanis már megkapta a díjnyertes S-Class felületet. A 3 colos rezisztív érintőkijelzővel, 5 megapixeles kamerával, DivX lejátszási képességgel és 3G-vel megáldott mobil hibáival és nem éppen fantáziadús dizájnjával együtt is megéri az árát, 40 ezerért vétek kihagyni.

Ha hűségesek vagyunk, megközelíthetjük a csúcsot

Igazi népberriként említhetjük a RIM mindhárom magyar szolgáltatónál kapható BlackBerry Curve 8520 modelljét. A készülék sokak számára elérhető áron kínálja az USÁ-ban már-már legendás BlackBerry-élményt. Az üzenetküldésre kihegyezett telefonnak teljes QWERTY billentyűzete, 2.46 colos kijelzője, 512 MHz-es processzora és 256 megányi belső memóriája van. Bár az utóbbi egyáltalán nem sok, a csomagban rögtön találunk egy 2 gigás microSD kártyát, amivel máris szebb lesz a világ. A 8520-as Curve nem 3G-képes, de WiFi közelében nem lesz gondunk a net sebességével. Az 1150 mAh-es akksi tapasztalataink szerint 3-4 napig bírja.

A telefont - 2 éves hűséggel - legolcsóbban jelenleg a T-Mobile-tól kapjuk meg, 35 ezer forintért; a Vodánál az előfizetés típusától függően 35-45 ezer forintba kerül, a Pannon pedig a maga 40 ezres árával a középutat választotta.
Sony Ericsson Yari
Sony Ericsson Yari

Tesztünk szerint a Sony Ericsson U100 Yari egyetlen olyan funkcióval rendelkezik, mely kiemeli őt az átlagos "szürkeegér" mobiltelefonok egyre zsúfoltabb mezőnyéből, ez pedig nem más, mint a kamerás mozgásérzékelés, illetve az erre épülő alkalmazások. A kijelző és a kamera teljesen átlagos, a vezeték nélküli adatátvitel gyors, de hiányos (nincs Wi-Fi), a zenelejátszó remek, és bár 3.5 mm-es audio jack nincs (maradt viszont a Fast-Port), az M2-t végre microSD-re cserélték. Mindezt a Vodafone-tól 40-50 ezer forintért, a T-Mobile-tól a Play Now Plus szolgáltatással együtt 39 800 forintért vihetjük.

LG KM900 Arena - az erős hazai marketing kampány után biztosan sokaknak ismerős ez a név. A telefon éppen-éppen fér csak bele az 50 ezres határba: a T-Mobile-nál 2 éves hűséggel kerül ennyibe. Pénzünkért egy 3 colos kijelzőn élvezhető remek szoftvert, DivX lejátszást, 3G-képességet, GPS-t és 8 gigányi belső memóriát is kapunk. Egyszóval mindent, amit egy nem mobilmániás még éppen elvárhat egy telefontól.

Éppen ugyanennyibe kerül és tesztünk szerint is a megfizethető luxus kategóriájába tartozik a Nokia 6700 classic, ugyanis GPS, 5 megapixeles kamera, remek dizájn és kiváló anyagok párosulnak a készülék t-mobile-os félszázezres árával.

Kamerájával messze kiemelkedik a maximum 50 ezer forint beszerezhető mobilok közül a Samsung M8800 Pixon. A 8 megapixeles kamera mellé lencsevédő automatika, Hétféle felbontás, időzítő, fehéregyensúly, effektek, ISO, fénymérési mód, digitális képstabilizátor, segédvonalak, mobilfény is jár, a zárhang kikapcsolható. Van még lehetőség sorozat-, mozaik- és keretfotózásra, automatikus panorámakép készítésére, de van mosolyexponálás, arcfelismerő fókusz és geotagging is. Ahogy részletes tesztünkből is kiderült, az elkészült képek sokszor 3 MB-nál is nagyobbak, a mentés elég sokáig tart.

Nem mellesleg a kijelző is nagyobb háromnál, hiszen 3.2 colos, látványként pedig egy jó kis TouchWiz fut rajta. Korából kiindulva érthető hiányosság, hogy WiFi és GPS nincs benne, 3G viszont van. Az M8800 Pixont a Vodafone üzleteiből top kategóriás előfizetéssel 50 ezer forintért vihetjük el.

További 20 és 50 ezer forint közt kapható szolgáltatófüggetlen mobilokat a Kirakat vásárlási tanácsadó szájton találhatsz, ahol pár kattintással akár össze is hasonlíthatod a készülékeket.

Profession állások

további állások

FN.HU tech -tudomány rovat cikkei